Alairasgyujtes_a_Janos_korhaz_fejleszteseert

Aláírásgyűjtés a János kórház fejlesztéséért

Civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a kormány által tervezett új fővárosi szuperkórházat Közép-Budán, a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen környezetében hozzák létre. A kezdeményezést Pokorni Zoltán XII. kerületi és Láng Zsolt II. kerületi polgármester is támogatja.

„A kormány által tervezett új budapesti központi kórház a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel, megfelelő ellátást biztosítva ezzel Közép-Buda és a környező agglomeráció lakóinak” – ezzel a sokakat érintő kéréssel kezdett aláírásgyűjtést egy II. kerületi lakó, Szilágyi Zsolt, aki az ügy mellé álló polgármesterekkel, Pokorni Zoltánnal és Láng Zsolttal együtt a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón beszélt a kezdeményezésről.
Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a fővárosi egészségügyi szolgáltatások súlypontja jelenleg a pesti oldalon van, ezért az új központi kórháznak Budán kellene megépülnie. A Szent János Kórház és annak közvetlen környezete a szakemberek szerint ideális helyszínt biztosítana nemcsak a jó megközelíthetőség, valamint a csendes, zöld környezet miatt, hanem azért is, mert a kórházban jól működő, összeszokott szakmai csapat dolgozik, amit mindenképpen egyben kellene tartani.
„Amikor a kormány azt mérlegeli, hogy hol fejlessze, bővítse Budapest egészségügyi ellátását, akkor nem csak lokálpatrióta elfogultságból mondjuk azt, hogy ennek Buda centrumában van a helye” – jelentette ki Pokorni Zoltán. A polgármester szerint egyértelműen látszik, hogy a főváros egészségügyi ellátása a pesti oldal felé billen, hiszen a legtöbb kórház Pesten található, ott történtek az utóbbi időben jelentős fejlesztések, míg a Buda központjában működő Szent János Kórházban évtizedek óta várat magára a felújítás.
Pokorni Zoltán úgy véli, hogy ha Észak-Budán hoznának létre egy sürgősségi ellátást is biztosító, teljes szakmai spektrumot lefedő kórházat, akkor a dél-budaiak szenvednének hátrányt, viszont ha Dél-Budán jönne létre egy ilyen centrum, akkor az észak-budaiak kerülnének kedvezőtlenebb helyzetbe. „Közép-Buda közlekedése, tömegközlekedéssel való ellátottsága megfelelő, ezért adja magát, hogy elsősorban a Szent János Kórház vagy annak közvetlen környezete biztosítson helyet az új budai szuperkórháznak” – hangsúlyozta.
A polgármester hozzátette, hogy a Szent János Kórház fejlesztése nem csak a budaiakat érintené előnyösen, hiszen a kórház – a közelben működő intézményekkel együttműködve – több mint 120 agglomerációs települést szolgál ki a régióban. Mint mondta, szeretnék, ha az új kórházról szóló kormánydöntés már a nyár folyamán megszületne, és minél feszesebb ütemben hozzá is látnának a megvalósításhoz.
A II. kerület polgármestere, Láng Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a kórházi ellátás színvonala nem megfelelő Közép-Budán. „Nem azért – magyarázta –, mert nem kiváló orvosok dolgoznak a Szent János Kórházban, hanem mert a kórház jelenlegi infrastruktúrája ma már nem teszi lehetővé, hogy huszonegyedik századi minőségű gyógyítás valósuljon meg.” Láng Zsolt kiemelte: elsődleges céljuk, hogy a Budán és a régióban élők több százezer fős lakossága számára korszerű ellátást tudjanak biztosítani.
A Szent János Kórház területén és annak közvetlen környezetében megvalósítandó kórházfejlesztéssel egyetértve, Szilágyi Zsolt civil kezdeményezéséhez csatlakozva, elsőként Pokorni Zoltán és Láng Zsolt írta alá az íveket. Az aláírásgyűjtés a következő hetekben XII. és II. kerületi helyszíneken, valamint a kórház területén folytatódik.

z.