Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nevelőszülőket keresnek

Nevelőszülők toborzása érdekében kampányt indított az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az új jogszabályok szerint minden 12 éven aluli, gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalt nevelőszülőknél kell elhelyezni, ugyanakkor a jelenlegi 5500 hivatásos nevelőszülő nem elegendő a törvény végrehajtásához, további 2-3 ezerre van szükség a 21 ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek ellátásához. A kampány keretében elkészült rövidfilmekben olyan anyákkal találkozhatunk, akik sajátjukként szeretik a súlyos traumákat átélő, családjukból kiemelt fiatalokat. Ők nehezebb helyzetben vannak, mint a vér szerinti, vagy az örökbe fogadó szülők, hiszen arra is fel kell készülniük, hogy akár el is válhatnak nevelt gyermekeiktől. A cél ugyanis a gyerekek visszagondozása a családjukba, vagy pedig az örökbeadásuk.

(z.)