A tavasz hírnöke, a hóvirág
Egyike legkedvesebb tavaszi virágainknak a hóvirág, amely már javában virágzik a Hegyvidék kertjeiben és itt-ott az erdők alján is. Mindenki ismeri, szereti, mégis kevesen tudják, hogy a kis növény fölött milyen jelentős viharok dúltak, és talán még dúlnak ma is.
Az, aki nem riad vissza a tél végi, kora tavaszi túráktól és az ilyenkor jellemző sártól, néha szemet gyönyörködtető hóvirágmezőkbe botlik a hazai erdők szinte akármelyikében. Nem is kell messzire elhagyni ehhez a fővárost. A virággal emellett a metróaluljárókban is lehet találkozni, ahol csokorba szedve árulják, de ott van a kertekben, és kapható virágboltokban, kertészetekben is.
Azt hihetnénk, hogy gyakori, közönséges növényünk a Linné által Galanthus nivalisnak keresztelt hóvirág. A svéd botanikus életében még minden bizonnyal az volt, sőt, szüleink idejében is.
A közelmúltban azonban, sokunk számára láthatatlanul, komoly „munkálatok” kezdődtek a legnagyobb, legnépesebb hóvirágmezőkön. Akadtak, akik nemcsak néhány szálat vittek haza egy-egy kirándulásról, hanem szinte ipari módszerekkel kezdték kitermelni a hagymákat. Aztán ezrével exportálták ezeket a nagy nyugati kertészetekbe, ahonnan – már legálisan – Európa piacaira kerültek, hogy megörvendeztessék a tél kopárságába belefásult embereket.
A (nem csak a magyar erdőkben felbukkanó) jelenségre először a Természetvédelmi Világszövetség válaszolt oly módon, hogy 1990-ben a hóvirágot felvette a szigorú kereskedelmi tilalmat jelentő listájára. Ennek ellenére a szervezet szerint a következő években csak az igazolható kivitel Magyarországról elérte a félmillió virághagymát. Ezzel a számmal sajnos alaposan megelőztünk más országokat, bár az illegális kereskedelem miatt könnyen lehet, hogy a valóságban nem ilyen nagy az „előnyünk”.
A vörös listán történő besorolás alapján a hóvirág a mérsékelten veszélyeztetett fajok között szerepel, azaz világállománya vagy lokális populációi közel állnak ahhoz, hogy veszélyeztetetté váljon. A nemzetközi reakciók után az érintett közép-európai országok is egymás után védetté nyilvánították a fajt.
Magyarországon 2005-ben került a hóvirág a védett növényeket felsoroló rendeletbe. Egyetlen példánya (akár letépett virága, vagy kiásott hagymája) 10 000 forint eszmei értékkel bír. Ha tehát egy virágárus, kertész nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a birtokában lévő növény mesterséges termesztésből származik, súlyos bírságra számíthat.
Elvileg ugyanez érvényes a kertben növő hóvirágok leszedésére is, hiszen, valljuk be, elég nehéz lenne bizonyítani, hogy a ma már szépen terjedő telepek alapját képező növényeket évekkel, évtizedekkel ezelőtt kertészetben vásároltuk meg. A természetvédelmi hatóságoknak azonban nem az ilyen esetek szankcionálása az elsődleges feladata, hanem a tudatformálás, ami már azzal célját éri, ha a széles közvéleményben elterjed, hogy a hóvirág védett növény, amelyet élőhelyén bárki megcsodálhat, de kiásni, letépni, áttelepíteni sem saját célra, sem értékesítési szándékkal nem lehet.
A hóvirág eredetileg európai növény, az Ibériai-félszigettől egészen Törökország európai sarkáig elterjedt, de különösen gyakori a közép-európai középhegységek lombhullató, elegyes erdeiben. Mintegy húsz faját ismerjük, de mivel megjelenésében elég változékony, és könnyen kereszteződik rokon fajaival, egyes kutatók ötvenre teszik az elkülöníthető fajok számát. A kertészetekben közel 300 változatát szaporítják, ezek között dupla virágúak is szép számmal akadnak.
Kedveltségének köszönhetően dísznövényként behurcolták, és elterjedt szinte a világ minden pontján. Díszítőértéke mellett gyógyászati jelentősége is van, hiszen hagymája összesen öt alkaloidot tartalmaz, ezek közül fontosságával kiemelkedik az Alzheimer-kór kezelésére alkalmas galantamin.
Amikor a kertben, vagy egy erdő alján megpillantjuk a kikeleti hóvirágot, gondoljunk arra is, hogy ez a kedves növény állománya milyen jelentős részét veszítette el a vak kapzsiság miatt. Csak remélni tudjuk, hogy a védelem megteszi hatását, és lassan újra hóvirágszőnyeg boríthatja az erdők – köztük a hegyvidéki erdők – talaját.