Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Édes és sós örömök az utolsó böjt előtti napokra

Minden háziasszony álma az olyan csemege, amely egy pillanat alatt elővarázsolható a sütőből, és el lehet vele kápráztatni a legváratlanabb időpontokban betoppanó látogatót is. Épp egy ilyen recept következik! Az előkészítés ugyan igényel egy kis munkát, a tészta azonban – töltve vagy töltetlenül – jól bírja a mélyhűtőt, úgyhogy nyugodtan „betárazhatjuk” a nehéz pillanatokra, akár előre meghajtogatott állapotban is.

Croissant reggelire

40 dkg finomliszt

10 dkg rétesliszt

2,8 dl tej

2,5 dkg élesztő

5 dkg olaj

10 dkg porcukor

csipet só

25 dkg vaj

egy marék liszt

Először készítsük el a kelt tésztát! Én szeretem egy deci tejben, kevés cukorral külön felfuttatni az élesztőt, aztán a többi alapanyaggal – a vaj kivételével – bedagasztom a tésztát. Kicsit hagyom pihenni a deszkán, aztán becsomagolom fóliába, és a hűtőbe teszem. Ezután egy robotgépben összevegyítem a vajat egy kevés liszttel, és két sütőpapír vagy fólia között szabályos, kb. 2 centiméter vastag téglalapot nyújtok belőle. Ezt is becsomagolom, és hagyom kissé megdermedni a hűtőben.Edes_es_sos_oromok3Amikor a két összetevő nagyjából azonos hőmérsékletű, a vajtéglánál kicsit nagyobbra nyújtom a tésztát, és a széleket felhajtva belecsomagolom. Ekkor sodrófával határozott mozdulatokkal lapítani kezdem a csomagot, egészen addig, amíg ujjnyi vastag nem lesz.
Most kezdődhet a szimpla, majd a dupla hajtogatás. Az előbbinél, mint egy háromrét hajtott levelet, egymásra hajtjuk a tészta két végét, az utóbbinál a téglalap középvonalánál érintjük össze a végeket, majd az egyik dupla oldalt ráhajtjuk a másikra, épp olyan mozdulattal, mint amikor becsukunk egy könyvet. Ezt a folyamatot – legalább harmincperces hűtéseket közbeékelve – még kétszer megismételjük.
Amikor a tészta elkészült, félujjnyi vastagra nyújtjuk, és szabályos háromszögeket vágunk ki belőle egy pizzaszeletelő segítségével. A háromszögekre csokoládét vagy marcipánt halmozunk (a sós szájúak sajtot, sonkát is tehetnek rá), majd feltekerjük őket. Így mehetnek a mélyhűtőbe.
Sütés előtt hagyjuk felengedni a tésztát, és meleg helyen kelesszük, amíg duplájára nem híznak a kiflik! Tojással megkenve, 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 8 perc alatt aranybarnára sülnek.

*

A téli céklaszezon derekán előrukkolhatunk egy igazán szívderítő fogással: a céklakrémleves nemcsak vidám színével válik javunkra a februári szürkeségben, de igen gazdag beltartalmával is. Ez a zöldség magas káliumtartalmának köszönhetően hozzájárul az izmok és az állóképesség növeléséhez. Kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben, valamint A-, B- és C-vitaminban is igen gazdag, és nem véletlen, hogy a népi gyógyászat kiváló vérképzőnek ismeri, mivel a szervezet a céklából sokkal jobban tudja hasznosítani a benne található nyomelemeket, mint más zöldségekből. Répalével fogyasztva kiváló májtisztító. Az alábbi receptben az egyik legjobb gyomorerősítő, gyulladáscsökkentő gyógynövénnyel, a gyömbérrel együtt szerepel.

Bazsalikomos céklakrémleves

4 db cékla

1 hagyma

4 dkg vaj

1,2 l alaplé

1 ujjnyi friss gyömbér

2 dl tejszín

citromlé

cukor

só, bors, bazsalikom

Az apróra vágott hagymát vajon megdinsztelem. Amíg párolódik, nagy lukú reszelőn vagy robotgépben lereszelem a meghámozott céklafejeket. A hagymára dobom az apróra vágott bazsalikomleveleket, és amikor megcsap az illatuk, hozzáadom a céklát is, majd felöntöm az alaplével. (Ha nincs készenlétben alaplé, a víz is megteszi.)
Belereszelem az ujjnyi, meghámozott gyömbérdarabot, és 8-10 percig bugyogtatom, azután szép homogénné pépesítem a botmixerrel vagy turmixgépben. Hozzáöntöm a tejszínt, sózom, borsozom, ízlés szerint ízesítem citrommal és cukorral. Feltétnek pörkölt magvakat szórhatunk a tetejére. Edes_es_sos_oromok1

*

Nagy kaland a kísérletezés, és igazán jó érzés egy kitűnően eltalált saját recepttel előrukkolni a vacsoravendégek előtt. Ám talán ezt is felülmúlják azok a generációról generációra átörökített fogások, amelyekhez gyerekkori vasárnapi ebédek emléke fűződik, mert ezeket körbelengi valami könnyű idill. Letűnt korok ízét hordozza, benne van a dédnagymama aprólékos pontossága, a nagymama rutinja, az anya szerető gondoskodása. Ilyen családi recept nálunk a mustáros göngyölt marha is.

Mustáros göngyölt marha

60 dkg marhahús

1 fej hagyma

2 diónyi zsír

10 dkg szalonna

angol mustár

1,5 kis pohár tejföl

0,5 ek liszt

só, bors

A húst megszabadítjuk a hártyáktól, és ujjnyi vastag, tenyérnyi szeletekre vágjuk. Lapos klopfolóval kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és egyenként mindet megkenjük mustárral. A szalonnát felszeleteljük, cigarettaméretű csíkokra vágjuk. A kuktában kétdiónyi zsírt hevítünk, és megdinszteljük benne az apróra vágott hagymát, amit aztán szűrőkanállal kiveszünk és félreteszünk.Edes_es_sos_oromok2Minden hússzeletbe beletekerünk egy szalonnacsíkot, a göngyölegeket pedig gondosan körültekerjük cérnával, és egyenként a kukta alján felhevített zsiradékba tesszük. Minden oldalról megpirítjuk őket, majd felöntjük annyi forró vízzel, hogy mindet ellepje.
Lezárjuk a kuktát, és körülbelül másfél órán át lassú tűzön főzzük. Amikor foszlós lesz a hús, kihorgásszuk a göngyölegeket, és gondosan megszabadítjuk őket a cérnáktól. A visszamaradt léhez adjuk a hagymát, felforraljuk, és beletesszük a kevés liszttel elkevert tejfölt. Egyet buggyantunk rajta, majd botmixerrel simára keverjük. A húst a mártással nyakon öntve, krumplipürével tálaljuk.

*

A tél kevés gyümölcsöt kínál nekünk itthon. Ha ráuntunk a zamatos téli almára, előbb-utóbb körülnézünk a déligyümölcsök között. A következő receptet azért is szeretem, mert amellett, hogy a spanyol tengerpart meleg fuvallatát hozza, a barcelonai sikátorok közt meghúzódó apró terek lépten-nyomon megállásra késztető, hangulatos kávéházait idézi fel bennem, s a narancs üdítő frissességével egy csapásra újra gondtalan, ifjú nyarakba repít.

Narancsos flan

20 dkg cukor

5 dl tej

2 dl tejszín

fél rúd vanília

3 tojás

3 tojás sárgája

1 nagy narancs leve és reszelt héja

A cukor felét egy lábasban karamellizálom, majd hagyom belekötni. Ez a lábas lesz a tortaformánk is, úgyhogy érdemes aszerint kiválasztani, milyen magas desszertet szeretnénk készíteni.Edes_es_sos_oromok4A tejet és a tejszínt összeforralom a vanília kikapart magjaival, hozzáadom a narancs levét és lereszelt héját, majd hagyom kihűlni. A tojásokat felverem a cukor másik felével, és beleöntöm a kihűlt tejes keveréket. Az egészet a karamellizált aljú lábasba öntöm, amit egy másik, vízzel megtöltött lábasba állítva beteszek a sütőbe; 110 fokon addig sütöm, amíg a széle barnulni kezd. Egy éjszakára hűtőbe teszem, másnap kiborítom, és hidegen tálalom.

Juhász Zsófia

Nem tudta? 

A téli hurkaszezonban igazán nagy öröm, ha frissen vágott „disznóságok” kerülnek az asztalra, de jó tudni, hogy a disznótoros a mélyhűtést is elég jól viseli. Így a bűnös örömöket időben kissé ki is tolhatjuk, ám ne várjunk sokáig, mert a kolbászban lévő paprika, bizony, néhány hónap elteltével veszít üde piros színéből. Az alacsonyabb nedvességtartalmú szalámi és szárazkolbász azonban még nyáron is előkapható a mélyhűtőből, semmit nem veszít frissességéből az eltelt hónapok alatt.
Ha frissen sütjük ki a hurkákat és a kolbászokat, s nem szeretnénk, hogy szétdurranjanak, ne hallgassunk senkire, aki mást mond: nem kell letakarni, folyadékot önteni alá, elég fedetlenül, egy picit kizsírozott tepsibe téve betolni őket a sütőbe! Húsz perc alatt aranybarnára sülnek a saját zsírjukban.

  

Elfeledett kincs: nagyanyáink csodaszere, a szódabikarbóna

A szódabikarbóna az egyik leghatékonyabb természetes tisztítószer, amellyel számos vegyi anyagot kiválthatunk háztartásunk higiéniájának megőrzése közben. Manapság, amikor szinte minden otthonban általános a szelektív hulladékgyűjtés, igyekszünk egyre nagyobb hangsúlyt helyezni arra is, hogy minél kevesebb vegyszer kerüljön a lefolyókba. Az egyébként jó drága vízkőoldók, folttisztítók, zsíroldók, fémtisztítók, mosogató- és felmosó szerek, fertőtlenítők feladatát pedig szükség szerint egyszerűbben és olcsóbban is elláthatja nagyanyáink csodaszere, a szódabikarbóna.
A nátrium-hidrogén-karbonát egy enyhén lúgos, vízben jól oldódó só, amely segít szabályozni környezetünk pH-ját. Amikor a szódabikarbóna savas vagy lúgos anyaggal érintkezik, arra törekszik, hogy semlegesítse a pH-t. Ezen túl képes a pH-változások lassítására, vagyis pufferolásra is. Ez a kettős képesség, a semlegesítő és a pufferoló hatás teszi lehetővé például, hogy egy kis tálka szódabikarbóna megsemmisítse a savanyú szagokat a hűtőben.Elfeledett_kincs_szodabikarbona1Fantasztikusan megnöveli a tisztítószerek erejét. Használhatjuk súrolószerként a fürdőszobában és a konyhában. Elég beszórnunk vele a mosdó, a fürdőkád és a zuhanyzó kritikus pontjait, majd egy megnedvesített törlőkendővel átdörzsölnünk a piszkos felületeket, vízkőfoltokat. Ugyanígy járjunk el a tűzhely, a sütő, a mikrohullámú sütő esetében is, szódabikarbónával és egy benedvesített szivaccsal a csempére száradt olajcseppeket is eltávolíthatjuk, sőt, ne álljunk meg itt! Az edények aljára égett zsiradékkal is csodákat művel ez a só, de használhatjuk a rozsdamentes és a krómedények mellett ezüsttárgyak tisztítására is.
Látványos eredményeket érhetünk el vele mosásnál is. Ha egy fél csésze szódabikarbónát a folyékony vagy a por állagú mosószerhez adunk, a makacs foltok elleni harcban is megállja a helyét. Amennyiben erősebb a szennyeződés a ruhán, akkor közvetlenül a foltra is tehetünk egy keveset belőle, vagy a piszkos ruhaneműt beleáztathatjuk. Ilyenkor két liter vízhez adjunk jó fél csésze szódabikarbónát. Tehetünk a felmosó vízhez is belőle, használhatjuk autómosáskor és mosogatáskor is, mivel kiváló zsíroldó hatásának köszönhetően még az odaégett ételek is könnyebben eltávolíthatók általa az edény aljáról.
Szintén hatékony segítséget nyújt a szőnyegek tisztításánál. Szórjuk be vele egyenletesen a tisztítandó felületet, és hagyjuk rajta egy éjszakára, majd porszívózzuk le alaposan! Ha ennek ellenére marad folt a szőnyegen, egy kis tál vízhez adjunk egy evőkanál mosó- vagy mosogatószert és egy evőkanál szódabikarbónát, majd az ebbe az oldatba mártott szivaccsal itassuk át a szőnyegen maradt foltot, hogy az felszívja a szennyeződéseket. Egy törlőkendővel töröljük le a mosószeres vizet a szőnyegről, majd hagyjuk megszáradni.Elfeledett_kincs_szodabikarbona2A rászórós módszer a textil szagtalanítására is alkalmas. Kitűnően elűzi a dohszagot, sőt, még a dohányfüst szagát is képes enyhíteni.
Bár mindez talán úgy hangzik, mint egy reklámszöveg, tudnunk kell, hogy a szódabikarbóna használatával nemcsak a havi háztartási költségeinkből spórolhatunk, de környezetünk védelméhez is jelentősen hozzájárulhatunk. A sok műanyag flakon helyett elegendő egy papírzacskónyi nátrium-hidrogén-karbonátot tartani otthon, így legalább a mi lelkünket nem terheli az élővizek szennyezése.
Én rég igyekszem száműzni a háztartásból a fölösleges flakonokat, már csak egy-kettő maradt. Az egyetlen igazán komoly adag vegyszert lefolyótisztításkor kellett használnom, de mostanában rájöttem, hogy ennek a rossz szokásnak is búcsút inthetek, mivel a szódabikarbóna erre a célra is tökéletesen megfelel. Fele-fele arányban keverjünk össze egy csésze szódabikarbónát és ecetet, öntsük a lefolyóba, majd néhány perc után öblítsük le forró vízzel! Így nemcsak a lefolyónk, de a lelkiismeretünk is sokkal tisztább lehet!

J. Zs.