Richard_Wagner_papucsa1

Richard Wagner papucsa

A Budai Újság 1908. áprilisi száma egy tudósítást közölt a bírói és ügyészi kar tagjainak megbeszéléséről, hogy milyen alábecsült helyzetben vannak a szakma képviselői: „Mi, akik őfelsége a király nevében ítélkezünk, a legprimitívebb szükségleteinket sem fedezhetjük.”
Lakásgondjuk megoldására elhatározták egy saját telep megépítését a Déli vasúttal szemközt. A 37 villa, a 15 lakásos bérház és az internátus terveinek elkészítésére Árkay Aladárt kérték fel, aki „tobzódott” a stílusokban, változatos utcaképet alkotva a hegyoldalban.Richard_Wagner_papucsa2Márkus Dezső kúriai bíró a Magyar Építőművészet 1913/3. számában írja: „Az építkezés 1911. augusztusban vette kezdetét, a villák első csoportja már 1912 májusában lett lakható, a többi ugyanaz év augusztusában és csak néhány pótlólag jelentkezett maradt novemberre. […] Mint ezekből kitűnik, a rengeteg munkamennyiség abnormálisan rövid idő alatt lett végrehajtva. […] Az egyes villák az elsőrangú kivitel és szolid, minden komforttal való ellátás ellenére felette olcsón készültek […] A villák stílusa a sablonos típusrendszertől eltérően annyira változatos, hogy két egyforma nem akad köztük, külsejük pedig […] színes kivitellel, sgraffitóval, majolikával és egyéb művészi elemekkel, sőt itt-ott freskóval is díszes.”
Az építkezés teljes adminisztrációjáért az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület titkára, a 42 éves Ráth-Végh István felelt. Édesapja, Ráth Károly iparszervező, királyi tanácsos, anyja a fiúágon kihalt Végh család leszármazottja volt, anyai vezetéknevét és a nemesi címet Ferenc József 1909-ben adományozta Ráth Istvánnak. A lakótelep főutcáját, ahol a 26-os szám alatt a jogász háza is állt, nagybátyjáról, Ráth György bíróról, az Iparművészeti Múzeum igazgatójáról nevezték el.
Ráth-Végh mint fiatalkorúak bírája és ügyész dolgozott, feleségül vette Zipernovszky Mária hegedűművészt, nyugdíjazásáig pedig ügyvédként praktizált. Élete hátralévő részét a művelődéstörténet furcsaságainak kutatására és megírására szentelte. A pénzszerzésről, az emberi butaságról, az asszonyi hűtlenségről vagy az orvostörténeti kuriózumokról szóló könyvei országos hírnevet és sikert hoztak számára a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszakban egyaránt. Nyolcvankilenc éves korában, 1959-ben halt meg. Így mesélte el, hogyan talált rá sajátos műfajára:
„Sok-sok éven át temérdek könyvet olvastam össze, ennek következése, hogy érdeklődésem lankadni kezdett a könnyen megszerezhető olvasmányok iránt. Bibliofil szenvedélyem is arra hajszolt, hogy ritka, külön utakon járó könyvekre vadásszam.
[…] ezekben a furcsa könyvekben rendkívül érdekes anyag búvik meg: a kultúrtörténetnek olyan jellemző részletei, amelyeket a hivatalos tudomány nem ismer. Mert hiszen az általánosításra, összefoglalásra és következtetésekre törekvő tudósnak nincsen sem ideje […], sem alkalma, hogy […] ki nem taposott ösvényeken keresgélje kuriózus vadvirágokat. Én bizony szívesen kalandoztam el ezeken a félreeső utakon. […] az ó-német jogkönyveknél, vagy Werbőczy Hármaskönyvénél jobban érdekeltek a hóbortos középkori állatperek. A világtörténet hivatalos hőseinek életrajzai […] tanulságos olvasmányokat jelentenek, de én arra is kíváncsi voltam, hogy a nagy bátor vitézek miféle babonákkal és varázslatokkal igyekeztek a testüket sebezhetetlenné tenni. […]
Elolvastam minden szükséges tudnivalót Wagner Richard művészetéről, ellenben kapva-kaptam egy kis könyvön, amely a nagy zeneköltőnek egy bécsi divatárusnőhöz intézett megrendelő leveleit tartalmazza. A Siegfried hősi tettein lelkesülő operalátogatók nem mindegyike tudja, hogy Wagner maga tervezte azokat a kis selyem csokrokkal és csipkékkel díszített rózsaszín, lila és sárga selyem hálókabátokat, amelyekben hősei zenedrámáit komponálta, miután zöld selyem paplana alól kibújt, és felhúzta rózsákkal kihímzett papucsait. Nem megvetendő fontosságú adat a nagy germán zeneköltő jellemrajzához!”

Verrasztó Gábor