Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulturalis_Szalon_zarandokpont2

Kulturális Szalon: zarándokpont

Vetítéssel és élménybeszámolóval egybekötött estet tartottak a Kulturális Szalonban. A különleges összejövetelt ünnepélyes bejelentéssel koronázták meg: az intézményben zarándokpont nyílik, így az érdeklődők a Magyar Zarándokút Egyesület által kibocsátott, a zarándokok számára fontos tárgyakhoz, kiadványokhoz is hozzájuthatnak.

A 431 kilométeres magyar zarándokút Esztergomból a Hegyvidéken keresztül vezet Máriagyűdre; a XII. kerület több szakrális hellyel is büszkélkedhet, így az útvonal egyik legfontosabb részét képezi. Kevesen tudják, de a Mátyás király úton működik hazánk első zarándokszállása. Egyebek mellett ezért van létjogosultsága annak az egyedülálló zarándokpontnak, ami az önkormányzatnak köszönhetően nyílt a Kulturális Szalonban.
„Nagyon komoly feladatot vállalt az önkormányzat azzal, hogy zarándokpontot létesített” – fogalmazott Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke, aki külön kiemelte: a Hegyvidék csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik.
A Kulturális Szalonban hetente háromszor önkéntesek várják az érdeklődőket, akik minden olyan tárgyhoz, kiadványhoz is hozzájuthatnak, amire az út során szükségük lehet, legyen szó zarándokútlevélről, térképről vagy útbaigazításról. „Már most nagyon büszkék vagyunk erre a feladatra, ami kiegészíti a szalon hitvallását, küldetését” – mondta Menyhárt Éva, a Kulturális Szalon vezetője, hozzátéve, hogy élménybeszámolókat, rendezvényeket is tartanak majd a témával kapcsolatban.
A bejelentés estéjén az érdeklődők hallhattak arról is, milyen lelki fejlődésen megy keresztül zarándokútja során az ember. „Sok mindenen mélyen elgondolkodni, a problémákra megoldásokat találni, együtt lenni az égiekkel... A csoda nem az út során, hanem később jön el – mesélte Schmittné Makrai Katalin örökös zászlós zarándok. – Akkor érezzük igazán, mennyi mindent adott a zarándokút.”

B. M.