A_Kos_felnott_tarsulat_es_A_bajusz

A Kós Felnőtt Társulat és A bajusz

Bodzsár Zsuzsa, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola drámapedagógusa szeptemberben alapította meg a KFT-t, vagyis a Kós Felnőtt Társulatot, az egyáltalán nem korlátolt felelősségű színjátszó társaságot. Hogy milyen volt az első előadás, arról Zsuzsa és Ágh Zsófia, az iskola Szülői Közösségének elnöke mesélt.

Péntek este hét óra van. A kávézóban egyetlen szabad asztalt találok, itt várom Bodzsár Zsuzsát. Előbb érkeztem, így bőven van időm arra, hogy még egyszer elolvassam a tanárnőről a lapunkban egy évvel ezelőtt megjelent rövid cikket.

Annak idején én is találkoztam a „Különleges köszöntő” című írásban szereplő molinóval, amit Zsuzsa tanítványai és szüleik a Városmajor utca és a Diós árok sarkára, a fogaskerekű hídjára függesztettek ki a következő felirattal: „A jó tanár gyerekeket tanít, nem tananyagot!” Már akkor is kíváncsi voltam a drámapedagógusra, akiért ennyire rajonganak a diákjai.

Közben valaki megérinti a hátam. Bodzsár Zsuzsa az. Pont olyan, amilyennek elképzeltem: mosolygós, kedves. „Nem szoktam nyilatkozni, mindent leírtam erre a papírra, nehezen beszélek magamról. És segítségként elhívtam Ágh Zsófiát is, a Szülői Közösség elnökét” – mondja. Én pedig, mit sem törődve azzal, hogy a tanárnő arra célzott, ne nagyon kérdezősködjek, azonnal a közepébe vágok.

Mit érzett, amikor meglátta a nem mindennapi ajándékot? – érdeklődöm, a molinóra célozva.

– Készült? De édes! Akkor elmesélem. Napsütéses hétfő reggel volt. Az egész osztály és a szülők is a házunk előtt vártak. Azt hittem, énekelni fognak, de nem; az iskoláig akartak elkísérni. Útközben arra kértek, álljak meg, és nézzek fel a hídra. Ott ékeskedett a molinó, rajta pedig a mondat, amit annyiszor elmondtam már. Csodálatos, megható ajándék volt, ahogyan az előadás is, amit a szülőktől kaptam; tanárokat és gyerekeket játszottak. Érdekes volt kívülről nézni, milyenek vagyunk.

Innen az ötlet, hogy megalakítsa a KFT-t, vagyis a Kós Felnőtt Társulatot?

– Igen, az önfeledt játékuk láttán határoztam el, hogy ezt folytatom! Ebben támogatott Osváth Emese tagintézmény-vezető, aki biztosította számunkra a próbatermet az iskolában, heti egy alkalommal. A társulat tagjai szülők, tanárok, volt kósos színjátszók. Mindnyájan kalandvágyók, hiszen mindenki olyan területre merészkedett, ahol még nem járt. Ők még nem foglalkoztak színjátszással, én még nem foglalkoztam felnőttekkel. Mindennek ellenére bátran belevágtunk, és elkezdtük a közös munkát. Teljesen nyitottak vagyunk, bárki kipróbálhatja magát közöttünk. Ezek az együtt töltött másfél órák minden résztvevőt feltöltöttek, ellazítottak, kíváncsivá tettek, meghökkentettek, jó értelemben. Izgalmas volt átélni, ahogy rácsodálkoztunk egymásra. Életemben nem nevettem ennyit, és mint tudjuk, a nevetés boldogsághormont termel.

Nemrég volt a bemutatójuk. Mit adtak elő?

– Fél évig helyzetgyakorlatokat, improvizációkat játszottunk, saját történetekkel. Figyeltem őket, ki miben a leghitelesebb, és elkezdtem írni a saját darabunkat. A bajusz című előadásunk ezeknek az improvizációknak a füzére. Arany János verse régóta foglalkoztatott, de most találtam meg azt az előadási módot, amiben leleplezhető az emberi hiszékenységet kihasználó csalók világa. A történetet átemeltük napjainkba, és a vígjáték egyik formáját, a bohózatot választottam ábrázolási módnak, ami helyzetkomikumra épül, erős túlzással, kritikai, szatirikus céllal. A valóság kontrasztjaként főszereplőnk virtuális világban Shakespeare-szonettek soraival chatelget a társkeresőn. Mivel a darabban több a szerep, mint ahány színjátszó van, a főszereplőt kivéve mindenki több szerepben játszik. Név szerint: Ágh Zsófia (szülő), Brittnek Andrea (szülő), Budai Ágnes (volt színjátszó), Burai Vera (szülő), Őry Ágnes (tanár), dr. Parti Mónika (szülő), Sike József (tanár), Snauwer Fabien (barát), Mimi (kutya). Szeptembertől ott szeretnénk folytatni, ahol abbahagytuk. Rengeteg ötletünk van, amit szeretnénk megvalósítani. És együtt játszani mindig jó, még felnőttként is!

Milyen Zsuzsával közösen dolgozni? – kérdezem Ágh Zsófiát.

– Soha nem színészkedtem, meg voltam győződve arról, hogy ez nem nekem való. Ennek ellenére nagyon élveztem! Kiragadott a hétköznapokból, a stresszből, a monotóniából. Teljesen más helyzetbe kerültünk, felszabadultunk, és ami a legfontosabb: elképesztően sokat nevettünk. A tanárok és a szülők együtt voltak, elfelejtettük a szerepeinket, amiket a valóságban játszunk. Az előadás után az iskola igazgatója fogalmazta meg a legjobban a kapcsolatot, ami kialakult közöttünk: azt mondta, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A gyerekek is örültek, de az egész iskola életére pozitívan hatott. Más bejönni az épületbe, mint azelőtt. Itt az átlagnál sokkal több jó tanár van, de Zsuzsa kivételes. Tudjuk, hogy kevés az olyan pedagógus, aki mindenkinek szimpatikus, akit mindenki kedvel. Nos, Zsuzsa pont ilyen – egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Boussebaa Mimi