Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gazolas_a_zebran

Gázolás a zebrán

Súlyos baleset történt a polgármesteri hivatal épülete előtt, a villamosmegállók melletti zebránál március 6-án, péntek délután. Egy a Böszörményi úton haladó gépjármű vezetője a Kiss János altábornagy utcai kereszteződésnél, a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél ütött el egy idős hölgyet, amikor a hölgy az úttestre lépett. A sérültet az Országos Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az ügyben a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya indított eljárást.
„Veszélyes hely a Böszörményi út és a Kiss János altábornagy utca kereszteződése, többször kértük már a Budapesti Közlekedési Központot, hogy tegye biztonságosabbá a csomópontot a gyalogosok számára” – mondta el a baleset kapcsán Váczi János alpolgármester. Hozzátette: a gázolást követően ismét intézkedést kért az önkormányzat a BKK-tól. Ennek eredményeképpen a központ egyik munkatársával hétfőn helyszíni bejárást tartottak, hogy megoldást találjanak a jelenlegi, tarthatatlan helyzet rendezésére.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint eddig már több elképzelés is felmerült, jelzőlámpák telepítése, valamint forgalomcsillapítás is szerepel a megoldási javaslatok között. Ez utóbbi célt szolgálja a Németvölgyi út és a Stromfeld Aurél út kereszteződésénél kiépítendő körforgalom, amelynek elkészültével várhatóan csökken majd a menekülőútként használt környékbeli utcák terhelése.
Ugyanígy csökkentené a forgalmat, ha gyalogosbarát módon építenék át a Kiss János altábornagy utcát az önkormányzat mellett. Több környékbeli lakó is javasolta már, hogy a polgármesteri hivatal környezetének rendezése során zárják le az utca Böszörményi út és Törpe utca közti rövid szakaszát, és azt alakítsák át sétálóutcává, pihenőterületté.

d.