A_karacsonyfa-allitas_tortenete

A karácsonyfa-állítás története

Manapság a karácsony elengedhetetlen kelléke és jelképe a feldíszített fenyőfa. Érdekes azonban, hogy a szokás nem tekint vissza különösebben hosszú múltra, és elterjedése is meglehetősen lassan zajlott.

Járjunk a világ bármely pontján, december második felében mindenütt karácsonyfákat látunk. Még a trópusokon, vagy a sivatagokban is, ahol az éghajlat miatt meg sem élnek a fenyőfélék, képeken, műanyag utánzatok formájában vagy valamilyen helyi fa díszítésével pótolják a fenyőt. Mintha ez az eredendően európai szokás a karácsony ünnepének elengedhetetlen része lenne ott is, ahol az ünnepkör keresztény jelentéstartalma a háttérbe szorul.
A téli napforduló a pogány világban ősi ünnep volt. Bár a népek különböző hiedelmekkel vették körül a legsötétebb téli éjszakát, párhuzamosan sok népcsoportnál megjelent a termőág szokása. Ilyenkor gyümölcsfák ágait vágták le, és a szobában vízbe állították. A viszonylagos melegben a téli nyugalmi időszakukat töltő ágak életre keltek, leveleket hajtottak, olykor virágoztak is. Talán ez a szokás lehetett a karácsonyfa-állítás egyik előzménye.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen az örökzöld fenyő terjedt el, több elmélet is létezik – ezek helyett azonban álljon itt egy kis történet. Jézus menekült a gonosz emberek elől, és egy fa ágai között rejtőzött el. Ám a növény elkergette, mert félt, ha ott megtalálják, még neki is baja eshet. Miután Jézus már több fánál próbálkozott hiába, egy fenyő befogadta, és ágai közt elrejtette. Hálából Jézus olyan lombot adott a jólelkű fenyőnek, amelyik télen sem hullik le, és látványosan kiemeli a sok csupasz fa közül.
A karácsonyfa-állítás szokásának első írásos emlékei valamikor a 16. században keletkeztek, amikor a céhek közösen díszítettek fenyőfát valahol Franciaország és Németország határán. A helyi szokás kinőtte magát, így néhány évtizeddel később a családok már otthon is állítottak fát.
A pedáns németek rögtön szabályozták is a kérdést, és kiutaltak a közerdőből családonként egy darab legfeljebb két és fél méteres fát. A fennmaradt iratok szerint a növény karácsonykor is májusfa céljaira szolgált, azaz a korábban elterjedt tavaszköszöntőhöz hasonlóan ékesítették: a szalagok mellett almával és ostyával, amiket a gyerekek vízkereszt ünnepén rázhattak le róla.
A tartományi szokás csak mintegy kétszáz év alatt terjedt el egész Németországban. Ebben nagy szerep jutott Goethének, aki egyik művében ír gyertyákkal, édességekkel és almával díszített fáról. Egyes vidékeken ekkor már nem is egyetlen fát állítottak, hanem a család minden tagjának külön-külön.
A szokás a 19. század elején ért Berlinbe és Bécsbe, ahol a világot látott és kellően nyitott körökben vált kedveltté. Az osztrák fővárosban eleinte bizonytalanul szemlélték a német családokhoz begyűrűző szokást, ami aztán két évtized alatt a társadalom minden rétegét meghódította.
Pestre az 1820-as, 30-as években több párhuzamos szálon érkeztek a karácsonyfák a felvilágosult nemesi családokba. Az elsők között állítottak fát a martonvásári Brunszvik-kastélyban, ahová talán maga Beethoven vitte el a szokást. Mások szerint a közeli alcsúti birtokán élő József nádor állíttatta az első karácsonyfát, de Podmaniczky is ír gyerekkorának ünnepeiről, ahol a személyenként állított fák is megjelennek.
A szabadságharc évei késleltették a szép szokás terjedését, és a 19. század második felében sem zajlott ez töretlenül. A kisebb településeken a református parókiákon állítottak először karácsonyfákat, mert egyes elbeszélések szerint Luther egy havas fenyő képét látva próbálta a szobában is megismételni a csodálatos természeti képet. Így kerültek a fenyő és az ágain világító gyertyák az ünnepre feldíszített szobába.
A tanyavilágban a fát gyakran csak egy fenyőág helyettesítette, néhány dísszel, almával, krumplival. Érdekes, hogy Erdély eldugott településeire – ahol fenyőfából éppenséggel nincs hiány – a szokás csak egy emberöltővel ezelőtt jutott el.
Modern világunkban megjelentek a visszaváltható, műanyag vagy éppen gyökeres karácsonyfák. A díszek közt több az üveg és a műanyag, mint a természetes alapanyagú, s minden évben újabb és újabb színkombinációk hódítanak a fadíszítésben – de a lényeg, a fenyőfa továbbra is megkérdőjelezhetetlenül része karácsonyainknak.

(Barta)