Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Sport_legyen_a_tied

„A Sport Legyen a Tied!”

Az ország több mint kétszáz iskolájában szerveznek a sportolást népszerűsítő rendezvényeket, valamint megyei sportági bemutatókat tíz szakszövetség részvételével a Magyar Diáksport Szövetség „A Sport Legyen a Tied!” elnevezésű programjában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által támogatott kezdeményezés célja, hogy minél több diák kerüljön kapcsolatba a kiemelt sportágakkal és a látvány csapatsportokkal, ismerkedjen meg a lakókörnyezetében működő egyesületekkel.
Ennek keretében ingyenesen helyeznek ki sportágspecifikus eszközöket az iskolákban, hogy ezzel járuljanak hozzá a sportolási lehetőségek bővítéséhez, az utánpótlás-neveléshez, valamint a mindennapos testnevelés tárgyi feltételeinek további javításához. A XII. kerületben elsőként a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium kapott atlétikai eszközcsomagot, amit az alsósok – a tollaslabdához hasonlóan – rögtön ki is próbálhattak bemutató foglalkozáson.
Patkó Lajos iskolaigazgató elmondta, hogy az intézmény elsőként vezette be tantervi keretek között az I–IV. évfolyamosok számára heti két órában kötelező néptáncoktatást. Emellett a Hegyvidék Sportegyesület délutáni kézilabda- és röplabdaedzéseit ingyenesen látogathatják az intézmény tanulói. Nagy siker a Magyar Kosárlabda Szövetség közreműködésével magvalósuló „Dobd a kosárra!” program, a foglalkozásokon szintén térítési díj megfizetése nélkül vehetnek részt a gyerekek.
Az igazgató külön is felhívta a figyelmet az iskola saját sportrendezvényére, az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett 12 órás házi focitornára, amin a jelenlegi „aranyosok” mellett az öregdiákok is évről évre elindulnak. Ez is bizonyítja, mennyire fontos a sport az Arany család számára – fogalmazott Patkó Lajos. A sportszerajándékkal kapcsolatban kiemelte: az iskola csapatai rendre jól szerepelnek a Hegyvidéki Diákolimpia atlétikaversenyein, valamint a „Fitt leszel, ha itt leszel!” vetélkedőn, a most kapott eszközök segítségével pedig ezeket a kiváló eredményeket is felülmúlhatják.

em.