Nemzetkozi_program_Arany_reszvetellel

Nemzetközi program Arany-részvétellel

Véget ért a „Mens Sana in Corpore Sano”, azaz Ép testben ép lélek címmel 2013-ban meghirdetett Comenius multilaterális iskolai együttműködés. Az egészséges életmódra nevelést népszerűsítő programban a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium is részt vett.

Sikeresen pályázott a „Mens Sana in Corpore Sano” (Ép testben ép lélek) elnevezésű nemzetközi Comenius programra a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, amely francia, dán, cseh, török, spanyol, svéd és norvég iskolákkal közösen vett részt a két évig tartó multilaterális együttműködésben. A projektfeladatok megvalósítására, az európai uniós támogatás jóvoltából, húszezer euró állt a hegyvidéki intézmény rendelkezésére.
Az Arany iskola pedagógusa, a pályázat magyarországi koordinátora, Csanády Szilvia elmondta, hogy az egészséges életmódra nevelés népszerűsítésére és az iskolákban az ezzel kapcsolatban már sikerrel működő kezdeményezések gyakorlati tanulmányozására, illetve átvételére is lehetőséget adó program 2013 szeptemberében indult. Összesen mintegy ezer 12–16 év közötti diák és száz tanár vett részt benne. A közös munka, a játékok és sporttevékenységek alkalmat adtak a nyelvtudás fejlesztésére, egymás kultúrájának, gondolkodásmódjának jobb megismerésére, valamint a határokon átívelő társas kapcsolatok elmélyítésére és a tolerancia erősítésére.
Csanády Szilvia az elvégzett feladatok közül külön is kiemelte a hagyományos népi játékokról összeállított kisfilmet és a decemberben egymásnak elküldött „egészséges” képeslapokat. Ezeken kívül készült közös kalendárium és szógyűjtemény is, továbbá az Arany tanulói kiállításon, valamint előadásokon is bemutatták, számukra miért fontos az egészséges életmód.
Izgalmas része volt a projektnek a cserediákok fogadása, valamint a partneriskolák meglátogatása. A magyar gyerekek Franciaországba, Csehországba, Dániába, Törökországba, Spanyolországba, Svédországba, végül áprilisban Norvégiába utaztak, míg Budapestre spanyol, dán, norvég, cseh, török, német és francia fiatalok érkeztek, akik bekapcsolódtak a hegyvidéki iskola mindennapjaiba. Vendéglátóikkal együtt több feladatot közösen oldottak meg.
„A Comenius projektnek köszönhetően diákjaink és a pedagógusok megtapasztalhatták, hogyan működnek más oktatási rendszerek, milyen belülről egy külföldi iskola, mi az, amit esetleg jobban csinálnak a határokon túl. Sikeres időszak áll mögöttünk, hiszen rengeteg olyan új ismeretet szereztünk, amit a későbbiekben is hasznosíthatunk” – összegezte a két év legfontosabb tapasztalatait a pedagógus. Mint mondta, a program során alkalmazott projektmódszer és élménytanulási technikák a mindennapos oktatás során is jó szolgálatot tehetnek.

-os