Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Modern_jobban_hasznalhato_ter_epul

Modern, jobban használható tér épül

Januárban kezdődött el Buda legforgalmasabb csomópontja és közösségi tere, a Széll Kálmán tér felújítása. Ahhoz, hogy a közel negyvenöt évig „érintetlen”, gyakorlatilag minden fejlesztést nélkülöző teret újjáépíthessék, a metrókijárati épület szerkezetének kivételével lényegében mindent teljesen le kellett bontani. Ennek megfelelően mára eltűnt a metrókijárat melletti, korábban bisztrónak helyet adó épület, a Várfok utcáról a térre vezető gyalogoshíd és lépcső, a telefonfülkékkel egybeépített „gombák” csoportja, a hosszú idő óta használaton kívüli villamosforduló a tér közepéről, valamint a villamosvágányok jelentős része.
A Széll Kálmán téri óra és a már elbontott villamosforduló által körülölelt Sellő nevű szökőkút, a tér két szimbolikus műtárgya nem „veszett el” örökre. Az óra a Kiscelli Múzeumba került, ahol az ősszel nyíló, a tér történetét felidéző kiállítás egyik darabja lesz. A teret 1980 óta díszítő Sellő-szobrot jelenleg restaurálják, ha elkészül, a Krisztina körút mentén kialakuló új térrészen állítják fel.
A tervezők szándékai szerint a rekonstrukció eredményeképpen egy modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal jobban használható tér jön létre, a közösségi, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szerepét erősítve, ugyanakkor az autós közlekedést sem hátrányba helyezve. Akadálymentes kapcsolatok jönnek létre valamennyi irányban, ehhez kapcsolódva mozgólépcső és lift épül a Várfok utcai autóbusz-megállók felé.
A metró fogadóépületét üvegfalúvá alakítják át, falait és oldalszárnyait elbontották, azóta ideiglenes védőtető és -falak között zajlik az utasforgalom. A korábban szétszórtan elhelyezkedő funkciókat egy új, a tér északnyugati sarkán felépítendő szolgáltatóépületben helyezik el. A szintén új, integrált szolgáltatásokat nyújtó BKK Ügyfélközpontban a tervek szerint minden közlekedéssel kapcsolatos ügy elintézhető lesz.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a nyári hónapokban is teljes erővel zajlik majd a felújítás. Az őszi iskolakezdésig megépül a Vérmező utcáról a térre vezető új lépcső, valamint a Csaba utcai gyalogoslépcső szerkezete. Az említett új szolgáltatóépület szerkezete jelentős részben már elkészült.
A korábbi, Várfok utca felőli töltésbe egy új épületet integrálnak, ami később kereskedelmi funkciókat lát majd el. A metróépület külső homlokzati falainak szerelése hamarosan megkezdődik.
Az ősz folyamán szintén elkészül a metrókijárati épülettől a Széna tér felé vezető oldalon húzódó zöld felület támfala, továbbá kiépül a 4-es és a 6-os villamosjárat végleges leszállóhelye és peronja is. A Széll Kálmán tér teljes felújítása a tervek szerint 2016 tavaszának végére készülhet el.

d.

 

Az átépítés miatt időről időre változó forgalmi renddel kapcsolatban a www.bkk.hu/szellkalmanter címen olvashatók az aktuális tudnivalók.