Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rokakolykok_erkeztek_a_vadasparkba

Rókakölykök érkeztek a Budakeszi Vadasparkba

Két rókával gazdagodott a Budakeszi Vadaspark. A fiatal hímek gyorsan megbarátkoztak új kifutójukkal, s legalább akkora kíváncsisággal és örömmel fogadják a látogatókat, mint ahogyan a vendégek lelkesednek értük.

A rókák a vadonban is gyorsan alkalmazkodnak új környezetükhöz, ennek is köszönhető elterjedtségük, valamint a tény, hogy lakott településeken is jól megférnek az emberek mellett. A Hegyvidék utcáiban is lehet találkozni velük, különösen a téli időszakban. Ez a „rugalmasság” segítette nemrég a Budakeszi Vadaspark két jövevényét a gyors alkalmazkodásban.
A Kecskeméti Vadaskertből érkező testvérpár belakta kifutóját, megismerkedett a gondozókkal, és már kézből is szívesen eszik, ami azért rókaberkekben sem gyakori szokás. Nyitottságukat a gondozók mellett a látogatók is örömmel fogadták, mert így könnyebb megcsodálni tömött téli bundájukat.
Ráadásul a két ravaszdi nagyon jól kijön egymással, gyakran összebújva alszanak, s napközben is inkább mutatkoznak játszó- és vadásztársnak, mint riválisnak. Ez a körülmény is szerencsésnek nevezhető, hiszen a természetben két kifejlett hím nem szívesen keresztezi egymás vadászösvényét.
A rókák előtt álló következő erőpróba saját nevük megtanulása lenne, ám ezzel még nem próbálkoznak a gondozók, hiszen ők maguk sem tudják, hogyan szólítsák a két állatot. A névválasztásban bárki segíthet: a Budakeszi Vadaspark pályázatot hirdetett, s a 2015. február 19-ig beérkező névötletekből választ ki kettőt. A javaslatokat a budakeszi.vadaspark@pprt.hu címre várják, az elektronikus levél tárgya „Róka névadó” legyen. A legjobb ötlet beküldője jutalmul a rókák örökbefogadójává válik, díszoklevelet kap emlékbe, továbbá részt vehet majd az Örökbefogadó napon.
Nagyszerű alkalomnak ígérkezik az új jövevények megtekintésére február 14-e. Ezen a szombaton, Bálint-napon a park gondozói alkalmi szakvezetésekkel készülnek, az állatok párkapcsolatait, udvarlási szokásait és az ezekhez kapcsolódó jól ismert, netán sosem hallott rituálékat ismertetik az érdeklődőkkel.
Egy héttel később az állatok időjóslásban betöltött szerepéről esik majd szó. A téli időpont miatt leveli béka valószínűleg nem lesz, de a népi megfigyelések sok más hasonló bölcsességről is szólnak, ami bőséges ismeretanyagot biztosít.
A vezetéssel egybekötött sétákra nem kell előre bejelentkezni, azokon minden vendég részt vehet. A nap folyamán több turnus indul, a pontos időbeosztás a Budakeszi Vadaspark honlapján (www.vadaspark-budakeszi.hu) olvasható.

(Barta)