Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_KIMBI_ovoda_es_a_kornyezetvedelem

A KIMBI Óvoda és a környezetvédelem

Pedagógusokból, szülőkből és gyerekekből álló lelkes csapattal vett részt a KIMBI Óvoda a „Hegyvidéki nagytakarítás” elnevezésű környezetvédő programban. Nem véletlenül: az intézményben az év minden napján kiemelt figyelmet fordítanak a természetvédelem és a környezettudatosság népszerűsítésére.
„Tavaly szeptemberben indítottunk első alkalommal hét csoportot, ami azt is jelentette, hogy alaposan kibővült a KIMBI-család – foglalta össze az előzményeket Gallina Ilona óvodavezető. – Ezért gondoltunk arra, hogy csatlakozunk a takarításhoz, mert ez egyrészt beleillik az óvoda környezettudatosságot előtérbe helyező pedagógiai programjába, másfelől jól szolgálja a közösségépítést is, hiszen a családok kötetlen formában ismerkedhetnek meg a nevelőkkel. Programunk szlogenjének a »Legyünk együtt! Tegyünk együtt!« mottót választottuk.”
Gallina Ilona elmondta, hogy a 2013-ban uniós pályázati támogatás segítségével kibővített és felújított intézmény sikeresen pályázott a három évre szóló Zöld óvoda címre, amit jövőre szeretne meghosszabbítani. A cél az, hogy elnyerje az Örökös Zöld óvoda minősítést.
A pedagógiai programban kitüntetett helyet foglal el a környezettudatos magatartás és gondolkodás kialakítása, a társadalmi igények változásához igazodó, a gyermekek életkorának megfelelő természeti, emberi és tárgyi környezetből szerzett tapasztalatok átadása, ami segít számukra biztonságosan eligazodni a világban. „Az idén a Föld napja alkalmából a gyerekek veteményeskerteket alakítottak ki, így nemcsak virágokat ültettünk, hanem konyhakerti növényeket és fűszernövényeket is. Nem használunk vegyi anyagokat. Ha lesz termés, közösen takarítjuk be. Szintén újdonság, hogy zöldre festett raklapokat szereltünk fel a szürke kerti támfalra, ahová a gyerekek és a szülők segítségével beültetett virágládák kerültek” – sorolta az utóbbi időszak „zöld” programjait az óvodavezető.
A KIMBI ez év márciusa óta Madárbarát óvodaként működik, amit szeretne a Madárbarát kert címmel és az ehhez elengedhetetlen madárfigyelő tanösvény kialakításával bővíteni. A csoportok szelektíven gyűjtik a szemetet, a zöldhulladékot komposztálják. Az épület tetejére szerelt napelemek is részei a környezettudatosságra nevelésnek. A rendszer kiválóan működik, több áramot termel, mint amennyit az óvoda felhasznál, ennek ellenére az öltözőkben és a mellékhelyiségekben mozgásérzékelő lámpákat szereltek fel.
Fontos része az óvodai életnek a tematikus projekthetek szervezése, ezek keretében természetvédelmi témákat is feldolgoznak. Nagy sikert aratott az állatbemutató: a kicsik bevihették az óvodába otthoni kedvenceiket, sőt a kecskefejést is kipróbálhatták. A természeti környezet megismerésében segít az önkormányzat szántódi tábora is, ahol minden évben egy hetet tölthetnek el a KIMBI-be járó óvodások.

M.