Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vadasparki_kalandok

Vadasparki kalandok

A Budakeszi Vadaspark továbbra is várja a természetkedvelőket, ám akik egy izgalmas erdei programhoz éreznek kedvet, azoknak is érdemes kilátogatni oda. A bejárat melletti kalandpark akadályai komoly próba elé állítják a kicsiket és a nagyobbakat is.
Mielőtt a vállalkozó kedvűek akár csak a legalacsonyabb pályára is felmerészkedhetnének, be kell öltözniük védőfelszerelésbe, és egy kis oktatáson vesznek részt. A rögtönzött vizsga után jöhetnek a különböző nehézségű pályák! A 140 centiméter alatti gyerekeket a „B” jelű pálya várja: a fák között derékmagasságban kifeszített köteleken, imbolygó deszkákon, hálókon kell kúszni-mászni. Itt a szülők gyalogosan kísérhetik az apróságokat.
A következő szinten már elvárás a 140 centis testmagasság. A fejmagasság feletti pálya az előzőnél technikásabb, főleg gyakorló egyensúlyozó és akadályleküzdő „légtornászoknak” való.
A következő („D”) pálya a 14 éven felülieknek, vagy a szülői kísérettel érkező gyerekeknek épült. Hat méterről lenézve itt gondolkodik el először a kedves mászó, hogy igencsak magasan van… Leesni persze – a szabályok betartása mellett – nem lehet. Az első bizonytalanság után a móka garantált, hiszen ötletes és változatos akadályokat kell leküzdeni.
A legnehezebb pályát viszont tényleg csak felnőtteknek szabad használniuk, mert már erő is szükséges a teljesítéséhez. Végül az „F” pálya maga a jutalom és kikapcsolódás egyben. Ezen, úgymond, semmit sem kell csinálni, hiszen a törzsek között kilenc csúszással lehet „végigrepülni”. Az erőlködés és ügyeskedés helyett bőven marad idő gyönyörködni a tájban.
A kalandozás után kézenfekvőnek tűnik kihasználni a lehetőséget, és végigjárni a vadasparkot. A tavaszi zsongásban a legnagyobb népszerűségnek talán a március végén született csíkos vadmalacok örvendenek, akik napról napra egyre bátrabbak. Így könnyű megfigyelni, ahogyan dagonyázó szüleiket hátrahagyva mind hosszabb felfedezőutakra indulnak a fák között.

BI