Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hajnali_szel_a_Gesztenyes_kertben

Hajnali szél a Gesztenyés kertben

A Tátrai Band koncertjével zárul az idei Hegyvidéki Napok. Tátrai Tibor és társai minden bizonnyal felteszik a koronát az amúgy is gazdag és színes műsorfolyamra.

Tátrai Tibor gitáros, Horváth Charlie énekes, Pálvölgyi Géza billentyűs, Kovács Tamás basszusgitáros és más kiváló muzsikusok huszonhat évvel ezelőtt alakították meg a Tátrai Bandet, a sikert sikerre halmozó, immár legendásnak számító zenekart. A nevezetes felállás néhány éve ismét összejött, és felejthetetlen koncertekkel tért vissza a színpadra. A bulikon elsősorban azok a dalok hangoznak el, amiket ismer és szeret a közönség, így joggal remélhetjük, hogy nálunk is felcsendül majd a New York, New York, a Hajnali szél, a Titkos szerelem vagy az Utazás az ismeretlenbe.
Aki csak egyszer is végighallgatta a Tátrai Band valamelyik lemezét, vagy elment a koncertjére, felismeri a borongós szavakat, a jellegzetes stílust: „Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek, / Szél fújta szavaid úgysem hallják meg. / Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny, / S lassan a földre hull egy üvegszínű könny.”
A zenekar bejárta az úgynevezett vasfüggöny mögötti országokat, nemegyszer tízezres közönség előtt lépett fel, olyan teljesítményt nyújtva, amilyet azelőtt kevés magyar vagy más keleti blokkbeli ország zenészei mutattak. Slágereitől voltak hangosak a rádiók, Horváth Charlie rekedtes hangján és Tátrai „Tibusz” ikonikus gitárjátékán generációk nőttek fel.
„Tátrai Tibi egy zseni, az improvizációi páratlanok, ezt mindenki tudja” – mondta lapunknak zenésztársáról Horváth Charlie, aki szerint nem is érdemes arról beszélni, milyen műsorral jönnek a Hegyvidékre, hiszen „a zene adja magát. Húsz-harminc éve telt ház előtt játszunk, szeretnek bennünket, mi pedig ezért muzsikálunk.”
Annyit azért elárult az énekes, hogy a vasárnapi koncerten az eddig megjelent lemezeikből mutatnak be válogatást. „A Tátrai Band maga különlegesség – tette hozzá –, kultúrzenekar vagyunk, mindig is igényes zenét játszottunk, és a zeneértő közönség ezt nagyon szereti.”
A Tátrai Band első lemeze 1987-ben jelent meg Szerencsekerék címmel. A zenekart Tátrai Tibor hozta létre, aki 1981-ben az év gitárosa lett. Az együttes jellegzetes zenei hangzásához jól illik az énekes, Horváth Charlie hangja, aki a Generál együttes frontembere volt. Dobosuk 1992-től Solti János, a klasszikus felállás dobosa Papp Tamás. Pálvölgyi Géza a billentyűs hangszereket kezeli. További tagok: Csiszár Péter (szaxofon, 1994-től) és Kovács Tamás (basszusgitár). Ebben a felállásban 1989 óta jelennek meg albumaik. Tehetségüket eMeRTon-díjjal jutalmazták – olvasható az együttes biográfiájában.
Második nagylemezükön (A küszöbön túl, 1991) található a mára már halhatatlanná érett sláger, a New York, New York. Ez a dal még 1994-ben is a második leggyakrabban játszott szám volt a Magyar Rádióban. A lemez 1991-ben az év albuma, a New York, New York az év dala lett, a Tátrai Band pedig az év zenekara elismerő címet nyerte el.
Az 1993-ban a Time Warner Magneoton által kiadott Best of Tátrai Band már a megjelenés napján aranylemez lett. Az 1994-es Utazás az ismeretlenbe és az 1995-ös A hold szerelme szintén bearanyozódott pár hónap alatt.
1996-ban adták ki a Tátrai Band-trilógiát: az 1995. december 30-i óriáskoncert anyagát, a Hajnali szél című albumot és a Városi lebegést, amin Tátrai és Pálvölgyi duettje hallható. Időközben új tag, Szappanos György basszusgitáros csatlakozott a zenekarhoz, amely rövidesen a Különös álom című albumával örvendeztette meg rajongóit. Ezt követte a Csillagszél, majd a Mexicano.
A Tátrai Band felállása alig változott az elmúlt években. Rendszeresen fellépnek vidéken és Budapesten is. „Zeneértő közönségünket ismerve szerintem most is telt ház előtt játszunk majd” – beszélt várakozásairól Charlie. Valószínűleg nem kell csalódnia.