Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

KoliBRIfelek

KoliBRIfélék

Kijárták már az iskolát, sokuknak több diplomája van. Dolgoznak, gyerekeket nevelnek, úgy élnek, mint a legtöbb felnőtt – majdnem. A mindennapi kötelezettségek teljesítése után ők ugyanis visszaülnek az iskolapadba. Mint mondják, fejlődni, lazítani akarnak.
A Budai Rajziskola (BRI) felnőttképzési tagozatára járó grafikusnövendékek most megmutatták, mit tudnak. A Jókai Klubban nyílt kiállításuk címe: KoliBRIfélék. Színes, dinamikus anyag, ráadásul nézője a vizuális élmény mellett közelebbről is megismerheti azokat az embereket, akik szerint sohasem késő belevágni valamibe, amit szeretünk.
„Középiskola és egyetem mellett is sokat rajzoltam. A versenyszférában dolgozom, nagyon jól érzem magam a munkahelyemen, sikeres vagyok a szakmámban. A Budai Rajziskola képzése ugyanakkor megvalósítja azt a régóta dédelgetett álmom, hogy magasabb szinten sajátíthassam el a grafika csínját-bínját. Kedves hobbinak mindenképpen megmarad a rajzolás, aztán meglátjuk” – mondta el nekünk Farkas Pál, aki különleges módon, pusztán vonalak segítségével jelenítette meg a tél hangulatát.
„Nagyon érdekes megfigyelni, honnan hova jutottak el a tanulók. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen kiállításnak adhatunk teret” – fogalmazott köszöntőjében Gilicze Zoltán, az önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának vezetője.
Lerch Péter tervezőgrafikus, a Budai Rajziskola tanára ekképpen biztatta a megjelent hallgatókat: „Büszke vagyok rátok! Mi, tanárok, rengeteget tanulunk tőletek. Azt látom, hogy az erő bennetek van. Ez a képzés egy ugródeszka, rajtatok múlik, merre mentek tovább. Mert a határ a csillagos ég!”

BM

 

A kiállítás április 30-ig megtekinthető a Jókai Klubban (XII., Hollós út 5.).