Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megújul a Hegyvidék Sportegyesület

Fontos változások történtek a kerület sportéletét szervező Hegyvidék Sportegyesület életében. Az önkormányzat fenntartásában működő egyesületet január óta Pentz Edina társadalmi elnökként, míg Horváth Péter ügyvezetőként irányítja.

Hegyvidéki sikerek a kempo világkupán

Harminckét érmet nyertek a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzői a Százhalombattán megrendezett XII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupán. A XII. kerületi csapat ezzel az ötödik helyen végzett az ötvenöt klubot felvonultató viadalon.

Időskori életválság – a gyógyító altruizmus

Hogyan lehet boldog időskorunk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy az öregedést ne válságként éljük meg? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők az Idősek Egészség Iskolája márciusi előadásán a Kulturális Szalonban. Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológus, az Országos Gerincgyógyászati Központ pszichoterápiás osztályának vezetője elmondta, az a legfontosabb, hogy meg tudjuk őrizni szellemi és fizikai frissességünket.

Megálltaz idő a MOM-ban

Nagy sikert aratott „Az én filmem” kulturális programsorozat második estéje is, amelyen Lévai Balázs házigazda vendége Novák Péter volt. Az önmagát médiamunkásnak valló művész kedvenc filmjét, a Megáll az időt hozta el a MOM Kulturális Központba.

„Ez a munka terápia is egyben”

Orvosok, ápolók, kivizsgálásra váró betegek, látogatók, ha csak néhány percre is, kiléphetnek a tipikus kórházi atmoszférából: Révész Antal grafikáin Magyarország legszebb tájait varázsolja a Kútvölgyi kórházba. A nyolcvankét esztendős képzőművész a képekhez fűződő emlékeiről és a kiállítás furcsának tűnő helyszínéről is mesélt lapunknak.

Családias közösség a Zugligeti iskola

A Zugligeti Általános Iskola nem tartozik a nagy létszámú kerületi iskolák közé, ám éppen ebből fakad a vonzereje: családias, összetartó közösség tagjai lehetnek a gyerekek az elsőtől a nyolcadik osztályig. A jó közösség megőrzését, erősítését a legfontosabb feladatai között említette dr. Bernyák Adrienn igazgató, akivel vezetői megbízatásának félidejében az elmúlt évek eredményeiről és az újabb fejlesztési elképzelésekről beszélgettünk.

Arany-est egy új játszótérért

Hagyomány a sas-hegyi Arany János iskolában, hogy az ott működő Aranyélet Nevelési, Oktatási és Személyiségfejlesztő Alapítvány közös színpadi fellépésre hívja az intézmény jelenlegi és egykori tanulóit. Az idén ötödik alkalommal megrendezett Arany-est bevételét egy új játszótér kialakítására fordítják.

Elégedettek a szülők az óvodai ellátással

A gyerekek jól érzik magukat az önkormányzat óvodáiban, kiváló az ellátás minősége – ezt igazolja az érintett szülők közel kétharmadának megkérdezésével lezajló felmérés. A széles körű vizsgálatot egy uniós támogatású szervezetfejlesztési projekt keretében végezték el.

Mindenki jól jár az adománybolttal

A Hegyvidéki Önkormányzat képviseletében Pokorni Zoltán polgármester és Kovács Lajos alpolgármester látogatást tett az Alkotás utcai E-Cherry Adományboltban. A Közösségi Szociális Szövetkezet által működtetett, a kerület támogatását is élvező nonprofit bolt az adakozók és a kispénzű vásárlók körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Olimpikonokat és diákokat is díjaztak nemzeti ünnepünkön

Számos díjat adtak át hegyvidéki diákoknak az önkormányzat által tartott március 15-i megemlékezésen a MOM Kulturális Központban. Két civil közösség vezetője is elismerésben részesült, a XII. kerületben élő olimpikonok közül pedig heten díszoklevelet vehettek át az ötven évvel ezelőtti sikeres tokiói szereplésükért. Az eseményen Pokorni Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, valamint óvodások és iskolások léptek fel.

Új rendelet szabályozza a közösségi együttélést

Új rendelet készült a közösségi együttélés alapvető szabályairól, ezáltal számos eddigi jogszabálynak, előírásnak hatékonyabban érvényt tudnak szerezni a kerületi közterület-felügyelők. A képviselő-testület legutóbbi ülésén, méltányossági okok miatt, a parkolási rendelet módosításáról is döntöttek.