A_tortenelem_nem_csak_egy_tantargy

A történelem nem csak egy tantárgy

Tartalmas kötettel gyarapodott a XII. kerület históriáját feldolgozó dokumentumok sora: a Tanulmányok a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 40. évfordulójára című könyvben történészek és civilek tárják elénk kutatásaikat, emlékeiket. A MOM Kulturális Központban tartott bemutató apropóján Pokorni Zoltán polgármester a gyűjtemény költöztetéséről is szót ejtett.

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény negyvenéves évfordulója alkalmából 2013-ban ünnepi konferenciát rendeztek. Ezen hegyvidéki polgárok és történészek osztották meg a résztvevőkkel történeteiket, a kerületről készített kutatásaikat. A tizennégy elhangzott előadásból most információkban gazdag, érdekes könyv jelent meg Tanulmányok a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 40. évfordulójára címmel a Tarsoly Kiadó gondozásában.
„Ennek a tanulmánynak arca, karaktere van. Jól válogatott képanyagával és a benne szereplő igényes tartalommal mutatja be a Hegyvidék múltját” – emelte ki a MOM Kulturális Központban rendezett könyvbemutatón Katona Csaba történész, a Magyar Történelmi Társulat titkára.
A gyűjtemény megannyi kiadvánnyal rendelkezik, ám ez az első olyan, amelyik nem speciális tematikára épül, hanem átfogó képet ad a Hegyvidék históriájáról. „A nosztalgia ereje mindenkihez szól, a kötet erőssége mégis abban rejlik, hogy szerteágazó témát ölel fel. Ennek a kiadványnak nem kell megkeresni a célközönségét!” – fogalmazott Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.
A XII. kerület épületei több különböző építészeti stílusban készültek, a klasszicistától a romantikuson és a szecesszióson át a modernig. Beöthy Mária építész a szecesszióról készített érdekes tanulmányt. „Mindegyik épület közel áll a szívemhez, de Kós Károly városmajori iskolája a legkedvesebb számomra. Az építész az európai szecessziót ötvözte a magyar hagyományokkal; az erdélyi és kalotaszegi motívumok teszik igazán egyedivé az épületet” – mondta.
A könyv bemutatóján Pokorni Zoltán polgármester megemlékezett az intézmény eddigi eredményeiről, és köszönetet mondott Balázs Attilának a lelkiismeretes, kiváló munkáért.
„Bízunk benne, hogy ebben az évben elindulhat a zugligeti lóvasút-végállomás felújítása, az engedélyek már megvannak. Hosszú idő óta kerestük a műemlék épület megfelelő funkcióját. A végén a homlokunkra csaptunk, mert rájöttünk, hogy a szimbolikus helyszínen a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményt kell elhelyeznünk! Ha ez sikerül, a főváros legszebb helytörténeti gyűjteménye a Hegyvidéké lehet – jelentette be az örömteli hírt Pokorni Zoltán, aki az intézmény jelentőségét is hangsúlyozta. – A gyűjtemény programjait mindenki örömmel fogadja; nem kell arra várnunk, hogy a hegyvidéki polgárok, az iskolába járó gyerekek betévedjenek oda, sikerül elébük mennünk. Épp ez az, amit mindig is szerettem volna, hiszen így a fiatalok is rájöhetnek arra, hogy a történelem nem csak egy tantárgy.”

Boussebaa Mimi