Varosmajori_veradas1

Városmajori véradás szűrőprogramokkal

Retro hangulatú véradó napot szervezett az Országos Vérellátó Szolgálat a Városmajorban, a rendezvényre több mint ezren érkeztek, hogy vérükkel segítsék a beteg embereket. Az önkéntesek a Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehettek.

A hetvenes–nyolcvanas évek hangulatát, emlékeit idéző ajándékokkal, valamint sör-virsli menüvel várták az önkénteseket a Retro Véradás elnevezésű országos program szervezői. A közösségi esemény megmozgatta az embereket: Debrecenben, Győrben, Pécsen, Szegeden és Budapesten összesen több mint 1800-an jelentkeztek véradásra, s közel 1500 egység vérrel járultak hozzá a vérkészletek feltöltéséhez.
Örvendetes módon sok „új arccal” találkoztak a szervezők – minden hatodik résztvevő először adott vért –, és jó hír az is, hogy minden harmadik véradó 30 év alatti fiatal felnőtt volt. A Városmajorban rendezett fővárosi programon 1143 önkéntes regisztrálta magát, közülük – akik megfeleltek minden feltételnek – több mint 900-an adhattak vért. Az első véradók aránya (18%) és száma (205 fő) itt volt a legmagasabb.
„Volt, aki már reggel hétkor sorban állt, hogy vért adhasson” – érzékeltette az önkéntesek elszántságát az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Dr. Jákó Kinga tapasztalatai szerint a családias hangulatú szabadtéri rendezvényeken az emberek általában szívesebben adnak vért, mint máshol. Ám – tette hozzá – a többség számára a fő ösztönző erő valószínűleg minden helyszínen ugyanaz: jó érzés ismeretlenül is segíteni másokon, valamint tudni azt, hogy részvételünkkel saját egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulhatunk. A véradással ugyanis többféle fertőző betegséget ki lehet szűrni; a levett vért laborvizsgálatoknak vetik alá, és ha rendellenes vérképet találnak, azonnal értesítik az érintettet.Varosmajori_veradas2Az egészségük megőrzésére figyelmet szentelő önkéntesek ezúttal általános szűrővizsgálatokon is részt vehettek a Városmajorban a Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi egészségügyi alapellátás szakdolgozóinak jóvoltából. Az önkormányzat által felállított szűrőponton a szakemberek koleszterin-, vércukor-, valamint vérnyomásmérést végeztek, továbbá belgyógyászati, fogászati és védőnői tanácsadással várták az érdeklődőket.
Kilátogatott a Városmajorba Kovács Lajos, a XII. kerület egészségügyért felelős alpolgármestere is, aki elmondta, az önkormányzat az idén először csatlakozott az Országos Vérellátó Szolgálat rendezvényéhez. Hozzátette: azokat, akik egészségügyi szűréseken, előadásokon, beszélgetéseken szeretnének részt venni, szeptember 27-én ismét várják a Hegyvidéki Ősz keretében szervezett egészségnapon a MOM Kulturális Központban.