Hegyvideki_nemzetisegi_kozmeghallgatasok2

Hegyvidéki nemzetiségi közmeghallgatások

A szokásoknak megfelelően az év utolsó heteiben tartják közmeghallgatásaikat a helyi nemzetiségi önkormányzatok. A kisebbségek az idén is aktív alakítói voltak a Hegyvidék kulturális életének.

Görög kisebbség

Ünnepségek, lemezfelvétel

A görög nemzetiségi önkormányzat képviselői a hagyományoknak megfelelően részt vettek a Hegyvidéken megtartott március 15-i és október 23-i megemlékezéseken – kezdte az évösszegzést a közmeghallgatáson Kökény Konstantin elnök. A helyi görögök nevében ő és Papageorgiu Szteliosz elnökhelyettes koszorúzott a Gesztenyés kertben.
A kerületi görögök támogatták az április 4-i és az október 31-i görög nemzeti ünnepek megtartását. Szent Konstantin és Szent Heléna ünnepén, május 23-án Kluka Katalin képviselte a nemzetiségi önkormányzatot Beloiannisz településen, az ottani görög ortodox templomban rendezett programon. A templomot a magyarországi görögök társadalmi munkával, adományokból építették fel.
A nyár folyamán a XII. kerületben élő görög nemzetiségű lakosok számára bécsi látogatást szerveztek, ehhez a VI. kerületiek is csatlakoztak. A résztvevők meglátogatták a görög ortodox templomot és a görög iskolát. Jövőre a tervek szerint Karcagra látogatnak el. Kevesen tudják, hogy az 1800-as években görög kereskedők telepedtek le a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, ahol saját templomot is emeltek.
A nemzetiségi önkormányzat 20 ezer forinttal járult hozzá Vassilis Tenidis görög kortárs zeneszerző műve ősbemutató lemezfelvételének költségeihez. Mivel nem sikerült megfelelő helyszínt találni, a tervezett görög kiállítás elmaradt, ezt jövőre igyekeznek bepótolni. Hegyvideki_nemzetisegi_kozmeghallgatasok1

Német kisebbség

A sváb ünnepek felélesztése

Mozgalmas évet hagy maga mögött a német nemzetiségi önkormányzat, amely minden eddiginél több hagyományőrző programot szervezett a Hegyvidéken. Meskó Gyula elnökhelyettes a közmeghallgatáson felidézte, hogy január közepén a magyarországi németek kitelepítésének évfordulójára emlékeztek, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan pedig általános iskolásoknak tartottak előadást a budai svábok hagyományairól. Tavasszal dr. Salamin András közreműködésével hirdettek meg helytörténeti előadás-sorozatot.
A Jókai Klubban január végén rendezték meg az első Sváb Batyus Bált, majd farsangkor sváb fánkot sütöttek a gyerekekkel a Jókai iskola tankonyhájában. A húsvétváró hagyományokat családi programmal elevenítették fel márciusban a Lívia-villában, május végén pedig a Jókai Klubbal közösen szervezték meg a háromnapos Svábhegyi Pünkösdi Búcsút. Az Úrnapjához kapcsolódva június elején tíz csapat virágszőnyeget készített a Szent László-plébániatemplom előtti téren.
Szeptemberben a MOM Kulturális Központtal karöltve hirdették meg a zenés-táncos Budai Sváb Délutánt, néhány nappal később pedig Terményünnepet tartottak a Diana parkban, szőlőpréseléssel, bor- és mustkóstolással, kenyérdagasztással, valamint különféle gyermekprogramokkal színesítve. Októberben a Jókai Klubbal együtt hozták tető alá az első Svábhegyi Sördélutánt a Lívia-villa kertjében.
A jövő év elején, január 16-án tizenkét település német nemzetiségi önkormányzatával közösen vesznek részt Budakeszin a Sautanzon, azaz a sváb disznótoron, amin természetesen a Hegyvidékről érkező látogatókat is szívesen fogadják. A következő Sváb Batyus Bált január 30-ra tervezik – erről, valamint a többi várható programról a hagyomanyorzo.com weboldalon találhatnak majd részletes tájékoztatást az érdeklődők.

Szlovák kisebbség

Folytatódó Áchim-program

A korábbi évekhez képest az idén lényegesen nagyobb összegű, feladatokhoz kötött támogatáshoz jutott a szlovák önkormányzat, ami nagy segítséget jelentett a programok szervezésében – hangzott el a szlovákok év végi közmeghallgatásán. Hrivnák Mihály elnök elmondta, hogy a szokásoknak megfelelően a Fővárosi Szlovák Önkormányzattal közösen farsangi mulatságot tartottak, valamint részt vettek a március 15-i koszorúzáson.
Továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak Áchim Liker András szlovák–magyar származású politikus emlékének ápolására. Megkoszorúzták a Vajdahunyad várában felállított szobrát, majd a több mint százfős közönség a tavalyi szoboravatásról készült filmet nézhette meg.Hegyvideki_nemzetisegi_kozmeghallgatasok3Hrivnák Mihály szerint az érdeklődők száma bizonyítja, hogy érdemes folytatni az Áchim-programmal kapcsolatos munkát. Ennek része a Vajdahunyad várában látható szoborsorról Molnár M. Eszter segítségével, a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal és a Budapesti Városvédő Egyesülettel közösen készített kiadvány, ami a Parasztapolló című verseskötethez hasonlóan jövőre jelenik meg. Novemberben könyvbemutatón ismerkedhettek meg az olvasók az Áchim és a szlovákság című munkával, az eseményt a Békés Megyei Könyvtár és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége szervezte.
December elején nyugdíjas-találkozót tart a nemzetiségi önkormányzat. A közmeghallgatáson elhangzott, hogy a Budapesti Szlovák Nyugdíjasok Klubja a vezetőségébe választotta a XII. kerületi szlovák önkormányzat két tagját, Hrivnák Mihályt és Karkalik Jánost, ezzel tovább bővültek a nemzetiségi önkormányzat együttműködési lehetőségei. Ezt a célt szolgálják a nyugdíjasok klubjával, a Tótkomlós Barátainak Köre Egyesülettel és a XII. kerületi szerb önkormányzattal kötött megállapodások is.
A saját szervezésű programok mellett a hegyvidéki szlovákok részt vettek a Magyarországi Szlovákok Napja rendezvénysorozaton, a zalavári Cirill és Metód-emlékmű koszorúzásán, valamint a II., VI., VII. és XIII. kerületi szlovák önkormányzatok rendezvényein.

d–m