Nem_tokmindegy

Nem tökmindegy!

A téli időszakban a zöldséges standok egyik fő ékessége a sütőtök. Az egyébként hihetetlen széles választékból itthon – leszámítva a halloween-szezont – érthetetlen módon szinte kizárólag sonkatököt árulnak. A hosszúkás, a végén kiszélesedő, narancssárga fajta pedig közel sem az egyetlen választás lenne.
A mellette inkább az idény vége felé feltűnő magyar tökben például sokkal nehezebb csalódni. A szürkés-zöldes árnyalatú héj alatt igen megbízhatóan édes, aranysárga hús rejtőzik. A turbán alakú, méretes példányokat leginkább szeletelve kínálják, és aki ezt választja, nem bánja meg.
Ezeket, akár a halloween idején töklámpásnak vásárolt, narancsszínű, kerekebb fajtákat, eredetileg edénynek használt kemény héjuk miatt termesztették az amerikai őslakók. Több mint ötezer évvel ezelőtt ebből a célból kezdték el termeszteni a vad tökféléket, amelyek húsa még enyhén mérgező volt. Ez az oka, hogy fokozatosan szétvált a nagyméretű, fás héjú, nagy magvú sütőtökök és a puhább héjjal rendelkező, édes húsú példányok útja.
Amerikában öt nagyobb fajtakört különböztetnek meg, ezek egyikébe (Cucurbita pepo) tartozik a spárgatök, a cukkini vagy a patisszon, a nálunk elterjedt sütőtökök pedig a Cucurbita maxima családját gyarapítják. A sonkatök és a magyar tök mellett idesorolják a Japánban nemesített, kitűnő ízű Hokkaido tököt és a több száz kilósra, két méter átmérőjűre is megnövő Atlantic Giant nevű fajtát is.
A magyar tök hattól harminc kilóig terjedhet, általában kukorica közé vetik, és – hála jó szárazságtűrő tulajdonságainak – egyelőre az utóbbi időben egyre szárazabb nyarak sem veszélyeztetik. Az ezüstfehérben, illetve zöldesszürkében játszó sütőtököket az első fagy után kell leszedni, és elég hosszú ideig el lehet tartani. Nemcsak levesnek, de főételnek, köretként, sőt mártásként is kitűnően használható.

(j.)