Ma_sem_valasztanek_mas_palyat

„Ma sem választanék más pályát”

Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, valamint az óvodapedagógus-képzésben végzett tevékenysége elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat vehetett át Horváth-Dori Márta. A Zugliget Óvoda vezetője a pedagógusnap alkalmából az óvodapedagógusoknak adható legmagasabb fővárosi kitüntetést, a Bárczy István-díjat is megkapta a gyermeki személyiséget minden pillanatban figyelembe vevő nevelő-oktató munkájáért, kiemelkedő és példaértékű vezetői tevékenységéért.

Éppen harminc éve óvodapedagógus. Miért ezt a hivatást választotta?

– Óvodáskorom óta óvónői pályára készültem, pontosan emlékszem a pillanatra, amikor ezt elhatároztam. Alsó tagozatos kisiskolásként tanítás után és a nyári szünetekben alig vártam, hogy elkérjem a szüleiktől az utcában lakó kisgyerekeket. Minden szabad percemben, amikor csak tehettem, vigyáztam rájuk, játszottam velük, gondoskodtam róluk.

Hogyan került a Hegyvidékre, a Zugliget Óvodába?

– Akkori lakóhelyemen, Fertődön, továbbá Sopronban, ahol óvónőként végeztem, és a környéken is telítve volt minden óvónői álláshely. A nővéreim Budapesten jártak egyetemre, így jutottam a fővárosba, és jöttem a tizenkettedik kerületbe, majd öt év után a Zugliget Óvodába.

Mikor kapta meg az óvodavezetői megbízást?

– 1997-ben kineveztek vezetőhelyettesnek, ami komoly kihívást jelentett, ugyanakkor egyre nagyobb rálátásom nyílt az intézmény működésére. Tőlem telhetően igyekeztem támogatni kollégáim pedagógiai munkáját. A továbbképzések is segítettek a szakmai ismereteim bővítésében; egyebek közt az óvodavezető javaslatára 2004-ben letettem a közoktatási vezető és szakirányú szakvizsgát. 2007 óta óvodavezetőként arra törekszem, hogy a hagyományokat, a korábbi értékeket megtartva, egyúttal az óvodapedagógusok szakmai-módszertani szabadságát biztosítva közösen tegyük tartalmassá, vonzóvá a gyerekek óvodai életét.

Az óvodapedagógus egy kicsit mindenki szülője. Nehéz megfelelni ennyi gyereknek? Mi a titka ennek?

– Ez nem lehet másképp, hiszen egy-egy csoport, tágabb értelemben az egész óvoda egy nagy család, ahol az óvodapedagógust, mint egy anyát, körülveszik a gyerekek. Ő pedig – a feltételek megteremtése mellett – azt lesi, kutatja, hogy kinek mire van szüksége, ki minek örülne. Mi a titok? Elsősorban a gyerekek alapos ismerete, valamint rengeteg ötlet ahhoz, hogy lekössük a figyelmüket. Fontos, hogy mindig megtalálják azt a játékot, foglalatosságot, ami számukra érdekes, ami közben jól érzik magukat.

Miért jó zugligeti óvodásnak lenni?

– A gyerekek mindennap hallgathatnak mesét, éneket, zenét – akár élő zenét, az óvónők énekét, hangszeres játékát, népzenét vagy klasszikus zenét is –, hangszerekkel ismerkedhetnek, ők maguk is kitalálhatnak történeteket, amikhez díszleteket, jelmezeket gyárthatnak. Kísérletezhetnek különböző eszközökkel, anyagokkal, miközben egy sor tapasztalatot szerezhetnek a körülöttük lévő világról. Festhetnek, agyagozhatnak, különböző kézműves technikákat próbálhatnak ki, pancsolhatnak, rollerezhetnek, fogócskázhatnak, bújócskázhatnak, finomságokat készíthetnek, kirándulhatnak, színházba, múzeumba, koncertre mehetnek, ünnepelhetnek és ünnepeltek lehetnek, megismerkedhetnek a kerület és a város nevezetességeivel, felfedezhetik, megfigyelhetik a természet szépségeit, alkothatnak, játékokat készíthetnek – mindezt szeretetteli légkörben.

Valóban mások a mai gyerekek, mint egykor?

Sokkal előbb kitárul a világ előttük, előbb jutnak el hozzájuk az információk, mint korábban. Amiben viszont nincs változás, hogy ugyanúgy szeretetre, érzelmi biztonságra van szükségük. Ezek megteremtése az egyik legfontosabb feladatunk.

Kevés pedagógus mondhatja el magáról, hogy szinte egy időben kapja meg a Bárczy István- és a Brunszvik Teréz-díjat. Mit érzett, amikor megtudta, hogy méltónak találták az elismerésekre?

– Nem tagadom, nagyon boldog voltam. Azt tudtam, hogy felterjesztettek a Brunszvik Teréz-díjra, ami már önmagában óriási megtiszteltetés, akkor is megmaradt volna bennem ez a kimondhatatlan jó érzés, ha végül nem én kapom meg a kitüntetést. A Bárczy István-díjról sejtelmem sem volt. Amikor ezzel kapcsolatban hívtak a fővárosi önkormányzattól, először azt gondoltam, valami tévedés történt, szóhoz sem jutottam. Aztán óriási örömet, lelki békét és hálát éreztem. Sok mindenki eszembe jutott: tanáraim, vezetőim, kollégáim, a családom, barátaim, ismerőseim, s persze az a sok-sok kisgyerek, akivel kapcsolatba kerültem az évek során, hiszen a díjakat nekik is köszönhetem.

Minden elismerés egyfajta összegzés is. Eddigi pályájára visszatekintve mire a legbüszkébb?

– Talán a sok pozitív visszajelzésre, amit az óvodásoktól és szüleiktől kaptam. A legnagyobb büszkeséggel mégis az tölt el, hogy első óvodásaim közül vannak, akik rendszeresen megkeresnek ­ez az igazi elismerése a munkámnak.

Ha visszautazhatna az időbe a pályaválasztásáig, most is hasonlóan döntene?

– Ez egészen biztos! Ma sem választanék más pályát.

MM.