Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Forumok_az_uj_Kulturalis_Szalonrol

Fórumok az új Kulturális Szalonról

A polgármesteri hivatallal átellenben, a Törpe utca 2. szám alatt hamarosan új épületet alakítanak ki a népszerű közösségi intézmény, a hegyvidéki Kulturális Szalon számára. A terveket az elmúlt két hét során három lakossági fórumon mutatta be az önkormányzat a környéken élőknek; első alkalommal a Margaréta és a Kiss János altábornagy utca, második körben a Törpe utca, legutóbb pedig a Böszörményi út lakóit hívták egyeztetésre.

A Kulturális Szalon egy ideiglenes helyzetnek köszönheti létrejöttét – idézte fel az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő közösségi hely alapításának körülményeit a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán az intézmény jövőjével kapcsolatos, első alkalommal megrendezett lakossági fórumon felelevenítette: amikor a MOM Kulturális Központot a felújítás miatt bezárták egy időre, átmenetileg a Böszörményi út 34/a szám alatt, a régi gyermekkönyvtár helyén lelt otthonra a kultúrházban működő klubok, programok egy része. Mivel a hely jól működött, úgy döntöttek, hogy a MOM újranyitását követően is töltsön be közösségi funkciót a Böszörményi úti helyiség – így jött létre 2011 őszén a Kulturális Szalon, amely sokféle körnek, kezdeményezésnek ad otthont.
A kulturális intézmény vezetője, Menyhárt Éva arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy évente mintegy 1600 programot tartanak a jelenlegi helyen. Bár továbbiakra is lenne igény, a Böszörményi úti helyiségcsoportban – amely a kiszolgálóhelyiségekkel együtt is mindössze 80 négyzetméteres – a fizikai korlátok miatt több rendezvénynek nem tudnak helyet biztosítani, és a meglévő foglalkozások is komfortosabb környezetet igényelnek.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy egy ideje már a kerület tulajdonában van a Kiss János altábornagy utca és a Törpe utca sarkán lévő épület, amelynek eredetileg hivatali funkciókat szántak. Időközben azonban számos korábban az önkormányzat által ellátott feladatot átvett az állam, így nincs szükség a polgármesteri hivatal bővítésére, a Kulturális Szalon új épületének kialakításához azonban megfelelő helyszínt kínál az ingatlan.
Az új épület terveit Lenzsér Péter építész mutatta be az érdeklődőknek. A tervező elmondta: a kiindulópont az volt, hogy legyen egy olyan központi tér, egy nagyterem, azaz szalon, amely sokféle közösségi program megrendezésére alkalmas. Első körben a területen található régi épület hasznosításán gondolkodtak, ezt azonban el kellett vetniük, mert nem lett volna alkalmas a ház egy megfelelő méretű közösségi tér kialakításához.
Ezért egy új, kortárs épületet terveztek, amelynek első szintjén helyeznék el a rugalmasan alakítható nagytermet. A teremben és az ahhoz kapcsolódó galériaszinten mintegy 120-140 ember férne el egyszerre. Az épület tetején szabadtéri programok számára is alkalmas tetőteraszokat alakítanának ki, míg az alsó, földszinti részeken, a Kiss János altábornagy utca felé nyitottan, irodalmi teázó jellegű, beszélgetésre alkalmas közösségi teret, helyiséget hoznának létre.
Az első egyeztetésen a lakók részéről elhangzott, hogy jó lenne, ha az új, Törpe utcai épület kialakításával együtt a polgármesteri hivatal és a Kulturális Szalon leendő központja közti területet is rendeznék. Egy hölgy javasolta, hogy zárják le véglegesen a Kiss János altábornagy utca Törpe utca és Böszörményi út közti rövid szakaszát, míg egy úr ehhez kapcsolódóan azt ajánlotta, egy esetleges lezárás hatásainak vizsgálatára végezzenek forgalomszámlásokat a környező utcákban.
Pokorni Zoltán egyetértett a terület rendezésére vonatkozó felvetésekkel. Mint mondta, az önkormányzat szeretné minőségileg megújítani a szóban forgó közterületet, rendezni a környék forgalmi és parkolási problémáit, ezért is fontos, hogy a lakossági fórumokon a környéken élők elmondják javaslataikat, észrevételeiket.

*

A Kulturális Szalon új épületének tervével kapcsolatban rendezett második fórumon Váczi János alpolgármester ismertette a fejlesztés hátterét, míg az építészeti szempontokról ismét Lenzsér Péter tervező beszélt. A Törpe utcából megjelent lakók főként a környék parkolási, közlekedési gondjai miatt kérték az önkormányzat közreműködését.Forumok_az_uj_Kulturalis_Szalonrol2Váczi János elmondta, hogy az építkezéssel egyidejűleg a felvetett problémákat is szeretnék rendezni forgalomszabályozással. Az alpolgármester szerint a Törpe utca – amelyet csúcsidőszakban sokan „menekülőútként” használnak – terhelése jelentősen csökkenhet a Stromfeld Aurél út és a Németvölgyi út kereszteződésénél a főváros beruházásában kialakítandó körforgalom révén; ennek kivitelezési munkái információi szerint már március 15-e után elkezdődhetnek.

Menyhárt Éva kiemelte, hogy az intézményt főleg idősebbek látogatják, akik általában gyalog vagy tömegközlekedéssel érkeznek. A szalon profilján a költözést követően sem kívánnak lényegesen változtatni, szeretnék megőrizni a jelenlegi célközönséget, ezért véleménye szerint az új épület környékén sem kell majd számítani az autóforgalom növekedésére.

*

A harmadik lakossági fórumon Lenzsér Péter tervismertetője után ő, valamint Pokorni Zoltán polgármester és munkatársai válaszoltak a lakók által feltett kérdésekre. Az előző egyeztetéshez hasonlóan elsőként a parkolási, közlekedési problémák kerültek terítékre. Néhányan amiatt aggódtak, hogy a Kulturális Szalon új, nagyobb központja több látogatót vonz majd, és emiatt véleményük szerint a gépkocsiforgalom is tovább növekedhet.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy forgalomszabályozási eszközökkel az érintett kis utcákban meg lehetne szüntetni a nem kívánt átmenő forgalmat. A parkolásra vonatkozó hozzászólások kapcsán pedig Menyhárt Éva megismételte az előző fórumon elhangzottakat: a programokra elsősorban az idősebb korosztályt várják majd, amely nem autóval közlekedik.
Az új épület méreteivel és megjelenésével kapcsolatban is megfogalmaztak észrevételeket a környékbeliek. Többek szerint a Törpe utca 2. szám alatt álló kis villaépületet nem szabad lebontani, inkább az utókornak kellene megőrizni.
Lenzsér Péter építész egyetértett azzal, hogy valamelyest szerethető a régi épület karaktere, bár elsősorban csak a Kiss János altábornagy utca felé néző homlokzata miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a ház műszaki állapota rendkívül rossz, gazdaságosan nem újítható fel, illetve felújítás esetén sem lenne alkalmas arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a helyszűkével küszködő Kulturális Szalonnak.
Az építész szerint az általa tervezett középület kortárs szellemiségű, tömegében egy nagyobb családi villának felel meg. Az új ház alapterülete nagyobb a jelenlegiénél, ugyanakkor a tervezett lapos tetős épület felső síkja a jelenlegi villa tetőgerinc-magasságához képest alacsonyabban helyezkedne el.

sz.