Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szunidei_ebed_a_raszoruloknak

Szünidei ebéd a rászoruló gyerekeknek

Az önkormányzat az idén is ingyenesen biztosított háromfogásos meleg ebédet a nyári szünet idejére a rászoruló kerületi gyerekeknek: június 16. és augusztus 29. között több mint 3600 adag ételt osztottak ki, és 78-an vették igénybe az ellátást. A program összköltsége 1,8 millió forint volt, amit részben pályázati támogatásból, részben saját forrásból finanszírozott az önkormányzat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán nyert 1,3 millió forint támogatásból 54 gyermek étkeztetését oldották meg, 24 gyermek ellátásához pedig a kerület biztosított forrást.
„Önkormányzatunk évek óta vállalja a rászoruló hegyvidéki gyerekek ingyenes nyári étkeztetését. Örvendetes, hogy az ellátás jelentős részét már megfinanszírozza az állam” – mondta el lapunknak Kovács Lajos alpolgármester, arra utalva, hogy a kerület korábban támogatás nélkül biztosította a nyári étkeztetést.
Most is egy helyi vállalkozással, a gyermekétkeztetésben nagy tapasztalatokkal rendelkező FH Gasztro Kft.-vel szerződött az önkormányzat. A cég a szünidei napokon a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat központjába szállította a csomagolt ebédet, ott vehették át azt a családok. Azok pedig, akik egészségi vagy más okból akadályozva voltak, a szolgálat segítségével juthattak hozzá.
„Csupa pozitív visszajelzést kaptunk az érintettektől” – hangsúlyozta Kovács Lajos. Hozzátette: elkötelezettek amellett, hogy a jövőben is folytatódjon a program, ami nagy segítséget jelent a rászoruló családoknak a nyári hónapokban.

z.