Nagyböjt – Szent Negyvennap

Nagyböjtnek a húsvétot megelőző kb. negyvennapnyi időt nevezzük. Hossza koronként és egyházanként is változó, általában a hamvazószerdától nagyszombatig tartó időszakot értjük alatta. A római katolikus egyház előírása szerint a nagyböjti idő hamvazószerdától nagycsütörtök estéjéig tart (az idén február 17-től április 2-ig). Nagypéntek ugyan a legszigorúbb böjti napnak számít, de a római liturgikus naptár következő egységébe, a húsvéti szent háromnapba tartozik. Az ortodox egyházban a böjt két nappal előbb, a vajhagyóvasárnapot (farsangvasárnapot) követő hétfőn kezdődik.
A böjt meghatározott napokon vallási előírások által szabályozott csökkentett táplálkozást, illetve bizonyos ételektől, italoktól való tartózkodást jelent. Nemcsak a keresztény vallások ismerik, böjtölnek a hithű muzulmánok, a vallásos zsidók, valamint a buddhizmus, taoizmus, hinduizmus hívei is. A kereszténység régebben számos böjti időszakot ismert, ezek jó részét nyugaton már nem tartják, de a keleti egyházban máig szokásban maradt több böjti időszak is.
Az év böjtjei közül emelkedett ki fontosságban és időtartamban is a húsvétot megelőző Szent Negyvennap (Quadragesima), ezért nevezték el nagyböjtnek. Ez a negyven nap eredetileg Jézus Krisztus negyvennapi böjtjének mintájára született, és vízkereszthez, Jézus keresztségéhez kapcsolódott. Ugyanis miután Keresztelő Szent János a Jordán vizében megkeresztelte, „a lélek pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett” – írja az evangélista (Mt 4, 1-2). Húsvét előtt előbb csak néhány napos, majd hetes böjtöt tartottak, ami fokozatosan növekedett negyvennaposra. Először a niceai zsinat (325) beszél a húsvétot megelőző negyvennapos böjtről.
A negyven szent szám, a Bibliában is többször találkozhatunk vele (például 40 napig tartózkodott Mózes a Hóreb csúcsán), mégis, ha megszámoljuk a hamvazószerda és nagyszombat közötti napokat, 46-ot kapunk, ami lényegesen több, mint a sokat emlegetett negyven. Ennek oka, hogy az ókeresztény felfogás tiltotta a vasárnapi böjtöt, ezért az időszak hat vasárnapját nem kell beszámítani. A keleti kereszténység azonban szombaton sem böjtölt, így ott kezdetben nyolchetes volt ez az időszak, hogy kijöjjön a negyven nap, de ma is hosszabb a nagyböjti idő.

Bűnbánat

A nagyböjt felkészülés húsvétra, a bűnbánat és önmegtartóztatás, a lelki megtisztulás időszaka. A nagyböjt céljáról írta Szent Ágoston: „Illik a mi áhítatunkhoz, hogy kik a megfeszített Úr szenvedésének ünneplését közeledni látjuk, a test vágyainak elnyomásával keresztet állítunk fel magunkban, amint az apostol mondja: Akik Jézus Krisztushoz tartoznak, testüket keresztre feszítették szenvedélyeivel és vágyaival együtt.”
A korai kereszténység idején a főbenjáró bűnt elkövetők ekkor vezekeltek a keresztény gyülekezetbe való visszatérés érdekében. (Főbenjáró bűnnek a gyilkosság, a hittagadás, valamint a nyilvánosan ismert paráználkodás számított.) A vezeklők egyszerű, rongyos és szennyes ruhát öltöttek, és födetlen fővel, magukat megalázva jártak, böjtöltek, imádkoztak, nem mosakodtak, és másként is sanyargatták testüket. Nem volt szabad belépniük a templomba, vagy ha igen, függönnyel választották el őket a többi hívőtől. Nagyböjt idején készültek fel a keresztelkedni akaró felnőttek (katekumenek) is a húsvéti keresztségre.
A nagyböjt időszaka a bűn elkerülésének ideje, évszázadokon keresztül érvényben voltak olyan társadalmi szabályok, amelyek a bűnbeesés lehetőségét próbálták szűkíteni: nagyböjt idején tilos volt a színjáték, a nyilvános mulatság, a pereskedés, a testi büntetés és a harc. Manapság a bűnbánatnak és a penitenciának (vezeklésnek) kevésbé látványos formái vannak. A katolikusok, ha az évben máskor nem is, húsvét előtt meggyónják bűneiket.

Böjti étkezés

Az időszaknak nevet adó böjt a kezdeti szigorú önsanyargatásból mára szinte jelképessé enyhült. Az ókor és a kora középkor folyamán naponta csak egyszer lehetett enni, és általában tartózkodni kellett nemcsak a hústól, de a lacticiniumoktól (magyarul fehér eledelnek nevezett ételek: tej, vaj, túró, sajt, tojás), továbbá az alkoholos italoktól is. Később a rendelkezések fokozatosan enyhültek, előbb az étkezés idejét lehetett előbbre hozni, majd a napi több étkezésre is lehetőség nyílt, aztán az 1635-ös jászói zsinat megszüntette hazánkban a lacticiniumok tilalmát is, míg a 20. század elejére a katolikus egyház hamvazószerdán és nagyszombaton kívül csak a pénteki napokra rendelt böjtöt.
Ma a római katolikusok számára az időszakban két szigorúan böjti nap van, a hamvazószerda és a nagypéntek. Ilyenkor nem szabad húst fogyasztani, és a napi legfeljebb háromszori étkezés alkalmával csak egyszer lehet jóllakni. A görög katolikus szokások ennél keményebbek, a nagyböjt első hétfőjén tartanak szigorú böjtöt; régebben ilyenkor csak kenyeret és vizet ettek, ma már főtt étel is kerülhet az asztalra. Az időszak szerdái és a péntekjei számukra hústalan napok, nagypénteken pedig tilos a lacticiniumok fogyasztása. Noha a hagyományos paraszti háztartások egyébkor zsírral főztek, a böjti időszakban olajt használtak.
Népünk körében jellegzetes böjti táplálék volt a cibereleves. Aszalt gyümölcsből vagy korpából készítették oly módon, hogy előbb forró vizet öntöttek a korpára, megvárták, míg erjedni kezd, majd leszűrték, és az erjesztett savanyú lébe kölest, kukoricát vagy hajdinát főztek, tejjel behabarták, esetleg tojással dúsították.
A böjti táplálkozás mindig is teret engedett egyének, vagy kisebb közösségek szokásainak. A korai középkorban akadtak olyanok, akik vasárnap estétől szombat estig semmit sem ettek, vagy naponta csak egy szem diót, és egyéb túlzások is előfordultak. Őket intette az Érsekújvári kódex szövege: okosan kell böjtölni, úgy, hogy „a test megéhíntessék, de meg ne ölessék”. Mindenesetre a múlt században a megengedőbb szabályok ellenére még igen elterjedt volt a fehér eledelektől való tartózkodás az egész időszak alatt, és – a halat leszámítva – csak olyan ételeket ettek, amelyeket a „harmat nevelt”. Akadt, aki a nagyböjti szerdákat, péntekeket és szombatokat három szem búzával böjtölte végig. Ugyanakkor arról is vannak adataink, hogy sokan a böjti előírások betűit megtartva ebben az időszakban is vígan lakomáztak. Gróf Thurzó Szaniszló galgóci udvarában 1603-ban így festett egy böjtös vacsora:

1. Túrós étek vajjal

2. Viza, tiszta borssal, vajjal

3. Csuka, lengyel lével

4. Hal sóba

5. Csík, káposzta levébe

6. Köleskása tejbe

7. Hal sütve, borsporral

8. Aszú szilva

9. Hideg étek

10. Hal rántva, vajba

Figyelemre méltó az is, hogy nem volt ez valami különlegesen nagy étkezés, tudunk húszfogásos böjti ebédről is a Thurzó-udvarban. Mindez persze szemben állt a böjt szellemével, amely az önmegtartóztatásra helyezi a súlyt. Ez a szellem tükröződik Aquinói Szent Tamás ajánlásában is, amikor megfogalmazza, hogy mit kell kerülni böjt idején: mohón enni – csak a legjobbat enni – mérték nélkül enni – csak válogatott dolgokat enni – csak azt enni, ami ízlik. Általában elmondható, hogy manapság is gyakori a hívőknél a böjti előírásokon felüli önmegtartóztatás, például akad, aki negyven napig nem eszik húst, más tartózkodik a dohányzástól, esetleg a házasélettől, és a hívők között általános, hogy egész nagyszombaton, a feltámadási szertartásig tartózkodnak a hús fogyasztásától.
Noha a protestáns egyházak nem írnak elő böjtöt híveik számára, mégis nyilvántartják a nagyböjti időszakot mint a húsvétra való felkészülés idejét. Ilyenkor mind a templomi énekek, mind a vasárnapi igehirdetés fő témája már Krisztus szenvedése. Az evangélikus egyház megőrizte nagyböjt vasárnapjainak ókeresztény elnevezéseit is, a nagypénteki böjtöt pedig minden felekezet megtartja.

Nagyböjti játékok

A nagyböjti időszak a népéletben a farsangi ellentéte volt. Étkezésben, időtöltésben, sok helyütt viseletben is megmutatkozott bűnbánó jellege. A zene és a tánc tilalma miatt az ifjúság szelídebb, ártatlanabb időtöltést keresett, ilyen volt az ország különböző területein elterjedt karikázás. A lányok járta körtánc ilyenkor sem esett tilalom alá, kíséretként zene híján énekeltek. Kedvelt ipolysági játék a mai baseballhoz hasonlatos mancsozás, amikor egy szépen faragott faütővel kellett eltalálni egy levegőbe dobott golyót.
Több helyütt szokásban volt a sajbózásnak nevezett, elsősorban hazánk németjei által gyakorolt időtöltés, amiről így számol be egy 1862-es tudósítás: „Tavasz kezdetén, de leginkább böjti vasárnapok estvéin a fiatalság a faluhoz közel eső magaslatokon tüzet rak, és abba száraz tölgy-, de leginkább bükkfából készült kis karikákat – ők sajba néven emlegetik –, melyek középen lyukkal vannak ellátva, tüzesít. Midőn már egészen lángol, egy pálcára szúrja és egy, a földre fektetett deszkadarabon csúsztatva ezen felkiáltással: sajba, sajba, kié legyen ez a sajba? Kálmán Katié vagy Magyar Annáé?, többnyire kedvese nevét említve, a légbe dobja.”

Hamvazószerda

Nagyböjt nevezetesebb napjai közül hamvazószerda az első, amelyet a népnyelv böjtfogadó-, száraz- vagy tisztaszerdának is nevez. Az elnevezések a római katolikusok hamvazkodási szertartására, illetve a böjt kezdetére utalnak. (Ez utóbbi miatt Székelyföldön tréfásan fogöblítő szerdának is mondják.)
A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánat eszköze, a bűnösök vezeklésképpen hamuba ülnek, vagy hamut szórnak a fejükre. A kereszténység idején a nagyböjt kezdetekor a püspök hamuval hintette meg a nyilvános bűnösök fejét, ezzel kezdődött számukra a már említett nagyböjti penitencia. A későbbi századokban szokássá vált, hogy nemcsak a vezeklésre kötelezett nyilvános bűnösök, de a bűnbánat jeleként a többi hívő is meghintette magát hamuval, ezzel – mintegy elébe menve Isten ítéletének – elismerte bűnösségét.
A hamvazkodás a középkor vége felé vált szokásos szertartássá, amikor megszűnt a nyilvános vezeklés. Barkaágak megszentelt hamujával a pap keresztet rajzol a hívek homlokára e szavak kíséretében: „Emlékezz, ember, hogy por vagy, és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az emberi bűnt és a test mulandóságát, ezáltal ösztönzi bűnbánatra a hívőket. A megszentelt hamunak a nép sok helyen gyógyító erőt tulajdonított, úgy vélték, hogy alkalmas a fejfájás megelőzésére.
Hamvazószerda mint határnap hagyományosan igen drámai módon köszöntött be: a húshagyókeddi mulatságot éjfél körül félbeszakították, a hangszerek elhallgattak, a tánc véget ért, a zajos farsangi hejehuját hirtelen a böjt csendje váltotta fel. Persze nem mindig lehetett parancsolni a fiatalság örömvágyának, az egyházi, olykor hatósági tiltások ellenére bizony sokszor a hamvazószerdába nyúltak a farsangi vidámság utózöngéi. A fiatalok ilyenkor az ünneprontás bűnébe estek, erről szól a rábahídvégi Foki csárda története. Húshagyó éjfélkor a csárdában mulatozók közül mindenki abbahagyta a táncot, kivéve egyetlen párt. Hiába figyelmeztették őket, csak ropták tovább megátalkodottan, mígnem hamvazószerda reggelén elnyelte őket a föld a Foki csárdával együtt.
A hamvazószerdát követő csütörtökön a nép egy napra felfüggesztette a böjtöt. Bűnös pazarlásnak számított volna, ha kidobják a farsangról maradt húsételt – ez a megfontolás még a vallási előírásokat is háttérbe szorította. Így zabáló- vagy torkos csütörtökön megették mindazt a finomságot, ami farsangról megmaradt. Ezt a hagyományt élesztették fel az utóbbi évtizedben a vendéglátóhelyek torkos csütörtöki akcióikkal.

Feketevasárnap, fájdalmas péntek

Nagyböjt mind a hat vasárnapja külön elnevezéssel is rendelkezik, az egyházi megjelölés mellett számos népi nevük is van. Mindegyik vasárnapra jellemző, hogy valamiként előkészítik húsvét ünnepét. A miseliturgia legfőbb eltérése a szokásostól, hogy az időszak alatt nem hangzik el az ujjongó örömet kifejező alleluja, és elmarad az Isten dicsőségét hirdető gloria is. A templomok belseje is más hangulatot áraszt, uralkodóvá válik a bűnbánat színe, a lila, a katolikus papok is violaszín miseruhában végzik a szertartást, az oltárról eltűnnek a virágok.
A vasárnapok közül nagyböjt ötödik vasárnapja Judica, amelyet a népnyelv feketevasárnapnak nevez (az idén március 22-én lesz). Régebben ezen a napon a lányok és asszonyok fekete gyászruhát öltöttek, úgy mentek templomba. Feketevasárnap a katolikus templomokban violaszín lepellel takarják be a feszületeket, a corpust, valamint a főoltár képét. A szokás mindenképpen a passió közeledtét jelzi, és talán összefüggésben van a nap evangéliumával: „Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot” (Jn 8, 59). A leplek egészen a nagyszombati miséig fennmaradnak.
Ezután következik a fájdalmas péntek (az idén március 27-én), ami Krisztus édesanyjának, Máriának fia halála felett érzett fájdalmáról kapta nevét. Hazánkban kissé elfeledett nap, jóllehet első fennmaradt magyar nyelvű versünk, a 13. századi Ómagyar Mária-siralom ehhez az alkalomhoz kapcsolódik, és zsolozsmájának himnusza is nevezetes, a Stabat Mater (Áll az Anya…) Jacopone da Todi híres költeménye.

Virágvasárnap

Nagyböjt utolsó vasárnapja Dominica Palmarum (a pálmák napja), magyarul virágvasárnap (az idén március 29-én lesz). Ellentmondásos nap: a nagyböjt penitenciás csendje és a nagyhét gyásza közötti örömünnep vidám tavaszköszöntő népszokásokkal. E napon a hívek Jézus Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékeznek: „Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje és így köszöntötték: Hozsanna! Áldott, aki az úr nevében jön, Izrael királya!” – írja János apostol, míg Lukács arról is beszámol, hogy az emberek ruhájukat terítették a szamárháton bevonuló Úr elé. Ennek emlékére ma is körmenetet rendeznek, amelyen a hívek megszentelt barkával a kezükben vesznek részt.
A körmenet ősi, 4. századi jeruzsálemi szokásra nyúlik vissza, és a középkori Európában igen népszerű lett. Német nyelvterületen fából faragott kerekes szamarat toltak körbe, amelyet virággal és zöld ággal ékesítettek. A 15. században Bártfán virágvasárnap szamárháton vitték körbe Krisztus szobrát. Mindenesetre a pálma, az olajág vagy egyéb zöld ág a virágvasárnapi körmeneteken egész Európában elterjedt.A pálma a diadalt és az újjászületést, az olajág a békét és az irgalmat szimbolizálja, méltó jelképei az Úr győzelmes bevonulásának, ám nálunk egyik növény sem él meg, így a rügyező fűz ágával, a barkával, esetleg rekettyével helyettesítik. Angliában erre a célra a tiszafa ágát használják, Spanyolországban virágokat. A nálunk honos fűzbarka mégsem önkényes választás. A szukkótnak, a zsidók sátoros ünnepének fontos eszköze az a csokor, amelyet – Mózes parancsa nyomán – citruságból, mirtuszból, pálmából és fűzfaágból állítanak össze. Szukkót örömünnep, és ez a mozzanata mintha a virágvasárnapi öröm előképe lenne: a hálaadó 118. zsoltár öröméneke közben a hívek ezzel a csokorral integetnek, és ezt használják az ünnepi körmenetnél is.
Évszázadok óta a virágvasárnapi szertartás része a barkaszentelés. A megszentelt barkából sokan visznek a temetőbe is, hogy szeretteik sírjára tűzzenek egy-egy ágat, de a legtöbben hazaviszik, vázába teszik, és egész évben megőrzik. Egyes helyeken van olyan hiedelem, ami ezt tiltja: a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor elszaporodnak a legyek és a bolhák; máshol azt tartják, hogy a tojások megromlanak, nem kel ki belőlük csirke.Általában mégis inkább kedvező hatást tulajdonítanak a szentelt barkának, a népi hitvilág igen sok hasznos tulajdonsággal ruházta fel. Van, ahol úgy vélik, elűzi a kertből a férgeket, máshol lenyelnek belőle egy-egy szemet fejfájás, hideglelés vagy torokfájás megelőzésére, megint máshol az istállóra tűzik ki, vagy megvesszőzik vele a jószágot, hogy védelmezze őket a megrontástól, és van, ahol keresztet rajzolnak vele a haldokló fölé, hogy enyhítsék szenvedését. A vihar veszélyei ellen országszerte használatos, a Szilágyságban villámláskor telefüstölik vele a szobát, Göcsejben szalmazsákba teszik, hogy elhárítsa a házról a villámokat, ugyanezért még a torockói (Erdély) unitárius és református magyarok is kitűzik a padlás gerendájára, és nyári viharok idején tűzbe dobják az általuk polingának nevezett szentelt barkát. A barkaágakat a következő év nagyböjtje előtt elégetik, és a hamuját használják a hamvazószerdai hamvazkodáshoz.
A virágvasárnapi szentmise a körmenetnél komorabb hangulatú, ekkor éneklik vagy olvassák fel a passiót (Jézus szenvedéstörténetét) Szent Máté evangéliuma szerint. Ez az evangéliumi rész sokszorosan hosszabb, mint a szokásos – utána elmarad a szentbeszéd is –, nem előzi meg a szokásos köszöntés („Az Úr legyen veletek”), és nemegyszer dramatikus formában, három énekessel vagy felolvasóval adják elő. Amikor Jézus halálához érnek („Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét”), a felolvasó elhallgat, és mindenki némán térdre borul.

Kisze és villő

Virágvasárnapnak vannak az egyházi ünneptől független tavaszköszöntő szokásai is. Európában ez az időszak a tél, a halál elpusztításának, eltemetésének, a tavasz bejövetelének ideje, ennek a rítusnak magyar változata a palóc vidéken elterjedt kiszehajtás, valamint a zoborvidéki villőzés. A kisze nem más, mint egy menyecskének öltöztetett szalmabábu, amit a lányok egy rúdra felerősítve énekszóval végighordtak a falun, majd a falu határához érve a patakba hajítottak, vagy elégettek. A bábu a tél és a betegség, a halál megszemélyesítője lehetett, de egyszersmind a böjt végét is siettették a rítussal. A kiszi, kisze szó a jellegzetes böjti ételt, a korpás savanyúlevest is jelentette, ennek a távoztát és a sonka (sódar) eljövetelét sürgették a kiszehajtás énekei is: „Haj ki, kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!”Villőnek a felszalagozott, kifújt tojásokkal díszített fűzfaágat nevezték, a lányok ezzel járták végig a házakat hangos énekszóval. A szó a latin villus (lomb), illetve a szláv vila (tündér) kifejezésekből eredhet (angolul willow a fűz), a szokás a tavaszi zöld ággal összefüggő európai szokásokkal rokon. Amíg a kiszehajtás a tél eltávoztatására, a villőzés a tavasz behozatalára irányult, ahogy az a menyhei (Nyitra megye) lányok énekéből is kitetszik:

Kice, kice, villő,

Majd kivisszük kice-vicét, villő,

Majd behozzuk a zöld ágat villő.

A nagyhét

Virágvasárnappal beköszönt a nagyhét, a keresztény vallás legfontosabb hete. Az európai nyelvekben általában szent hétnek nevezik (például angolul Holy week), a német Karwoche eredeti jelentése gyászhét. A magyar elnevezés a 4. századtól használatos hebdomas megalé fordítása. A népnyelvben sanyarúhétnek, vagy videshétnek (vizeshétnek) is nevezik. A nagyhét végén, nagycsütörtöktől nagyszombatig, más értelmezés szerint nagycsütörtök estéjétől húsvétvasárnap estéjéig tart a szent háromnap (triduun sacrum).
A templomokban és a hagyományos, vallásos népi életben a nagyhét a húsvétra való közvetlen felkészülés ideje. A középkor végén a hét minden napját megünnepelték, de a buzgó vallásosak között még a 20. században is élt – többféle változatban – a szokás, hogy a kereszt előtt állván virágvasárnap 40 Miatyánkot és Üdvözlégyet imádkoztak, mert Krisztus 40 napig böjtölt; nagyhétfőn 33 Miatyánkot és Üdvözlégyet, mert 33 évig élt e világban; nagykedden 30-at, mert tanítványa 30 ezüstpénzért adta el; nagyszerdán 15-öt a töviskoronák sebeinek emlékére; nagycsütörtökön 12-t, mert Jézust elhagyta 12 tanítványa; nagypénteken 5-öt Jézus öt szent sebének tiszteletére; nagyszombaton 40-et, mert 40 óráig feküdt a sírban; végül húsvétvasárnap ismét 40-et, mert feltámadása után még 40 napig maradt az emberek között.
A felkészülés hagyományosan a megtisztulás ideje. Az ünnepek előtt általában szokás takarítani, ám a néphagyomány ennél többet kívánt, sok helyen ezen a héten meszeltek, kitakarították az ólakat, istállót, rendbe hozták a szerszámokat. Ez persze csak anyagi kivetülése volt a lelki tisztulásnak. A katolikus egyház előírása szerint a híveknek legalább a húsvéti időben szentáldozáshoz kell járulniuk, aminek előfeltétele a bűnbánat, a szentgyónás.
Régen nemcsak a gyóntatószékek előtti sorállás jelezte a húsvét közeledtét, de az emberek bizonyos vidékeken egymástól is bocsánatot kértek. Bálint Sándor ír erről: „Ilyenkor az idősebbeket a fiatalok megkövetik, vagyis bocsánatukat kérik, sok helyen kezet is csókolnak szüleiknek. Ezt a megkérlelést olykor a szülő a gyermekével, a gazda a béresével is megtette. […] Szubógy palóc faluban a szülők megkövetése így hangzik: engedjen, ha valamivel megbántottam, Isten is meg fog engedni! A felelet: Kész az engedelem, elmehetsz! A felnémeti felelet: én megbocsátok, bocsásson meg az Isten!”
A nagyhét hangulatát nagycsütörtöktől a templomokban a passió olvasása és a lamentáció határozza meg. Ez utóbbi a Jeremiás prófétának tulajdonított siralmak éneklését jelenti. Az énekek fájdalmas hangon örökítik meg Jeruzsálem és a Templom Kr. e. 587-ben bekövetkezett lerombolását és a pusztulás felett érzett gyászt, a bűnös lélek önvádló siralmait, de megszólaltatják az Istenbe vetett hit és bizalom hangját is. Nagyhéten, különösen az idősebb asszonyok közül, néhányan kimennek a kálváriára imádkozni. Körükben volt népszerű a középkori eredetű Aranymiatyánk imádság, amelyben Jézus megjövendöli anyjának nagyheti szenvedéseit. Érdemes idézni a szövegből, ahogy Bálint Sándor lejegyezte:

„Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te tenni virágvasárnapján?

Legkedvesebb anyám, neked mindjárt megmondom: én nagy király leszek, dicsőségesen bemegyek Jeruzsálembe, inteni és tanítani fogom a népet Atyám törvényére, és hirdetni fogom a megváltás új szövetségét.

Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mi leszesz te azon szent Nagyhétfőn?

Legkedvesebb anyám, azt én neked mindjárt megmondom: gyönge és beteg leszek, többé senki sem fog tisztelni, senki sem segít a templomhoz járni.

Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit teszel te azon szent Nagykedden?

Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: szegény vándor leszek, és vándorolni fogok egyik városból a másikba, és éjjelenként nem fogom fáradt fejemet álomra lehajtani.

Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a szent Nagyszerdán és az egész Nagyhétben?

Legkedvesebb anyám, azt én neked mindjárt megmondom: fölmegyek az Olajfák szent hegyére, álom nem jövend szememre a nagy félelemnek miatta. Kísértetni fogok egyik bírótól a másikhoz. Annástól Kajafáshoz, Kajafástól Heródeshez és Heródestől Pilátushoz.

Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a nagy és szent Zöldcsütörtökön?

Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: ama hamis Judás el fog engem adni harminc ezüstpénzért.”

Nagycsütörtököt, a szent háromnap elsőjét a népnyelv a német Gründonnerstag nyomán helyenként zöldcsütörtöknek is nevezi. Az elnevezésre számos magyarázat született: van, aki szerint a Getszemáni kertre (Jézus virrasztásának és elfogatásának színhelyére) utal, mások szerint a böjtös korai zöldfőzelékekre. Annyi bizonyos, hogy ezen a napon szokás volt a jó termés reményében spenótot, vagy zsenge csalánt főzni. Mások egyszerű félreértéssel magyarázzák a szót: a kifejezés a régi greinen (sírni, panaszkodni) jelentésű szavakkal függ össze, és a nap gyászos jellegére utal. A legpoétikusabb vélemény szerint a nap elnevezése utalás Jézusnak a keresztúton tett szavaira: „Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának.” (Lukács, 23. 31.)
Az ősegyházban ezen a napon tértek meg a közösségbe a nagyböjt idején vezeklő nyilvános bűnösök. Szintén régi nagycsütörtöki szokás, hogy a főpapok a templomban tizenkét szegény embernek megmossák a lábát, ahogyan tette ezt Jézus is a tanítványaival. Ezt a szertartást a pápa, illetve királyok és fejedelmek – a Habsburgok, így Ferenc József is – gyakorolták. Ferenc pápa 2013-ban egy olasz börtönbe látogatott, ahol tizenkét rab lábát mosta és csókolta meg, köztük két női rab lábát is, ami némi vihart is keltett egyházi körökben.Nagyszerdához vagy nagycsütörtökhöz köthető több évszázados szokás a pilátusverés, vagy szegediesen pancilusozás. A nép személy szerint elsősorban a római helytartót, Pilátust tette felelőssé Krisztus haláláért, és a maga módján igyekezett elégtételt venni. A szokás különböző változatokban élt s él országszerte. Csanádpalotán (Csongrád megye) a lamentáció közben, amikor a pap befejezte a Miserere mei kezdetű éneket, a hívek botokkal ütni kezdték a templom padjait, mintha Pilátust ütnék. Máshol a gyerekek a földet csépelik kíméletlenül, és kérdésre azt válaszolják, hogy Pilátust verik, aki Urunkat felakasztotta. Eperjesen a 19. század végén a gyerekek a templom elé gyűjtötték a rossz ládákat, hordókat, amiket aztán a lamentáció végén nagy zajjal ripityára törtek, alapanyagot szolgáltatván a nagyszombati tűzhöz. Említést érdemel még a bakonybéli (Veszprém megye) legények pilátuségetése: nagycsütörtök estéjén a falu határában, a Borostyánkútnál máglyára vetettek egy Pilátust jelképező szalmabábut.
A nagycsütörtökesti szentmise már a szent háromnap része. Ez már nem a várakozás ideje, hanem maga a húsvéti ünnep.

Porogi András

Nagyböjt és húsvét

 

Nagyböjti nap sorszáma	Elnevezése
			Nagyböjt
1.	Hamvazószerda
2.	Torkos csütörtök
…
5.	Nagyböjt 1. vasárnapja, Invocavit
…
12.	Nagyböjt 2. vasárnapja, Reminiscere
…
19.	Nagyböjt 3. vasárnapja, Oculi
…
26.	Nagyböjt 4. vasárnapja, Laetare
…
33.	Nagyböjt 5. vasárnapja, Judica Feketevasárnap
…
38.	Fájdalmas péntek
…
40.	Virágvasárnap, Dominica palmarum
41.	Nagyhétfő	Nagyhét
42.	Nagykedd
43.	Nagyszerda
44.	Nagycsütörtök
45.	Nagypéntek		Szent háromnap
46.	Nagyszombat
	Húsvétvasárnap
	Húsvéthétfő