Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Afrika_az_Aranyban

Afrika az Aranyban

Egy tanéven keresztül egy Sierra Leone-i iskolával dolgoztak együtt a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulói. Az Európai Bizottság EuropeAid támogatásával meghirdetett, Észak–Dél Kapcsolat elnevezésű programot hazánkban az Artemisszió Alapítvány koordinálta. A közös munka legfontosabb hozadéka az volt, hogy az afrikai és a magyar tanulók közelebbről megismerhették egymást.
„Diákjaink betekinthettek egy teljesen más kultúrába, megtapasztalhatták a globális felelősségvállalás kérdését. Megtanulták, hogy van közük a világ dolgaihoz, miközben projektmunkát végeztek, ami az oktatás új megközelítése iskolánkban” – mondta el lapunknak Csanády Szilvia angoltanár, aki Iván Ágnes francia szakos pedagógussal közösen irányította a programot.
A tanév során Afrika-napokat szerveztek az Aranyban, a fiatalok különböző projektfeladatokat oldottak meg, szó esett az esélyegyenlőségről, a környezetvédelemről és az egészséghez való jogról. Ez utóbbi az épp akkoriban kitört ebolajárvány miatt különösen aktuális volt, a partneriskola filmjének köszönhetően a magyar gyerekek első kézből kaptak információkat a kialakult helyzetről.
Gyűjtést is szerveztek a hegyvidéki oktatási intézményben, a mintegy 250 ezer forintot az ebolával érintett Sierra Leone-i családoknak juttatja el az Artemisszió Alapítvány. Az adományból elsősorban rizst, fertőtlenítőszereket és gyógyszereket vásárolnak.
Az Afrika-projekt során elvégzett munkát fotókkal gazdagon illusztrált tablók segítségével mutatja be az Arany János iskola.

mm.