Cserkészcsapatok hadijátékai

A második világháború végéig, illetve ameddig a cserkészmozgalom működni tudott, a hadijátékok elválaszthatatlan elemei voltak a cserkészéletnek. Az 1927-ben megjelent budai hegyek cserkésztérképe piros pontokkal tüntette fel a játszóhelyeket, amelyek főleg a félnapos kirándulások célpontjai lehettek, az egész napra javasolt letelepedő helyeket, ahol a hadijátékokhoz is kiváló környezet állt rendelkezésre, továbbá az egy és a több éjszaka eltöltésére megfelelő táborhelyeket és az ünnepélyek lebonyolítására alkalmas helyszíneket. A kiadvány külön felhívta a figyelmet a természeti érdekességekre, ezzel segítve a kirándulások útirányának megtervezését.
Az egész fővárosból és környékéről özönlöttek a cserkészcsapatok a Farkas-hegyre, Csillebércre, Makkosmáriára, a Széchenyi-hegyre, az Anna-rétre és az Ördögoromra, hogy hadijátékokban vegyenek részt. A Budakeszi út feletti Ferenc-halmon pedig önálló cserkészpark állt rendelkezésükre.
A legtöbbször egy-egy cserkészcsapat tagjai játszottak egymással, úgy, hogy megfelezték a résztvevők számát. Ezek a programok nem jártak fizikai közelharccal, inkább a tájékozódást, a csapatszellemet és a stratégiai elképzelések helyességét erősítették, kontrollálták – lényegében egy számháborúhoz hasonlítottak.
Gyakran előfordult, hogy több cserkészcsapat vívott „csatát” egymással egy-egy budai helyszínen, ez megszokott látvány volt vasárnaponként, vagy a nyári szünidőben. Ám alapfilozófiájuk szerint a cserkészeknek sportszerűen kellett összemérniük tudásukat, hogy kiderüljön, melyikük a felkészültebb, és utána továbbra is barátságban kellett maradniuk, akármilyen eredménnyel zárult is a „harc”.
Az 1930-as évek vége felé, az 1940-es évek legelején úgynevezett „monstre” háborúkat is rendeztek. Megesett, hogy egy-egy vasárnap háromezer kiscserkész vonult fel vezetőivel a Budakeszierdőbe és környékére.
A nagy létszám miatt a szervezők különleges gondossággal jártak el. A cserkészcsapatok egymást követve Budagyöngyétől, illetve egyes csoportok beljebb, a Retek utcától vonultak hosszú, fegyelmezett sorokban. A 22-es autóbusz díjszabása megfizethetetlen volt, a járművek kapacitása pedig véges, így a Budakeszi úton végig, hegynek fel, zárt sorokban zajlott mind a fel-, mind a levonulás. Ez utóbbi az egész napos hadijáték után talán a legfárasztóbb része volt a programnak.

Budakeszierdő egy szép pontján külön sátrat állítottak fel a játékvezetőknek. Nem messze, egy jó kilátású domboldalon a nézőknek alakítottak ki megfelelő helyet. Az úgynevezett játéktéren, amelynek két legtávolabbi pontja majdnem három kilométernyire volt egymástól, két gyűjtőhelyet jelöltek ki a „foglyok” számára.
Az egyes területeken sorszámozott pontok voltak, ezek elfoglalásáért folyt a küzdelem. Az ötven helyet előre kinyomtatták egy 1:10 000-es, egyszínű térképre, csakúgy, mint a főbb magassági pontokat és utakat.Akkoriban tört ki a kínai–japán háború, és a térképen nem valóságos, hanem a konfliktusból megismert földrajzi nevek szerepeltek: így Vu-Tai, Hokien-Tai, Tiencsin vagy Hvang-Ho. A Budakeszi út például Sian-Fu felől Pekingbe vezetett, a Nagykovácsi út pedig Mukdenből szintén oda. Az akkori cserkészvezetők ugyanis úgy gondolták, egy igazi háború helyszíneit megidézve talán nagyobb lesz a résztvevők harci kedve.

Kertész Z István