Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kert_a_Galeria_12-ben

Kert a Galéria 12-ben

Elhullajtott madártoll, tovaszálló pillangó, elsárgult levél. Apró részletek, amik élethűvé varázsolják Ferdinánd Judit képeit. A hegyvidéki művész már évtizedek óta megörökíti azokat a kerteket, ahol járt. A látványról sosem készít fotót, mindig az emlékei állnak modellt neki.
Az egyediség az alkotó létparancsa. Grafikusként úgy bánik a linómetszettel, mintha akvarellel dolgozna: az anyagot festékként állítja a hangulat szolgálatába, így foglalja keretbe a természetből merített élményeit.
„A kert egész életében végigkíséri az embert. Mindegyik képem közel áll hozzám, hiszen olyan gondolatokat adnak át a szemlélődőnek, amiket szavakkal nem tudnék megfogalmazni” – vallja Ferdinánd Judit, akinek művei nem ismeretlenek a hegyvidéki közönség számára, a Galéria 12 Egyesület tagjaként számos csoportos kiállításon találkozhattunk azokkal.
Aki már látta a művész grafikáit, tudja, hogy nem elég rájuk a pillantás. Apró üzenetekből állnak, minden vonalnak jelentése, tartalma van.
„Ferdinánd Judit mostani kiállítása különösen közel áll hozzám; én is kertészkedem, ezért fogott meg annyira a téma – beszélt benyomásairól a megnyitón Kovács Lajos alpolgármester. – Tudom, hogy a növények gondozása nem egyszerű feladat, sok munkát, türelmet igényel. Ezek a képek egyebek mellett ezért olyan fantasztikusak. Minél tovább nézem, annál nagyobb hatással vannak rám.”

(b.)

 

Ferdinánd Judit hangulatos grafikái június 2-ig a Galéria 12 kávézóban (XII., Hajnóczy József utca 21.) várják a szépre, harmóniára vágyó művészetkedvelőket.