Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megemlekezes_az_Esterhazy-szobornal1

Megemlékezés az Esterházy János-szobornál

A Gesztenyés kerti Esterházy János-szobor felállítását kezdeményező Kovács Gergelyné, a kerület díszpolgára javaslatára, a Hegyvidéki Önkormányzat meghívására a felvidéki vendégek részt vettek az Esterházy-emlékműnél tartott koszorúzási ünnepségen.
„Az 1945 után született nemzedékek egészen 1990-ig, a deheroizáló történetírás és a családi elhallgatások következtében, úgy nőttek fel, hogy sem igazi hőseinket, sem mártírjainkat, de még törekvéseiket sem ismerhették meg. Ezért kívánt emléket állítani egyesületünk a mártír politikusnak” – mondta el a két évvel ezelőtti szoboravatás célja kapcsán a Gróf Esterházy János-szoborért Egyesület elnöke. Pékó Zoltán kijelentette, Esterházy emlékműve nekünk, 21. századi magyaroknak az ő – napjainkban is időszerű – eszményét hirdeti: azt, hogy „élni, alkotni, munkálkodni akarunk”, mert alkotásunkra és munkánkra, a halhatatlan magyar kultúrára nemcsak nekünk, hanem államunknak és szélesebb hazánknak, Európának is szüksége van.
Esterházy szobránál – amelynek díszkivilágítása nemrégiben készült el a kerület támogatásával – Fonti Krisztina alpolgármester koszorúzott a Hegyvidéki Önkormányzat képviseletében. A Gróf Esterházy János-szoborért Egyesület, a Komáromi Múzeumbarátok Köre, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás tagszervezeteinek képviselői szintén elhelyezték virágaikat.Megemlekezes_az_Esterhazy-szobornal2

d.