Emlektabla_a_magyar_motorgyartas_uttoroinek

Emléktábla a magyar motorgyártás úttörőinek

Saját tervezésű motorkerékpárok gyártásával járult hozzá a második világháború előtti magyar járműipar világhírűvé tételéhez a Méray Motorkerékpárgyár Rt. Először a Városmajor utca 10. alatti lakóház pincéjében készültek az olcsó, de jó minőségű motorok, amire mostantól emléktábla hívja fel a figyelmet.
Mint az avatóünnepségen Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, a Méray-Horváth család és az Auto Classic 1998-ban már elhelyezett az épületen egy réztáblát, azonban ezt később ellopták. Az önkormányzat úgy döntött, pótolja a hiányosságot. „Fontosnak tartjuk, hogy emléket állítsunk a Hegyvidékhez köthető történelmi eseményeknek, s mindazoknak, akik öregbítették a kerület hírnevét. Hiszen ahhoz, hogy a jelen értékeit meg tudjuk becsülni, tisztában kell lennünk múltunk nagyságával” – fogalmazott az alpolgármester, aki szerint méltán lehetünk büszkék az első hazai motorkerékpárgyárra, a Mérayra, amely 1923 és 1925 között a Városmajor utcában működött.
A Méray-Horváth testvérek először vegyi árukkal kereskedtek a pincehelyiségben, majd belevágtak a motorgyártásba, a modelleket saját maguk tervezték és építették. Méghozzá nagy sikerrel, az akkoriban rendkívül népszerű versenyeken sorra nyertek a Méray-féle motorok. Mindez megmutatkozott az eladásokban, az egyéni vásárlók mellett hamarosan állami megrendelések is érkeztek: a megbízható és olcsó motorokat a rendőrség, a tűzoltóság, a posta és a hadsereg rendszeresítette.
A hegyvidéki műhely ekkor már nem tudta kielégíteni az egyre növekvő igényeket, ezért a cég átköltözött a Dorottya utcába. A gazdasági világválság megakasztotta a fejlődést, és a Méray a második világháborút követően, 1948-ban végleg bezárt.
Az eredeti réztábla elhelyezésében közreműködő Négyesi Pál autótörténész a mostani ünnepségen elmondta, hogy annak idején a Méray testvérek, Lóránd és Endre tökéletes helyet választottak a gyár számára. A húszas–harmincas években ugyanis a szomszédos Kék Golyó utcából rajtolt el a svábhegyi autó- és motorverseny, amely a kor egyik jelentős sporteseménye volt.

m.