Tizeves_az_Ugocsa_utcai_konyvtar

Tízéves az Ugocsa utcai könyvtár

Tíz esztendővel ezelőtt, 2005 januárjában nyílt meg a kerületi Szabó Ervin Könyvtár összevont gyermek- és felnőttrészlege az egykori Ugocsa mozi teljesen átalakított épületében. Az „Ugocsa” – ahogyan a kerületben mindenki ismeri – a kezdetektől közösségi térként működik. Erről is beszélgettünk Kiss Eszter könyvtárvezetővel.

Miért költözött a könyvtár az Ugocsa utcába?

– Több évtizeden át a Böszörményi úton, két külön épületben működött a felnőtt-, valamint a gyermekkönyvtár, ez azonban egy idő után már nem felelt meg a megváltozott olvasói elvárásoknak. Az új részleget a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a fővárosi és a kerületi önkormányzat támogatásával hozta létre az átalakított Ugocsa mozi helyén.

Milyen elképzelésekkel kezdődött a munka az új helyen?

– A fő célkitűzésünk az volt, hogy – a hagyományos értékek megtartásával – a mai kor követelményeinek megfelelő könyvtárat hozzunk létre, amely egyfajta közösségi térként is működik. A programok szervezése mellett egyebek közt az informatikai fejlődés vívmányainak kihasználására törekedtünk, és törekszünk folyamatosan. Büszkék lehetünk a könyvtár építészeti megoldásaira, a nyitottságra, az akadálymentes megközelíthetőségre, a különböző állományrészek szabad elérésére és a kellemes hangulatú belső térre. Ami a szolgáltatásainkat illeti, könyvtárunk és az egész hálózat állománya elérhető a világhálón keresztül, lehetőség van távolról meghosszabbítani a kölcsönzési időt. Internetes férőhelyeket, E-olvasótermet alakítottunk ki, és wifi is működik. Azt hiszem, sikerült elérni, hogy a kerületiek nemcsak kölcsönzőhelyként, hanem valóban közösségi térként gondolnak a könyvtárra, ahová jó eljönni, ahol mindig van valamilyen nekik tetsző program. Sok kisgyermekes szülő is ellátogat hozzánk, leginkább szombatonként – számukra ez egyfajta családi esemény.

Az internet megjelenésével már temették a könyvet. Aztán mégis megmaradt, sőt, ma is sok új kiadványt vásárolunk. A Hegyvidéken is eleget olvasnak az emberek?

– Az biztos, hogy a hegyvidékiek szeretik a könyvet! Tavaly a beiratkozott olvasóink száma meghaladta a hatezret, összesen százhetvenhatezer kötetet és adathordozót kölcsönöztünk ki. Ezek az adatok az előző évhez képest emelkedést mutatnak. Leginkább a szórakoztató irodalmat, a szépirodalmat és a gyermekkönyveket keresik.

Hogyan, miként ünneplik a tizedik születésnapot?

– Különleges programsorozatot szervezünk „10 év 10 hónap” címmel: 2005-tel kezdődően minden hónapban egy esztendőt mutatnánk be az eltelt évtizedből. Gyerekeknek szól a „Könyvtári 10 próba” vetélkedősorozat. Természetesen folytatjuk az évek óta bevált programjainkat, a terveink szerint továbbra is számos irodalomhoz, kultúrához kötődő személyiséget látunk majd vendégül. Februárban „Aki nem hiszi, járjon utána” címmel gyermekkönyv-illusztrációs kiállítást rendezünk, tavasszal Kormos Mercedes képzőművész „Jómadarak – hétköznapi gesztusok” című tárlata látható, utána pedig Lőrincz Zsóka fotóit csodálhatják meg az érdeklődők. Szintén februárban, 23-án Csányi Vimos író, etológus lesz az U10 – Könyvbarát klub vendége.

-os

Könyvtári 10 próba gyerekeknek

Az „Ugocsa” Könyvtári 10 próba címmel játékos könyvtár- és helytörténeti vetélkedőt hirdetett gyerekeknek: 2–4 fős, 9–14 éves korú versenyzőkből álló csapatok jelentkezését várják, a résztvevők két fordulóban adhatnak számot tudásukról. Az első forduló kérdései már olvashatók a könyvtár honlapján (www.fszek.hu/konyvtaraink/ugocsa_u_­_10_), a vállalkozó kedvű csapatok folyamatosan csatlakozhatnak. Valamennyi feladvány a Hegyvidék és a könyvtár történetével, valamint az Ugocsa utcai könyvtár gyermekrészlegén az elmúlt évtizedben lezajlott programokkal kapcsolatos. A megfejtéseket áprilisig lehet leadni személyesen a könyvtárban vagy postai úton (1126 Budapest, Ugocsa utca 10.), továbbá a matrayk@fszek.hu vagy a marosvarin@fszek.hu e-mail címen. A második forduló már „élőben” zajlik majd, mivel a feladatok megoldásához helyszíni kutatómunkára is szükség lesz. Természetesen a jutalmak sem maradnak el, a gyerekek helyezésüktől függően különböző díjakra, ajándékokra számíthatnak. Szintén a jubileumi programsorozat keretében február 15-én „Aki nem hiszi, járjon utána” címmel gyermekkönyv-illusztrációs kiállítás nyílik a könyvtárban. A tárlaton a visegrádi négyek államaiból, Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról érkező munkákat mutatnak be.