Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Uj_LED-es_kozvilagitast_tesztelhetunk

Új, LED-es közvilágítást tesztelhetünk

A LED-es lámpák szerte a világban, így a hazai háztartásokban is egyre kedveltebbek, hiszen keveset fogyasztanak, hosszú élettartamúak, ezáltal pedig gazdaságosak, és a környezetre is kisebb terhelést jelentenek a „villanyóra-pörgető” hagyományos izzókhoz képest. A közvilágításban még újnak mondható a LED-es technika, Magyarországon eddig csak néhány kisvárosban vezették be rendszerszerűen.
Az átállásra ugyanakkor a Nemzeti Energiastratégia jegyében már a nagyobb városok is készülnek. A főváros is ezek közé tartozik, közvilágítási társasága, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) a Hegyvidéki Önkormányzattal együttműködésben a XII. kerület néhány útszakaszán teszteli majd a korszerű LED-es világítótesteket.
„Az a lehetőség áll előttünk, hogy mi, hegyvidékiek, véleményt formálhassunk az új generációs fővárosi közvilágításról, s így beleszólhassunk, hogyan, milyen eszközökkel történjen meg a korszerűsítés a következő években” – beszélt lapunknak az együttműködés jelentőségéről a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán elmondta, hogy az Apor Vilmos téren, továbbá a Csörsz utca és a Németvölgyi út egyes szakaszain a BDK kétféle színhőmérsékletű és kétféle fénymennyiséget kibocsátó (szakszóval fényáramú) – összesen négyfajta – világítótestet mutat be. Két gyalogátkelőhelynél, a Csörsz utca és a Nagy Jenő utca, valamint az Apor Vilmos tér és a Böszörményi út kereszteződésénél pedig a zebrák kiemelése érdekében eltérő színhőmérsékletű, illetve fényáramú világítótesteket szerelnek fel.
„A LED-es lámpákkal kapcsolatban az önkormányzat Facebook-oldalán, továbbá e-mailben, levélben is elmondhatják véleményüket az itt élők” – emelte ki a polgármester, aki szólt arról is, hogy a következő hetek, hónapok tapasztalatai, lakossági visszajelzései döntik el, hogyan folytatódjon az ősz folyamán, több más kerületi főútvonalat is érintően, az új rendszer további tesztje.
Pokorni Zoltán megjegyezte: többféle LED-es közvilágítási megoldással is próbálkoztak már az ország különböző részein, s nem mindegyik aratott osztatlan sikert. Ezért is fontos, hogy itt, a Hegyvidéken elkezdődhet egy bemutató projekt, aminek a tapasztalatait a főváros területén tervezett további közvilágítási fejlesztések során lehet hasznosítani.

z.

 

Az új, LED-es közvilágítással kapcsolatban az önkormányzat várja a hegyvidékiek észrevételeit, javaslatait az ujkozvilagitas@hegyvidek.hu e-mail címen, a Hegyvidek – Több mint kerület Facebook-oldalon vagy postai úton, a Hegyvidéki Önkormányzat, 1126 Budapest, Böszörményi út 23–25. címen.