Kisvarosnyi_csaladnak_segitettem_teljesebbe_tenni_az_eletet

„Kisvárosnyi családnak segítettem teljesebbé tenni az életét”

Szöllősiné dr. Vári Zsuzsanna, aki korábban Bárczy István-díjat és Budapestért-díjat is kapott már, az idén Németh László-díjat vehetett át. A XII. kerületi Nevelési Tanácsadó igazgatójával beszélgettünk, aki idestova harminchat éve segít a hegyvidéki családoknak, fiataloknak.

„Ez a hivatás örök szerelem” – lapunknak ekképpen jellemezte munkáját 2012-ben. Még mindig így érez?

– A szerelem nem múlt el. Három év alatt ugyan megfordult velem-velünk a világ: a tízfős Nevelési Tanácsadóból mára ötvenfős, nagy csapat lett. Pedagógiai Szakszolgálattá szerveződtünk az egykori Nevelési Tanácsadó köré; logopédus, gyógytestnevelő, fejlesztő pedagógus, korai fejlesztő, iskolapszichológus koordinátor és tehetségfejlesztő pszichológus munkatársakkal bővült a feladatkör és a csapat. Egyfelől nagyon örülünk az új kollégáknak és az új feladatoknak, másfelől óriási kihívás egy ekkora intézményt vezetni-kormányozni. Hozzá kell tenni, hogy egy pici intézmény vezetése össze sem hasonlítható a mai állapottal – ebbe most tanulok bele. Az új feladat viszont fiatalon tart, új lendületet ad, megment a kiégéstől, ami ennyi munka után könnyen utoléri az embert. Fájdalmunk, hogy ehhez a nagy intézményhez, a fantasztikus szaktudás és emberi erőforrás mellé, viszonylag kevés eszköz áll rendelkezésre; telephelyünk pedig még nincs. Talán őszre rendeződik az elhelyezés. Olyan munkatársakat kaptam, illetve olyanok gyűltek körém-körénk, ami budapesti viszonylatban is egyedülálló – elhivatottságban, tanulni vágyásban, munkabírásban. Csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni! Dolgozni szeretnének, amihez pénz, pénz és pénz szükséges – a felszerelési eszközök beszerzéséhez és a helyiségek biztosítására. Ha ez megnyugtatóan rendeződik, a realitás talaján – nem akarok túlzásba esni, álmodozni –, akkor fogom úgy érezni, hogy nem volt hiábavaló, megérte a sok erőfeszítés!

Több mint harminc éve foglalkozik gyerekekkel. Sokat változtak a fiatalok?

– Nehéz kérdés, hogy mi változott! Az biztos, hogy felgyorsult a világ körülöttünk, ezzel nem mondtam semmi újat, azt viszont nem tudjuk felmérni, hogy ez pontosan milyen folyamatokat indukált az emberi szervezetben és a kapcsolatokban. Tapasztaljuk, hogy kevesebb az idő, a minőségi idő az együttélésre, a kapcsolatok megteremtésére és fenntartására. Így a nevelés folyamata is csorbult. Más preferenciák vannak a szülők oldaláról, és ez más értékeket teremt a fiatalok életében is. Tehát ebben az értelemben változtak a fiatalok – csak túl egyszerű lenne azt mondani, hogy „bezzeg a mi időnkben!” Kollégáimmal úgy látjuk, hogy a digitális forradalom miatt a gyerekek sokkal okosabbak lettek, sokszor jobban és azonnal átlátják a helyzeteket, a vizuális képfeldolgozásuk alaposabb és gyorsabb. Ezzel együtt a kapcsolataik is formálódtak, másmilyenek, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Ám erre azt mondani, hogy jobb vagy rosszabb, csak egy torz tükör lenne. Most ilyen, ezzel kell élni, ehhez kell alkalmazkodni, ebben kell megkeresni a fejlődés lehetőségeit. Ebben a közegben kell megtalálni az elakadási és a továbblépési pontokat. Vannak azonban olyan nevelési csapdák, amiket a változó világ termelt ki, persze, a csírái korábban is megvoltak. A többi között ilyen a túlzott engedékenység, a pénzzel megvásárolható szeretet, lojalitás, ami deformálja a kapcsolatokat minden élettérben, legyen az szülő-gyermek, tanár-diák vagy éppen munkahelyi viszony.

Az indoklás szerint „a gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként” részesült Németh László-díjban. Milyen érzés visszaigazolást kapni arról, hogy fontos a munkája?

– A díj átvétele nagy megtiszteltetés! 1979 óta dolgozom a kerületben gyermekekkel, családokkal és az intézményekkel. Büszke vagyok arra, hogy megközelítőleg egy kisvárosnyi családnak segítettem teljesebbé tenni az életét. Segítettem megtalálni saját útjukat, saját céljaikat, irányaikat. Úgy érzem, sokat tettem a pszichológiai kultúra meggyökeresedéséért, elfogadtatásáért. Nagy utat jártam be, és úgy gondolom, mestereim és szüleim is jó szemmel nézik munkálkodásomat. Köszönettel tartozom – a teljesség igénye nélkül – Popper Péternek, Ranschburg Jenőnek, Carl Rogersnek, John Byng-Hallnak, Hugh Jenkinsnek. Személyes életutam során a legtöbbet persze férjemtől és gyermekeimtől tanultam, s tanulok ma is. „Tanulom magam” – Várkonyi Zsuzsa szavaival…

Boussebaa Mimi