A Buboréktól az ifi olimpiai bajnoki címekig

Úszócsaládból származol, nagyapád, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, édesapád, Szilágyi Zoltán úszóként szerepelt olimpián, és édesanyád, Gyarmati Eszter is versenyszerűen úszott. Egyenes volt az út az uszodába?

– A szüleimtől tudom, hogy amikor hazavittek a kórházból, rögtön a kádban találtam magam, úgyhogy a vízzel tényleg nagyon korai a viszonyom... Már kétévesen megtanultam úszni, ebben biztosan szerepe volt a családi háttérnek is. Aztán évekig inkább csak úszogattam, egy fülbetegség miatt pedig hatéves koromban rövid időre más sportágban is kipróbáltam magam.

Hogyan lettél mégis úszó?

– Ritmikus gimnasztikázni kezdtem el 2003-ban, nem is ment rosszul. Aztán egy évvel később, a 2004-es olimpiát nézve eldöntöttem, hogy egyszer én is ott akarok lenni a világ legnagyobb sportversenyén. Azt láttam ugyanis, hogy ott minden versenyző boldog. Megkérdeztem édesapámat, akit egyébként négyéves koromban láttam úszni olimpián, hogy erre az rg-ben vagy inkább az úszásban lenne nagyobb esélyem, ő pedig az utóbbit javasolta. Semmit sem akartam a véletlenre bízni, másnap már lent voltam az uszodában.

Így kerültél a Buborék úszóiskolába?

– Pontosabban visszatértem! Az iskolával, illetve annak vezetőjével, Merkely Istvánnal ugyanis ennél régebbi a kapcsolatom, az első úszóélményeimet a Buborékhoz tartozó Ficánka úszóiskolában szereztem. Később rendszeresen jártam a Buborékba, az első versenyemet is ott, a Városmajor utcai uszodában nyertem, amire a mai napig szívesen emlékszem vissza.

Azóta rengeteg viadalon állhattál fel a dobogó legfelső fokára. Melyik győzelmedre vagy a legbüszkébb?

– Számomra valamennyi győzelem és verseny ugyanolyan fontos, éppen ezért az összesre. Még azokra is, amik nem egészen úgy alakultak, ahogyan elterveztem, mert azokból is sokat tanulhatok. Arra törekszem, hogy minél jobban teljesítsek, legyőzzem önmagam, ehhez pedig minden tapasztalatra szükség van! Ha mégis választanom kell, akkor a nanjingi ifjúsági olimpián száz- és kétszáz méteres pillangóúszásban elért első helyezéseket emelném ki. Korábban nyertem ifi Eb-t, a junior vb-n második lettem, ennek a sorozatnak a megkoronázása a két olimpiai aranyérem.

Milyen elvárásokkal utaztál Kínába?

– Minden versenyen úgy indulok el, hogy a maximumot szeretném kihozni magamból, ezúttal is így volt. Nem gondolkodtam helyezésben, sőt, az edzőim sem tettek rám semmilyen pluszterhet azzal, hogy kijelentették volna: márpedig Szilágyi Liliánának aranyat kell nyernie. Nem volt rajtam eredménykényszer, inkább magamnak akartam megfelelni, úgy mentem az olimpiára, hogy élvezni fogom minden percét. Sikerült is, meg tudtam mutatni magam a világnak, és azt hiszem, méltóképpen képviseltem Magyarországot. Ezt éreztem, amikor a dobogó tetején állva kétszer is meghallgathattam a himnuszt, ami felejthetetlen élmény.

A Hegyvidékről hova vezetett később az utad?

– A Komjádiban folytattam az úszást, az volt életem egyik legszebb időszaka eddig. Nagyon jól éreztem magam, kiváló közösségbe kerültem. Onnan igazoltam át a Gyurta Dánielt is edző Széles Sándorhoz, tizenhárom esztendősen vele kezdtem el indulni nemzetközi versenyeken, három éve pedig már Túri György tanítványa vagyok a Kőbánya SC-ben. Valamennyi edzőmnek kivétel nélkül sokat köszönhetek, mindegyiküktől rengeteget tanultam, és tanulok a mai napig.

Milyen tanácsokkal látnak el a szüleid?

– Szerencsés vagyok, hiszen szakmai kérdésekben is tudnak segíteni, és amíg élt, nagyapám, Gyarmati Dezső is ellátott jó tanácsokkal. A legfontosabb útravaló, amit tőlük kaptam: az életben és az úszásban is a leglényegesebb, hogy boldog legyek, és megvalósítsam az álmaimat.

Ez lehet akár egy felnőtt olimpiai bajnoki cím?

– A magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként 2012-ben már ott lehettem egy „nagy” olimpián, így nem lehet más célom, mint kijutni Rióba. Jelenleg kétszáz méter pillangón a harmadik helyen állok a felnőttek világranglistáján, ahhoz, hogy előrébb lépjek, és minél jobban szerepeljek az olimpián, rengeteget kell dolgoznom. Van mit csiszolni a technikámon, és taktikai téren is fejlődnöm kell.

A tanulásra jut elég időd? Mik a terveid?

– A szüleim ebben is nagyon sokat segítenek, rendszert adnak a mindennapjaimnak, e nélkül biztosan nem jutna időm mindenre. Szerencsére nem vagyok magántanuló, a Szent Angéla Gimnáziumba járok, eddig sikerült összeegyeztetni a sportot és a tanulást, jól megy a kettő. Érettségi után a jogi egyetemre szeretnék bekerülni.

Sokan már most felnéznek rád. Neked van példaképed?

– Talán furcsán hangzik, de a szüleim mellett a húgom a példaképem. Gerda nagyon erős, tehetséges és okos kislány. Még csak tizenegy éves, de már látszik, hogy ha kitárja a szívét az úszás felé, szép eredményeket érhet el.

MM.