Tamásis kalandok Németországban
Érdekes témákat dolgoztak fel, rengeteget tanultak, még többet nevettek, közben barátokat is szereztek. A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium diákjai izgalmas nemzetközi projektben vettek részt a németországi Drezdában. Élményeikről meséltek nekünk.
Honnan hallottatok a Schulebrücke Europa elnevezésű projektről? Miért döntöttetek úgy, hogy szeretnétek részt venni benne?
Pőcze Júlia: Az iskolánkat keresték meg, s kérték fel a részvételre, így jutott el hozzánk is a hír, de mivel csak nyolc hely volt, pályázni kellett, hogy tagjai lehessünk a csapatnak. Nagyon fontosnak tartom az ilyen nemzetközi projekteket, hiszen diplomata szeretnék lenni. Emellett kifejezetten szeretem a német nyelvet, Németországot, és a lehetőség, hogy megismerkedhessek velem egykorú emberekkel, akik más-más országokból, kultúrákból érkeznek, roppant vonzónak tűnt. Az a tény pedig, hogy olyan témák kerülnek terítékre, mint az emberi jogok, a demokrácia, az oktatás vagy a gazdaság, csak a hab volt a tortán.
Tóth Vanda: Édesapám Németországban élt és tanult, de én eddig még nem jártam ott. Támogatta az ötletet, így megpályáztam a lehetőséget, s reménykedtem abban, hogy azon szerencsés diákok közé tartozhatok, akik részt vehetnek a programban. Nagyon örülök, hogy sikerült bekerülnöm a csapatba! A témák, amiket feldolgoztunk, kivétel nélkül érdekeltek: közgazdaságot vagy jogot szeretnék tanulni a későbbiekben, de a történelem is közel áll hozzám. Nemcsak külföldi barátokat szerezhettem, de rengeteget tanulhattam is.
Hat nemzet képviseltette magát Drezdában. Milyenek voltak a külföldi diákok?
Suha Vanda: Nagyon kedvesek és aranyosak! Legtöbbjük fiatalabb nálunk; ez néha érződött is. Mindennek ellenére tisztában voltak a világ dolgaival, ami engem meglepett, hiszen a legtöbben tizenhat évesek lehettek. Érdekesnek találtam, hogy mindenki milyen büszke volt a hazájára, a helyre, ahonnan jött.
Pőcze Júlia: Előítéletek nélkül érkeztünk, de még így is pozitív csalódás volt, milyen nagyszerű csapat kovácsolódott össze negyvennyolc diákból, akik különböző helyeken szocializálódtak. Szinte mindenkivel hamar megtaláltuk a közös hangot, szó szerint is: jó érzés volt, hogy németül tökéletesen megértjük egymást. Színes, nyitott társaságot alkottunk, érdeklődtünk a többiek iránt. Olyan barátságok is születtek, amik – távolság ide vagy oda – máig tartanak.
Egy ilyen kulturális kavalkádban szinte elkerülhetetlenek a félreértések. Veletek történt hasonló?
Suha Vanda: Igen! Megyerről, a neve alapján nem tudták eldönteni, hogy fiú vagy lány, végül egy szobába akarták rakni a lányokkal. Persze, amikor meglátták, azonnal kiderült a félreértés. Nekem a teljes ott töltött idő nagyon tetszett, semmin nem változtatnék. Még a stressz is belefért; mi, magyarok, izgultunk a legtöbbet.
Ha jól tudom, a munka után kaptatok egy szabadnapot is. Hogyan telt a megérdemelt lazítás?
Varga Megyer: Sok élményben volt részünk, de a legmaradandóbb a Szász-Svájcban tett túra. Hihetetlenül gyönyörű volt! Szinte biztos, hogy az életem során legalább még egyszer el akarok menni oda. Amikor tudtunk, együtt lógtunk a külföldiekkel, de persze cirka ötven diáknál nehéz mindenkivel szoros viszonyba kerülni egy hét alatt. Utólag azt mondhatom, nagyon jó emlékként maradt meg bennem a kint eltöltött idő; nem mellesleg hasonló irányba szeretnék tovább tanulni, mint amilyen témákat feldolgoztunk. Ami a külföldieket illeti, valószínű, hogy augusztusban ellátogat hozzám két szlovák diák.
B. M.