Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bovitett_kedvezmenyek_az_etkezesben

Bővített kedvezmények az étkeztetésben

Óvodai férőhelyek bővítéséről, egy 1956-os emlékműpályázat kiírásáról, valamint az étkeztetéssel kapcsolatos újabb kedvezményekről is döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

Módosította a képviselő-testület a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendeletet március 19-i ülésén. A személyi térítési díjak nem változtak, az eddig díjtalanul biztosított ellátások a továbbiakban is ingyenesek maradnak, ugyanakkor az igénybevétel feltételeit több ponton könnyítették az érintettek számára.

Május 1-jét követően többen kaphatnak étkezést térítésmentesen vagy kedvezményesen a jövedelemhatárok emelésének köszönhetően, emellett pedig ingyen szállítják házhoz a 85. életévüket betöltött idősek ebédjét. További változás, hogy az intézményi térítési díj összegének megfizetésével az étkeztetést és a házi segítségnyújtást azok is igénybe vehetik majd, akik nem rendelkeznek bejelentett XII. kerületi lakóhellyel, de életvitelszerűen itteni lakásban laknak.
Jóváhagyták a Hegyvidéki Mesevár Óvoda alapító okiratának módosítását, amire egyebek közt azért volt szükség, hogy a várható férőhelyigényekre való tekintettel, a játszóház megszűnésével, újabb 50 óvodás befogadását lehetővé tévő, kétcsoportnyi bővítés történhessen az intézményben ez év szeptember 1-jével. Ugyanilyen létszámmal, az Orbánhegyi Óvodához kapcsolódva, új tagóvodát is létrehoznának, amely a Kiss János altábornagy utca 31–33/a szám alatt található „B” épület első emeletén kapna helyet. Itt – ahol korábban az ELTE gyakorlóiskolája működött – helyeznék el a kerületi Járási Hivatal jelenleg több helyszínen működő szervezeti egységét, valamint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat kerületi tagintézményét.
Jövőre ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját, ennek tiszteletére emlékművet akar állítani az önkormányzat a Gesztenyés kertben. A mű elkészítésére nyílt, országos pályázatot hirdet, amire munkájukat hivatásszerűen végző szobrász alkotók jelentkezhetnek.
A testületi ülésen Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy technikai okok miatt későn tudták postázni a helyi adók befizetéséhez szükséges csekkeket, ezért a március 15-i befizetési határidőt április 3-ra módosították. Gottfriedné dr. Tusor Gabriella bejelentette, hogy feloszlott a kerületi román nemzetiségi önkormányzat, ezért hamarosan időközi nemzetiségi választást írnak ki.

z.