Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Teluzo_ovodasok

Télűző óvodások

Minden évben vízkereszt és hamvazószerda között egy hétig tartó farsangi mulatságot szerveznek a Zugliget Óvodában. A gyerekek így könnyebben megismerhetik ezt az időszakot, az ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat – foglalta össze a program lényegét Horváth Dori Márta óvodavezető.
Ezeken a napokon az óvodások minden csoportban, az előre megbeszélt témák szerint, jelmezekbe öltöznek. A készülődésbe a család minden tagját igyekeznek bevonni – az idén az elmaradhatatlan farsangi fánkot egy nagymama sütötte a gyerekekkel együtt.
Különösen izgalmasnak bizonyult az utolsó nap. Először valamennyi csoport eljátszotta egy kedvenc meséjét, majd következett a táncház és a mindig nagy sikert arató kiszehajtás. Az ország északi részéről származó néphagyomány szerint a szalmával kitömött, felöltöztetett kiszebábut a lányok végighordozzák a falun, majd énekszó és zenebona kíséretében elégetik, hogy így űzzék el a telet és minden rosszat az életükből.
Ez történt a Zugliget Óvodában is, ahol miután a kicsik körbejárták az épületet, és a természetes anyagokból előzőleg készített hangszerekkel kellő hangzavart keltettek – ez is hozzájárul a tél elűzéséhez –, az udvaron tűzre dobták a saját kezűleg készített kiszebábot. Közben pedig hangosan énekelték: „Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!” Ha rajtuk múlik, biztosan nem kell már sokáig várni a jó időre.

-os