Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Illik_a_tanc_a_magyarnak1

Illik a tánc a magyarnak!

Pattogtak a csizmák, pörögtek a szoknyák, hangosan szóltak a magyar nóták a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Néptánc Találkozón. A Virányosi Közösségi Ház által szervezett idei programban közel háromszáz fellépő örvendeztette meg a MOM Kulturális Központ közönségét.

Még azt mondják: nem illik a tánc a magyarnak! Nem, ha néki cipellőt, bő nadrágot varrnak. De sarkantyús csizmának, kócsagtollas főnek, illik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek – szól az ismerős nóta, ami a MOM Kulturális Központ közönségét is lázba hozta a XIX. Hegyvidéki Néptánc Találkozón. A fiatalok az idén is bemutatták néptánctudásukat: a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, a Budai Középiskola, a Csillagszemű Táncegyüttes, a Fekete István Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint a Sashegyi Néptánc Együttes növendékei nyűgözték le produkcióikkal a megjelenteket.
„A nagyszabású találkozó bemutatkozási lehetőséget ad azoknak a gyerekeknek, akik iskolájukban vagy különböző kerületi néptánccsoportokban tanulják az autentikus magyar táncokat, valamint azoknak a népzenét, népdalokat szerető, ápoló diákoknak is, akik tehetségüknek köszönhetően budapesti versenyeken helyezést értek el. Ők azok, akik szorgalmas gyakorlással és lelkesedéssel készültek a mai napra azért, hogy a szórakozás öröme mellett tovább örökítsék néptáncainkat, népi hagyományainkat” – méltatta a fellépők és a felkészítő tanárok munkáját Fonti Krisztina alpolgármester.Illik_a_tanc_a_magyarnak2A kellemes délelőttön a többi között sárközi ugróst, csárdást, mezőföldi játékokat, széki táncokat jártak, palóc népdalokat énekeltek a fellépők a Tündök zenekar kíséretével. „Nagyon élveztem ezt a napot! Kicsit izgultam az elején, de aztán minden jól ment. Sokat készültünk, remélem, a közönségnek is tetszett a táncunk!” – mondta Liza, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium első osztályos tanulója, a Sashegyi Néptánc Együttes tagja, aki társaival együtt csodaszép népviseletben sárközi ugróst és csárdást adott elő.
Ahogy minden esztendőben, ezúttal is a folklór egy jeles képviselője volt a találkozó díszvendége: Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas énekművész csodaszép hangjával varázsolta el a publikumot. „Az élet mit sem ér ünnep nélkül – az ünnep száraz ének nélkül – az ének megfagy lélek nélkül. Az ünnep az élet virágoskertje – az ének a legszebb virág benne – s ez a legszebb virág a lélektől ragyog” – vallja a művésznő, aki palóc népdalokat énekelt.
Herczeg Józsefné, a Jókai Klub és a Virányosi Közösségi Ház igazgatója lapunknak elmondta, hogy jövőre a huszadik Hegyvidéki Néptánc Találkozó még különlegesebb lesz: „Évről évre több tapasztalatunk van a fesztivál megszervezésében. Az idei minden eddiginél pergősebb volt. Elégedett vagyok; kiemelkedően látványos produkciókat láthattunk, a gyerekek pedig nagyon aranyosak voltak. Mi már alig várjuk a következő találkozót!”

B. M.