Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vigyazat_fenevadak

Vigyázat, fenevadak!

Állati produkciók, állati küzdelmek! Medvetáncoltatás, lovas magasiskola! 3D-s, bioenergiával működő előadás! A szemnek látvány, a fülnek „hallvány”! – mindez bizony ránk vár a BAB Társulat vasárnapi produkciójában a Gesztenyés kertben.

Bejárta már az egész országot, a Felvidéket és Moldvát, ahogy régen mondták, „Tolnát és Baranyát” a BAB Társulat. Óriás bábjaik ikonikus figurái lettek fesztiváloknak, fővárosi ünnepségeknek, csakúgy, mint a szentendrei skanzennek. Rendszeres vendégei a hegyvidéki rendezvényeknek is, szerepeltek már itt az adventi időszakban és korábbi Hegyvidéki Napokon is.
A társulat 1995-ben jött létre, az egykori Napút Galériában megrendezett Casanova napja című kiállításhoz kapcsolódó Casanova Jakab útja című előadással. Korábban láthattuk már a Matyi a lúdas feldolgozásukat is, most azonban a Fenevadak a Gesztenyésben című „állati” produkciójukkal igyekeznek elkápráztatni a nagyérdeműt.
„Műsorunk alapját minden esetben a magyar mese és mondavilág, népi alakoskodó játékok és az adott évköri ünnephez tartozó szokások adják. De ez csak az elindulás – mondta Zugmann Zoltán, a BAB Társulat vezetője. – Az alaptörténetnek mindig a mához is kell szólnia, ebből következik, hogy előadásainkban szerepe van a rögtönzésnek, aktualizálásnak. Ez látszólag nagyon laza és könnyed szerkezetben történik, ám mi tudjuk, hol vannak azok a dramaturgiai pontok, amik adnak annyi szabadságot, hogy interaktív módon a gyerekeket is bevonjuk a játékba. A Hegyvidéki Napokon és persze más szabadtéri rendezvényeken életkorra, nemre, iskolai végzettségre való tekintet nélkül van jelen a közönség, és nekünk mindenkinek játszani kell. Nem csak gyerekeknek, vagy csak felnőtteknek – az egész közönségnek.”