Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tobb_mint_8000_diakot_fogadott_az_Oveges_Laboratorium

Több mint 8000 diákot fogadott az Öveges Laboratórium

Tavaly februárban nyitotta meg kapuit a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban a természettudományi tantárgyak gyakorlati oktatását segítő Öveges Laboratórium. A 287 millió forintos támogatásnak köszönhetően az átadás óta több mint 8000 diák ismerhette meg közelebbről a természettudományok csodáit.

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XII. Tankerületével partnerségben 2013 októberében nyerte el a 287 millió forint 100%-os intenzitású európai uniós támogatást. A pályázatnak köszönhetően a bevont intézmények diákjainak oktatása mellett az érintett pedagógusok szakmai továbbképzése is figyelmet kapott, illetve disszeminációs rendezvényeket is tartottak a laboratóriumban.
Patkó Lajos igazgató elmondta, a program keretében tavaly februárban készült el a természettudományos oktatást élményszerűvé tevő, minden igényt kielégítő laboratórium, amelyet tizenkét partneriskolával, elsősorban hegyvidéki intézményekkel közösen használnak. Az együttműködésben részt vevő intézmények diákjainak közel 350 órát tartott az iskola, és saját tanulói a tanév folyamán összesen 1000 tanórát tölthettek a laborban.
A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a laboratórium már két alkalommal adott otthont a biológia OKTV és a Bolyai Természettudományos Csapatverseny döntőjének. Ezenkívül tavaly óta a fejlesztésnek köszönhetően több tantárgyból szerveznek emelt szintű érettségi vizsgát. Patkó Lajos emlékeztetett: az Öveges program intenzív szakasza a mostani tanévben lezárul, a partneriskolákat azonban a következő öt évben továbbra is szívesen fogadják.
A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 9 pedagógusa, valamint a partneriskolák 26 pedagógusa akkreditált továbbképzéseken vettek részt 2013-ban, hiszen az információs társadalom új kihívások elé állítja a tanárokat. A képzésen megismerkedtek az oktatás során alkalmazható technológiák lehetőségeivel és a digitális tananyagok tanítási-tanulási folyamatba való illesztésének módszereivel.
Sikertörténetnek nevezte az Öveges Laboratórium létrehozását Fonti Krisztina. Az alpolgármester hangsúlyozta: az utóbbi években egyre inkább visszaszorult a diákok körében a természettudományos tárgyak népszerűsége. „Nagyon fontos, hogy ismét megszerettessük ezeket a tudományokat a gyerekekkel, ehhez járul hozzá az Öveges Laboratórium, ahol lehetőség nyílik az elméletben tanultak élményszerű kipróbálására.”
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projektről bővebb információt a www.ovegeslab.hu honlapon olvashatnak.