Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rendőrségi hírek

Kávézóban kapták el a csalót

Több millió forintot próbált kicsalni egy kerületi férfitól B. Mária Tímea 46 éves, győri lakos. A nő telefonon felhívta a sértettet annak lakásán, majd a menyének kiadva magát jelentős összegű készpénzt kért tőle, arra hivatkozva, hogy egy korábbi tartozása miatt bajban van.
Az úr a hír hallatán a lakásához közeli bankfióknál felvette a kért összeget, miközben a csaló többször is telefonált, mert az átadás pontos helyszínét nem beszélték meg. A sértett ezután felhívta a fia feleségét, aki természetesen semmit sem tudott a történtekről.
A férfi a telefonálót egy Királyhágó téri kávézóba hívta. Amikor szembesítette a csalás tényével, a nő el akart menekülni a helyszínről, emiatt dulakodni kezdtek. A gyanúsítottat a helyszínre kiérkező rendőrök elfogták, majd előállították a kerületi kapitányságon, ahol kihallgatták és őrizetbe vették. A bíróság a rendőrkapitányság indítványozására előzetes letartóztatásba helyezte B. Mária Tímeát csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

Lebuktak a falfirkálók

Lebukott az a két fiatalember, aki a Szilágyi Erzsébet fasoron, a 61-es villamos Nagyajtai utcai megállójának közelében egy támfalat csúfított el festékspray-vel. A kerületi rendőrök a BKK diszpécserének bejelentése alapján a megrongált faltól nem messze intézkedtek a fiatalokkal szemben, akiknek festékfoltos volt a ruházata, és egyikük kézfején festéknyomokat találtak. A járőrök a falfirkához közel, a villamospályán a festékszórókat is megtalálták egy fekete reklámszatyorban.
A kerületi rendőrkapitányság S. Zoltán 19 éves és B. Ferenc 24 éves, budapesti lakosok ellen rongálás miatt indított eljárást. A férfiak, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, az eljárás idején szabadlábon maradhatnak.

d.