Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Merre_tovabb_magyar_sport2

Merre tovább, magyar sport?

A szocializációs, kulturális és nevelési funkciók mellett a sportban egyre nagyobb szerepet kap az üzleti dimenzió. Erről is szó esett a második alkalommal megrendezett Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencián.

A Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencia hiánypótló kezdeményezés: párbeszédre hívja a témában jártas szakértőket, akik a sportipar alakítóiként a napi aktualitások mellett a jövő kihívásaival is foglalkoznak. Az először 2013 végén megrendezett program sikeresnek bizonyult, ezért a szervezők (az önkormányzat, valamint a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.) ismét összehívták az érdekelteket, hogy közösen vitassák meg egyebek közt a sport stratégiai, üzleti és kommunikációs kérdéseit a létesítményhelyzet, a szervezeti rendszer, a szövetségi és klubmenedzsment, továbbá a sporttudomány és a marketing vonatkozásában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Sport Televízió támogatásával megvalósuló rendezvény házigazdája Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó volt, aki szerint a Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencia beírta magát a magyar sporttörténelembe, hiszen annak a programnak, amelyet egymás után kétszer megrendeznek, szinte bizonyosan lesz folytatása. „Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni” – idézte Napoleon Hill amerikai író gondolatát a Magyar Vízilabda Szövetség csapatmenedzsere.
A konferenciasorozat megálmodója, Váczi János hegyvidéki alpolgármester kiemelte: az izgalmas, szórakoztató és hasznos előadások a sportmenedzsment legfontosabb és aktuális kérdéseivel foglalkoznak. Külön is a megjelentek figyelmébe ajánlotta a labdarúgás és a kézilabda területén tevékenykedő sportmenedzserek, valamint játékosügynökök kerekasztal-beszélgetését.
A Google Magyarországot képviselő Bíró Pál és a Special Effects Media ügyvezetője, Szabó Gergő a sport területén alkalmazott újfajta megközelítésekről – különös tekintettel a YouTube-szolgáltatásban rejlő lehetőségekről – tartott előadást, majd prof. Paul M. Pedersen, az Indiana University doktori programjának vezetője adott ízelítőt az Egyesült Államokban működő sportmenedzsmentmodellekből.Merre_tovabb_magyar_sport1Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke az utóbbi évek legjelentősebb stadionfejlesztését, a Groupama Arénát mutatta be, Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke és Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelmi és marketingigazgatója pedig az üzleti alapú klubmodell kialakításának műhelytitkaiba engedett betekintést. Mindketten hangsúlyozták, hogy Magyarországon is lehetséges márkaként kezelni egy sportegyesületet.
A Vodafone Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, Suba János a hatékony sportszponzorációs megoldásokat vette sorra, míg Jan-Willem van Wensem, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. marketingigazgatója azt ecsetelte, milyen szerepe lehet a sportnak a márkaépítésben.
Simicskó István a sport társadalompolitikai és stratégiai jelentőségéről beszélt. A sportért felelős államtitkár előadásában elmondta: a kormányzat célja, hogy a „sportoló nemzet” kép megteremtésével népszerűsítse az egészséget támogató és a közösségi összetartozást erősítő tömegsportot, valamint a mindennapos mozgást.
Végezetül Petur András, a Sport Televízió riportere ismert játékosügynökökkel beszélgetett arról, hogyan lehet egyengetni a sportolók karrierjét. A konferencia zárásaként Váczi János alpolgármester bejelentette, hogy a tervek szerint a következő Nemzetközi Sportmenedzsment Konferenciát 2016 februárjában tartják meg a Hegyvidéken – azaz valóban következhet a folytatás.Merre_tovabb_magyar_spor3

em.