Husvet1

Húsvét – a kereszténység legnagyobb ünnepe

Nyúl és tojás a húsvét szimbolikus kellékei, locsolkodás a legelterjedtebb rítusa – mindezek a tavasz, a termékenység és újjászületés szimbolikus kifejezői. Ám a húsvét elsősorban vallási ünnep.
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem” – írja Szent Pál a korintusi híveknek (1Kor 15,14). Húsvétkor a keresztény hívők Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek, ami által beteljesedett a megváltás ígérete. Mivel pedig – amiként Szent Pál szavaiból is kitetszik – ez az aktus a keresztény hit alapja, érthető, hogy húsvét a kereszténység legfontosabb, fundamentális ünnepe. Méltán nevezik ezért az ünnepek ünnepének is.
Húsvét legszűkebb értelemben kétnapos ünnep, húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt foglalja magába, ám – hasonlóan a karácsonyhoz – az ünnepet előkészítő és az azt követő időszakok is szervesen hozzá kapcsolódnak, ebben az értelemben beszélünk húsvéti időről. Ez csaknem száznapos időszak, ami a negyvennapos nagyböjttel kezdődik, és a húsvétot negyven nappal követő áldozócsütörtökkel (Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepével), valamint a további tíz nappal későbbi pünkösddel zárul. Ez utóbbi időszakot nevezzük szent ötvennapnak. A húsvéti időn belül külön időszaknak tekinthetjük a húsvétot megelőző nagyhetet, valamint a nagycsütörtök estétől húsvétvasárnapig tartó szent háromnapot, illetőleg húsvét nyolcadát, más néven a fehér hetet, amelyet a görög katolikus és az ortodox egyházban fényes hétnek is neveznek, és amely húsvétvasárnaptól a következő hét vasárnapjáig, fehérvasárnapig tart.
A húsvét mozgó ünnep, vagyis évente változó időpontra esik; minden évben a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni holdtöltét követő vasárnapra. Ez legkorábban március 22-re, legkésőbb pedig április 25-re eshet. Mindazonáltal a két szélső időpont igen ritkán fordul elő, és vitatható is. Március 22-re legutóbb 1818-ban esett húsvét, de mi sem fogunk március 22-én húsvétot ünnepelni, ugyanis a 21. században erre egyszer sem lesz alkalom! Oroszországban és a Balkánon gyakorta ennél későbbi időpontban ünneplik a húsvétot az ortodox (pravoszláv) egyház eltérő húsvétszámítása szerint. Ugyanis a keleti egyház a húsvétszámítás tekintetében még a julián naptárra támaszkodik, sőt amennyiben húsvét egybeesne a zsidó pészahhal, akkor az ortodox húsvétot egy héttel később kell ünnepelni. Így a tényleges holdtölte időpontjától függően az ortodox húsvét egybeeshet, de lényegesen el is térhet a nyugati húsvéttól. Tavaly egyszerre ünnepelt az egész keresztény világ, az idén egy hét a különbség, míg jövőre 35 nap eltéréssel ünnepel nyugat és kelet.

A nyugati és keleti egyházak húsvétdátumai és a peszah ünnepe 2014–2017

 

nyugati egyházak

ortodox egyház

pészah (niszán 15–21.)

2014.

április

20.

 

április

20.

 

április 15–22.

2015.

április

5.

 

április

12.

 

április 3–10.

2016.

március

27.

 

május

1.

 

április 22–29.

2017.

április

16.

 

április

16.

 

április 10–17.

 

A húsvét eredete és kialakulása

Pészah és Attisz

Húsvét a kereszténység legrégibb ünnepe, voltaképpen egyidős magával a kereszténységgel. Eredete a zsidó pészahra, a pászkaünnepre megy vissza. A zsidó vallás előírásai szerint pészah első napját az első tavaszi holdtöltén, a zsidó niszán hónap 15-én (vagyis 14-én estétől) tartják. Az evangéliumok beszámolói szerint Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása ekkor történt; a leírások alapján az utolsó vacsora sem más, mint a zsidó széder-este. A kapcsolat természetesen nem pusztán időbeli – a zsidó pészah tartalmi előképe is a keresztény húsvétnak. Mindkét ünnepben ott van a megtisztulás, megszabadulás motívuma; az egyiptomi kivonulás, amely a keresztények számára a bűn szolgaságától és a haláltól való megszabadulást jelképezi. A széder-est kovásztalan kenyere és bora az oltáriszentségben és az úrvacsorában Jézus Krisztus teste és vére lett, a pészah bárányáldozata pedig Jézus halálának az előképe, mert a keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus az igazi Bárány, aki magára vette a világ bűneit, és feláldozta magát értünk, emberekért.
A zsidó pészahon kívül egy másik ünnep, Attisz isten halálának és feltámadásának ünnepe is befolyásolta a húsvét kialakulását. A kereszténység születése idején a római birodalomban mind népszerűbbek lettek a megváltást valló keleti kultuszok, ezek közé tartozott a kisázsiai eredetű Attisz isten tisztelete is. Ünnepét Rómában március 22–27. között tartották. Nehéz nem észrevenni az Attisz-ünnep és a mi húsvétunk párhuzamait: nemcsak a tavaszi napéjegyenlőség időpontja, de az istenség halála (az Attiszt ábrázoló szobrot előbb egy fenyőfához kötözték, majd eltemették); a hívek böjtje; a vér szerepe (az Attisz-papok, a fanaticik március 24-én extatikus gyászukban sebeket ejtenek magukon), végül az isten feltámadásának március 25-i örömünnepe is rokonságot mutat a húsvéti misztériummal.
Tudjuk, hogy a keresztény ünnepek egy része keletkezésekor mintegy rátelepedett valamely időben megegyező rómaira, s magába olvasztotta a pogány szokások és rítusok egy részét. A húsvéttal is ez történhetett, hiszen a kereszténység első századaiban sok helyütt Krisztus feltámadását ugyanakkor – március 25-én – ünnepelték, mint Attiszét, jóllehet csillagászati adatok bizonyítják, hogy Jézusnak sem kereszthalála, sem pedig feltámadása nem eshetett március 25-re. A pogány rítus hívei meg is vádolták a Krisztus-hívőket a plágiummal. A keresztények válasza szerint míg Attisz emléke a görög mitológia időtlen homályából eredt, addig Jézus Krisztus élete, kereszthalála és feltámadása a közelmúlt történelmi valóságában zajlott, amiről az evangéliumok tényszerű és részletes beszámolót adtak.

Miért húsvét?

Húsvétunk kialakulásában nyilván szerepet játszottak még azok a tavaszköszöntő rítusok és szokások, amelyeket Európa pogány népei gyakoroltak a kereszténység felvétele előtt és részben azt követően is. Erről tanúskodik a húsvét angol és német elnevezése is: Easter és Ostern, mindkettő a germán Ostara vagy Eostre hajnaltündér, illetve tavaszistennő nevéből származik. Az újlatin nyelvek a héber pészah arámi megfelelőjét, a pascha alakot vették át, franciául paques, olaszul pasqua, de görögül is paszkha. A magyar húsvét elnevezés igen régi, eredetileg összetett szó: hús-vét, és arra vonatkozik, hogy a nagyböjt után az emberek ekkor fogyaszthatnak, ekkor vehetik magukhoz ismét a húst. Telegdi Miklós 16. századi püspök nem akart megelégedni ezzel a nagyon is világi magyarázattal, ezért így ír: „talán azért neveztetik [húsvétnak], hogy aznap vötte Christus ujonnan fel a koporsóból az ű husát azaz a testét”. Végül él az a magyarázat is, miszerint a húsvétkor alapított szentáldozás keretében a hívők magukhoz veszik Jézus Krisztus testét (húsát), és erre utal az elnevezés.

Az ünnep ideje

Kezdetben az egyes keresztény közösségek még különböző időpontokban ülték meg a húsvétot. Ennek egyik oka volt, hogy nem tudták egyértelműen meghatározni Jézus halálának időpontját; pontosabban azt, hogy az a péntek, amikor Jézus kereszthalált szenvedett pészah előtt vagy után volt-e. A bizonytalanság oka az evangéliumok ellentmondásossága, ami bizonytalanná tette a nagyhét kronológiáját. A szinoptikus evangélisták (Máté, Márk és Lukács) szerint az utolsó vacsorára az ünnep első napján (niszán 15-én) került sor: „A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni...” (Luk 14,12). Hogy ez valóban széder-est volt, a vacsora összetétele és lefolyása is bizonyítja; Jézus és tanítványai kovásztalan kenyeret és bárányhúst esznek, bort isznak, zsoltárokat énekelnek. Mindezt a liturgikus hagyomány csütörtök estére teszi, ma is csütörtökön van „az utolsó vacsora miséje”.
Másnap, péntek délben következik be Jézus Krisztus kereszthalála, azért is kell olyan sebtében, még napszállat, azaz a munkatilalmas szombat beállta előtt eltemetni – ebben valamennyi evangélium megegyezik. Ugyanakkor János evangéliuma szerint ez a péntek a szombaton beköszöntő peszah előkészületi napja volt (niszán 14.), vagyis Jézus halálakor ölték le a zsidók a húsvéti bárányt.
A kérdés, hogy valójában mikor köszöntött be a pészah: csütörtök este, ahogyan a szinoptikusok leírásából sokan következtetik, vagy szombaton (péntek este, hiszen a zsidók napnyugta után már a következő napot számolják), ahogyan János írja. A leginkább meggyőző magyarázatot a múlt században megtalált Holt-tengeri tekercsekben található ősi esszénus naptár nyújtotta. Ez néhány nappal eltért a Jézus korabeli hivatalos zsidó naptártól. Jézus és tanítványai e szerint, az esszénusok régi naptára alapján, már kedd este elkölthették a húsvéti bárányt – erről számolnának be a szinoptikusok –, míg János a hivatalos időszámítás szerint emlékezik meg a szombati húsvétról. Ez magyarázatot adhat arra a másik problémára, hogy miként képzelhető el az utolsó vacsora és a megfeszítés között az evangéliumok által leírt valamennyi esemény. Jézus Krisztus elfogatása, kihallgatásai, megkínzatása és szenvedése eszerint nem fél napig, hanem valójában csaknem három napig tartott (kedd éjszakától péntek délutánig).
Csillagászati számítások alapján pontos dátumot is tudunk mondani: Jézus Krisztus kereszthalála valószínűleg Kr. u. 30. április 7-én (niszán 14-én) pénteken, míg feltámadása április 9-én, vasárnap hajnalban következett be.
A fenti bizonytalanságok, a naptárak és a napéjegyenlőség-számítás különbségei, valamint felfogásbeli eltérések miatt bontakozott ki a 2–3. században a húsvéti vita, a húsvét megünneplésének időpontjáról. Egyes egyházak (inkább keleten) hajlottak a zsidó naptár szerinti ünneplésre, vagyis niszán 14-én ünnepeltek, függetlenül attól, hogy ez a hét melyik napjára esett, így a kereszthalált állítván középpontba – míg nyugaton inkább a niszán 14-ét követő vasárnap tartották a húsvétot, a feltámadást helyezve az ünnep centrumába. Megoldást a niceai zsinat hozott, Kr. u. 325-ben, ahol függetlenítve a zsidó naptártól kijelölték a húsvét kiszámításának ma is érvényes elveit.

A szent háromnap 

Nagycsütörtök este

Nagycsütörtök a liturgikus hagyomány szerint az utolsó vacsora és Jézus Krisztus elfogatásának napja. Az utolsó vacsorához kapcsolódik a kereszténység legnagyobb misztériumának, az oltáriszentségnek, illetve úrvacsorának az alapítása.
A nagycsütörtöki szentmisén a Gloria intonálásakor megszólalnak a templomi csengők és harangok, hogy aztán a gyász jeleként szombat estig hallgassanak. „A harangok Rómába mentek” – magyarázza a közismert mondás. Az elkövetkező két napban kereplővel hívják szertartásra a híveket, régen a fiúk kedvelt feladata volt végigkereplőzni a falun. A szentmisén nincs békecsók – emlékezvén arra, hogy Júdás csókkal árulta el az Urat. A mise az oltárfosztással zárul: a pap a 21. zsoltárt énekelve leszedi az oltár gyertyatartóit és terítőit, hogy a csupasz oltár nagypénteken emlékeztessen a ruháitól megfosztott Megváltóra, amiként a zsoltár mondja: „elosztják maguk közt ruhámat / köntösömre pedig sorsot vetnek”.

Nagypéntek

Nagypéntek Jézus Krisztus kereszthalálának emléknapja, a református hagyomány szerint a legnagyobb református ünnep. „Ebben van annyi igazság, hogy váltságunkat e napon végezte el Urunk; de tudnunk kell, hogy a húsvéttal együtt a legnagyobb ünnep, hiszen a húsvéti feltámadás igazolja azt, hogy az Atya elfogadta a Fiú önként vállalt váltsághalálát” – írja Szénási Sándor a református egyházi évről szóló könyvében.
Nagypéntek a legszigorúbb böjti nap, a gyász ideje. A pap fekete miseruhát ölt, a hívek régebben fekete gyászruhában mentek a templomba, az ormánságiak, vagy Csököly (Somogy megye) református asszonyai pedig gyászuk jeleként fehér ruhába öltöztek. Még a liturgikus színek iránt egyébként közömbös református templomokban is megjelenik a fekete szín; szintén Szénási írja, hogy a verebi (Fejér megye) református templom nagypénteki fekete szószéki terítőjébe ezüsthímzéssel az „Elvégeztetett” ige van belehímezve.
Az évnek ez az egyetlen napja, amikor a katolikus templomokban nincs szentmise, csak a népnyelvben csonka misének nevezett szertartás. Ekkor tartják a keresztimádást, aminek során a pap lebontja a feszületről a violaszín leplet, valamint ekkor szokták az oltáriszentséget a szentsírra helyezni. A szentsír (más néven úrkoporsó) kialakítása régi közép-európai szokás, amellyel nagypénteken vagy az azt megelőző napokban ma is találkozhatunk katolikus templomainkban. Némely példánya művészeti értékkel is bír, ilyen a híres középkori garamszentbenedeki úrkoporsó, amelyet Esztergomban őriznek. Ma leggyakrabban egy virágokkal körülvett sírbarlang-imitáció, amelyben ágyékkötős Krisztus-corpus fekszik. Több évszázados szokás, hogy a szentsírt őrség vigyázza. Az őrállás eleinte a céhek, városi társulatok kiváltsága volt, az utóbbi évtizedekben többnyire cserkészek feladata lett.Husvet3A középkori Európa számos országában elterjedt nagyheti vagy nagypénteki misztériumjátéknak, a passió drámai megjelenítésének hazánkban kevés nyomát találni. A barokk kor mindenesetre változást hozott, a csíksomlyói ferencesek egészen a 18. század végéig adtak elő húsvéti misztériumjátékot. Helyi hagyomány szerint az is megesett, hogy a játszó fiatalok olyan hatásosan jelenítették meg Krisztus szenvedéseit, hogy a felindult nép alaposan elverte a Pilátust és a keresztre feszítő katonákat játszó személyeket.
A barokk korban tűnnek fel a kereszthordozó flagelláns (önsanyargató) körmenetek is. A legnevezetesebb kereszthordozó körmenet a budai vízivárosi Szent Anna-templom nagypénteki körmenete. A korabeli feljegyzések szerint egy budai polgár alakította Krisztust, ami embert próbáló feladat lehetett, hiszen a pribékek szerepét játszó hidegkúti parasztok nem kímélték, és végig ütlegelték, szidalmazták a Vár és a Víziváros utcáit bejáró körmenet során. Végül a Felsővásártérre (ma Batthyány tér) értek, ahol eljátszották a keresztre feszítést is. A budai körmenetet végül az egyházi felettes hatóságok – főként véres és sokakat elrettentő volta miatt – betiltották.Husvet2A buzgóbb katolikusok ezen a napon évszázadok óta keresztútjáráson, keresztúti ájtatosságon vesznek részt. Jeruzsálemi eredetű szokás, hogy a hívek végigjárták a Pilátus házától a Golgotáig tartó utat, amelyet a kereszthordozó Jézus bejárt, és amelyet ezért via crucisnak (keresztút), vagy via dolorosának (fájdalmas út) neveznek. Jeruzsálemben már a középkorban kis kápolnákkal jelölték a keresztút egyes állomásait, és ennek mintájára kezdtek Európában is kálváriákat építeni. A Golgotát, Krisztus megfeszítésének a helyét nevezték latinul Calvarianak, innen kapták nevüket azok a területek is, amelyeket többnyire a települések egy kimagasló pontján, vagy az ahhoz vezető úton építettek. A magaslat tetején Krisztus feszülete – olykor a latroktól körülvéve –, esetleg kápolna van, a hozzá vezető utat két oldalról összesen tizennégy stáció övezi. Keresztútjárás alkalmával ezeket az állomásokat járják végig imádkozva a hívek. A leghíresebb keresztút a római Colosseumé, nagypéntekenként a pápa ezt járja be.
A 18. századi Pesten nagypéntek délután már zárva tartottak a boltok, és a polgárok a kálváriára gyűltek, hogy ájtatos énekléssel, imádsággal töltsék az éjjeli órákat. Pest barokk kálváriáját, amely a mai Kálvária téren (VIII. kerület) állt, másfél évszázadig használták a pestiek, mígnem 1893-ban a városrendezés során lebontották, és átszállították az Epreskertbe. Ma már elterjedtebb gyakorlat, hogy a keresztúti ájtatosságot bent a templomban, a falakon elhelyezett stációknál (kisebb festmények, domborművek) tartják.

Nagyszombat – a feltámadás

Nagyszombat eredetileg a várakozás ideje, készülés a feltámadásra, amikor „alszik az élet, és reszket a pokol”. Az őskereszténység idején ez a várakozás rajongó reménnyel volt teli, ugyanis ekkorra várták Jézus második eljövetelét.
Krisztus az evangéliumok szerint vasárnap hajnalban támadt fel, így jön ki a sokat emlegetett harmadnap. Logikus volt, hogy a feltámadást a vasárnapra virradó éjszakán ünnepelje az egyház. De már a középkorban is a feltámadás vigíliája (éjszakai istentisztelete, virrasztása) mind előbbre, szombat délutánra, majd délelőttre csúszott. A múlt század hozott fordulatot: a második vatikáni zsinat liturgikus reformjai vissza kívánták állítani a húsvét központi szerepét, erről szól VI. Pál pápa 1969-ben kiadott apostoli levele. „Húsvét előestéjét, vagyis azt az éjszakát, amelyen föltámadt az Úr, valamennyi vigília szülőanyjának tekintjük. […] Ezt a szent virrasztást tehát teljes egészében éjszaka kell megünnepelnünk, mégpedig vagy úgy, hogy az éjszaka a sötétedés beállta után kezdődjék, vagy úgy, hogy a vasárnap hajnala előtt befejeződjék.”
Nagyszombathoz kötődik a tűzszentelés szertartása. A tűz összetett szimbólum: jelenti a halált és a feltámadást, jelképezi az ismét megjelenő fényt, de Jézus tanítását is. „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön.” (Luk 12,49). Keresztelő Szent János jövendölése szerint a Megváltó majd tűzzel fog keresztelni, és ez az értelmezés azért is illik az alkalomhoz, mert a húsvéti vigílián a tűz mellett a keresztséghez használt vizet is megszentelik. A szertartás ugyanakkor sokáig a pogány tavaszi tűzgyújtások kiszorítását is szolgálhatta. A templom előtt a segítők kisebb máglyát raknak, a pap ezt szenteli meg. Alapanyagát néhol a temető elkorhadt keresztjei szolgáltatják. A szentelt tűz elszenesedett parazsának, hamujának a nép országszerte csodás erőt tulajdonított: meghintették vele a termőföldet, megjelölték az istállót, sőt Bástya délszláv asszonyai az elszenesedett parazsat a csecsemőjük feje alá tették.
A szentelt tűznél gyújtják meg a Krisztust jelképező nagy húsvéti gyertyát, amelybe kereszt alakban öt tömjéndarabkát szúrnak, Jézus öt sebének emlékére. Az esti szentmise kezdetén ezzel a gyertyával vonul be a pap a sötét templomba, háromszor megállva és egyre emeltebb hangon énekelve: „Krisztus világossága!” A gyertyaszentelést követően erről a gyertyáról gyújtják meg a hívek is a sajátjaikat, és a templomot a nagyheti félhomály után ismét fény árasztja el.
A vigília miséje, valamint az azt követő feltámadási szertartás és körmenet hazánk katolikusai körében napjainkban is a leglátogatottabb liturgikus esemény. Ilyenkor azok közül is sokan elmennek templomba, akik az év más vasár- és ünnepnapjain nem, vagy csak elvétve, ezért a templomok sok helyütt kicsinek bizonyulnak, és a hívek a kapun kívülre szorulnak. A pap és segítői ünnepi, aranyszínű ruhában miséznek, és a szertartás egyéb külsőségeiben is – éneklés, tömjénfüst – igen ünnepélyes.
„Dicsőség a magasságban Istennek” – kezdi a pap a Gloria éneklését, és amikor a hívek is bekapcsolódnak, megszólalnak a csengők, és kétnapi hallgatás után ismét fölzengnek a harangok, hirdetvén, hogy az Úr legyőzte a halált. Az igehirdetés liturgiája a szokásosnál jóval hosszabb, elhangoznak a legfontosabb olvasmányok, elsőként a teremtés, majd a vízözön, Ábrahám és Izsák, valamint a zsidók egyiptomi menekülésének története, majd elhangzik a feltámadás evangéliuma is. Régen a húsvéti vigília volt a katekumenek (keresztségre készülő felnőttek) megkeresztelésének ideje, ezért a hívek ma is megerősítik a hitvallásukat, amelyet a keresztségkor nevükben tettek: megvallják hitüket, ellene mondanak a bűnnek és a sátánnak.
Általában a szentmiséhez kapcsolódik a sokak által méltán legszebbnek tartott húsvéti szertartás, a feltámadás. Középkori liturgikus szokás ez, amelyet manapság csak Közép-Európában, hazánkon kívül Ausztriában és Németországban gyakorolnak. A pap kíséretével a szentsírhoz vonul, ahol aranyköpenyt terítenek a vállára, arca elé tartja a szentségtartót, és így énekel: „Feltámadtam!”, majd: „Békesség veletek, alleluja, én vagyok, ne féljetek, alleluja!” Aztán a hívekkel együtt felhangzik a feltámadás diadaléneke: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, hála légyen, az Istennek!” Ezzel az énekkel kezdődik a feltámadási körmenet, amelyben körbehordozzák a feltámadt Krisztus zászlós szobrát.Husvet10A keleti egyházban a feltámadási szertartáson a templom bezárt kapuja előtt olvassa a pap a feltámadás evangéliumát, majd: „Feltámadt Krisztus halottaiból” szavára megszólalnak a harangok. Ezután a pap kereszttel a kezében bekopog a templomkapun: „Táruljatok fel ősi kapuszárnyak, és a dicsőség királya bevonul!” Mire bentről megkérdezik: „Ki az a dicsőség királya?” A pap válasza: „A seregek ura, a dicsőség királya!” A kapu zárva marad, mígnem harmadik alkalommal a pap már így válaszol: „A seregek ura ő, aki legyőzte a halált és diadalmasan feltámadott.” Erre aztán a kereszt kopogására az ajtó megnyílik, és a hívek énekelve és örvendezve bevonulnak a templomba. A görögkeleti hívek feltámadástól egészen áldozócsütörtökig negyven napon keresztül így köszöntik egymást még az utcán is: Feltámadt Krisztus, amire a válasz: Valóban feltámadt!

Kereszt, bárány, kakas és kehely

A szent háromnap, valamint a feltámadás aktusa nemcsak húsvétkor, de naponta megjelenik előttünk. A keresztre feszített Krisztus képe európai civilizációnk meghatározó szimbóluma, az utóbbi kétezer év képzőművészeti alkotásainak is egyik fő témája, még a nem vallásos ihletettségű művészetben is az emberi szenvedés évezredes metaforája. Jézus szenvedését és halálát nemcsak templomok oltárképein, képtárak falain láthatjuk, de erre emlékeztet a számtalan határszéli, vagy út menti, fából, kőből vagy pléhlemezből készült Krisztus-kereszt.
De a kereszt mellett egyéb keresztény jelképek is kapcsolódnak a húsvét misztériumához: ilyen a bárány, amely Jézus Krisztus áldozatát jelképezi. A bárány a zsidóknál kiváltotta az ősi emberáldozatot – lásd Ábrahám és Izsák történetét –, a húsvét viszont éppen a fordítottja: itt ismét ember-, sőt istenáldozat megy végbe. A zsidó bárányáldozatot először Szent Pál említi mint a megváltás metaforáját: „Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták” (1Kor. 5, 7). Minden szentmisén a szentáldozás előtt a pap ezekkel a szavakkal mutatja fel a szent ostyát, Jézus testét: „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit.” A magyar református egyház címerképe a zászlós bárány, amelyen a piros keresztes zászló Krisztus golgotai győzelmére utal. A református templomok tornyán a kakas arra figyelmezteti a hívőket, hogy soha ne tagadják meg Jézust, ahogyan azt Péter tette az Úr elfogatásának éjjelén. De a húsvéti utolsó vacsorára emlékeztet a magyar protestáns egyházak kedvelt jelképe, a kehely is. Husvet4

HÚSVÉTI SZOKÁSOK

Népszokások – mai szokásaink

A húsvét voltaképpen kétnapos ünnep, húsvétvasárnap és húsvéthétfő, utóbbi munkaszüneti nap. A nem vallásosaknak ezek a napok jelentik a húsvéti ünnepet, mivel ezekhez kötődnek az ünnep jellegzetes világi szokásai, a tojásfestés, ajándékozás és a locsolkodás.
A vasárnap egyes vidékeken a feltámadás jegyében kezdődik: ilyen szokás a Jézus-keresés, vagy szentsírkeresés. A Székelyföldtől az Ipolyságig számos településen indultak útnak szombat éjjel, hogy a falu határában megkeressék Jézust – illetve a Jézust ábrázoló szobrot, hasonlóképp, mint a Szentírás szerint a szentsír felkeresésére induló asszonyok. Hasonló archaikus rítus a húsvéti határjárás, vagy határkerülés. Célja a település határainak bejárása, a határjelek számbavétele, megújítása, források megtisztítása.
De húsvétvasárnap a néphagyomány szerint már inkább a profán örömöké. A zöldágjárás, vagy bujbujocskázás a tavaszt köszöntő játék. A lányok zöld ágakból kaput építenek, és azon bújnak keresztül, miközben énekelnek (néhol a Bújj, bújj, zöld ág kezdetű közismert éneket), így mennek végig a falu főutcáján. A Brassó megyében elterjedt kakaslövés a fiúk játéka. Eredetileg valóban kakasokra lőttek, ma már – miután tréfás dramatikus játékkal elbúcsúztatják a büszke baromfit – egy kakas alakú céltáblára nyilaznak. A verseny végén közösen megeszik a kakasokból főzött húslevest, a győztes kapja a combját, máját, szívét. A nagyböjt csendes estéi után sok helyen ezen a napon rendeztek ismét táncmulatságokat.
A 19. század második felétől elterjedt húsvéti szokás az üdvözlő képeslapok küldése. A régebbi képeslapokon még jelen van a vallásos tematika (például Jézus a báránnyal) de a képek zöme érzelmes, nemritkán giccses formában jeleníti meg a profán húsvéti jelképeket: tojás és kiscsibe, életkép egy nyuszicsaládról, masnis kisbárányt ölelő bájos gyermekek, egy mosolygó nyuszi tojást fest stb.; a felirat leggyakrabban kellemes húsvéti ünnepeket kíván. A húsvéti képeslapok küldése az utóbbi évtizedben észrevehetően háttérbe szorult.
Manapság a televízió is igyekszik kiszolgálni az ünnepi igényeket. Már a nagyhéten is megjelennek a Jézus életével foglalkozó filmek. Tészabó Júlia 1990-ben kiadott könyvében 147 színészt említ, aki valaha filmen eljátszhatta a világtörténelem legnagyobb szerepét, Jézusét, ez a szám azóta nyilván jócskán gyarapodott. A legkedveltebb feldolgozások közé tartozik a Pasolini rendezte Máté passió, valamint az 1973-ban készült Jézus Krisztus Szupersztár, az egyik legvitatottabb feldolgozás a 2004-ben készült A passió. A gyerekeknek is több műsor szól, gyakori közöttük a kifejezetten húsvéti témájú. A kilencvenes évektől kezdve közvetíti a televízió a római Szent Péter térről a pápa Urbi et orbi áldását, így a magyar nézők is évente hallhatják, amint a pápa magyarul ünnepli Krisztus feltámadását.

Húsvéti ételek

Jellegzetes, ma is gyakorolt húsvétvasárnapi liturgikus esemény az ételszentelés. A hívek asztalkendővel letakart kosárban viszik a templomba a húsvéti ételeket. A kosárba – vidékenként némi eltéréssel – általában sonkát, tojást, kalácsot, esetleg bárányhúst, tormát, túrót, sót tesznek. A megszentelt ételt aztán otthon elfogyasztják, de a hulladékát sem dobják el: számos vidéken a sonkacsontot a gyümölcsfára kötik, a tojáshéjat beszántják a jobb termés reményében.
A legősibb húsvéti eledel a bárány, hiszen ez a zsidók pászka-vacsorájának is része volt. Régen húsvétvasárnap készítették ebédre, paprikásan, tárkonyosan vagy egyéb módon. Bárányt ma már kevesebben fogyasztanak, bezzeg a füstölt parasztsonkákkal meg a kötözött sonkával húsvét előtt ma is megtelnek a bevásárlóközpontok pultjai! A sonka évszázadok óta a húsvéti asztal elengedhetetlen tartozéka, amelyből manapság már nagyszombat este – de inkább csak feltámadás után – szokás lakmározni. A paraszti háztartásokban a téli disznóvágásból maradt füstölt sonka hosszú, böjtös hetek óta a kamrában lóg, éppen ideje megszegni – leginkább ebből a szükségszerűségből alakult ki a sonka mai pótolhatatlan szerepe. A füstölt sonkát általában megfőzik, majd hidegen főtt tojással, mustárral és tormával, újhagymával, paprikával, retekkel tálalják.
A torma nemcsak ízével illik a sonkához, de már a széder-vacsorának is állandó kelléke, keserűsége Jézus szenvedéseire emlékeztet. Göcsejben egyenesen tormával szokás kezdeni a húsvéti étkezést, magyarázatuk szerint azért, hogy ha nyáron a szabadban alszanak, ne másszon szájukba a kígyó.
A húsvéti kalács méretét, formáját, sőt még ízesítését tekintve is tájanként más és más. Gyergyóban kókonyakenyérnek, Magyaregregyen baranyakarikának, Hosszúhetényben patkónak, Rakacán pászkakalácsnak, más tájakon másképp nevezték, nevezik. A múlt században húsvétkor is feltűntek a különféle aprósütemények, valamint az eredetileg inkább karácsonyhoz kötődő mákos és diós bejgli is. A kalács, bejgli és aprósütemény fontos szerepet tölt be a másnapi vendégeskedéseknél, hiszen ezekkel kínálják a betérő locsolkodókat.Husvet6Jellegzetes húsvéti eledel a Felső-Tisza vidékén elsősorban a görög katolikusok által ismert szirikk, vagy sárga túró. Jankovics Marcell írja le a családjában elengedhetetlen húsvéti étel receptjét: cukros tejbe felvert tojásokat csorgatnak, és addig főzik, keverik, amíg meg nem túrósodik. Aztán tojásformára gyúrva, gézbe csomagolva fel kell aggatni, lecsorgatni és kihűteni; felszeletelve étvágygerjesztő finomság. A szirikk levét vasárnap reggel a húsvéti kaláccsal együtt fogyasztják.

A tojás

Vitathatatlanul a legjellegzetesebb húsvéti étel a tojás, sőt, több annál: ajándék, játék, dísz és jelkép; az ünnep legfontosabb világi szimbóluma.
A húsvéti tojáskultusznak számos magyarázata van. A tojás a természet egyik feltűnően tökéletes formája. Evidens termékenységjelkép, hiszen belőle születik az új élet. Több teremtésmítosz szerint is tojásból keletkezett a világ, ezért a tojás a világ évről évre történő megújulásának tavaszi jelképe – a vadon élő madarak is kora tavasszal raknak először tojást. Az új élet születését jelképező tojás már a kereszténység előtt is a feltámadást szimbolizálta – több kultúrában is szokás volt a sírokba tojást tenni –, így érthető, hogy később a feltámadt Krisztus jelképévé vált. Ahogyan a madár kibújik a tojásból, úgy kelt ki Krisztus is a sírjából. (Más keresztény magyarázat szerint a fehérje az ószövetséget, míg a sárgája az újszövetséget képviseli.)
Ám nemcsak jelképisége, de a hagyomány is a húsvéthoz köti, hiszen a zsidók pászka-vacsorájának is elengedhetetlen része a sült tojás. Végül praktikus megfontolások is szerepet játszhattak a tojás húsvéti uralmában: a nagyböjti időben az emberek nem ehettek tojást, míg tyúkjaik éppen ebben az időszakban tojtak a legszaporábban. A felhalmozódott tojást viszonylag gyorsan el kellett fogyasztani – ezért hasznosították többféle funkcióban is húsvétkor.
A húsvéti tojást többféleképpen díszítik. Hagyományosan leggyakrabban pirosra festik, de találkozhatunk a legkülönbözőbb színekkel. A piros az élet és a szerelem színe, a piros tojás Krisztus kiontott vérére emlékeztet; de a többi színnek is lehet húsvéti jelentést tulajdonítani: a zöld a tavasz, a kék Krisztus megkínzott teste, a sárga a Nap és az örökkévalóság, míg a lila a bűnbánat színe.
Az egyszínű tojások mellett közismertek a mintákkal díszített hímes tojások. Kifújt vagy a szokásosnál hosszabb ideig főtt tojást használnak erre a célra. A tojások hímezésére (díszítésére) számos eljárás ismert: ilyen például a tojásírás, amikor méhviasszal rajzolják a mintát, amit így nem fog a festék; a karcolás, amikor a befestett tojásba karcolják a mintát; a berzselés, amikor kisebb leveleket (eper-, petrezselyem-) tapasztanak a tojásra, és ezeknek az alakját rajzolja ki a festék, illetve amikor a befestett tojásra ecsettel festik a motívumokat. A színes és hímes tojásokat gyakran disznózsírral is bekenik, hogy szép fényesek legyenek.Husvet7A minták tájegységenként, falvanként nagy változatosságot mutatnak. Leggyakrabban geometrikus ábrák és növényi motívumok, levelek, indák, virágok szerepelnek. Igen gyakran egy vízszintes és két függőleges vonallal nyolc részre osztják a tojást, ezeken a vonalakon helyezkednek el tükörképként az egyes motívumok. A kalotaszegi Jegenye községben a lányok olykor tréfából libatojást adnak udvarlójuknak, amire a „Neked tojtam” felirat kerül. A tojásdíszítést sem hagyta érintetlenül a „fejlődés”: a 20. századtól húsvéti nyuszikat, csibéket ábrázoló matricákat gyártanak, amelyeket a gyerekek könnyen a színes tojásra ragaszthatnak.
A tojásfestés és -hímzés tipikusan női munka, ám a legnagyobb ügyességet kívánó tojáspatkolást már hagyományosan elsősorban ügyes kezű férfiak, régebben kovácsmesterek végzik. A kifújt tojásba apró szegekkel rögzítik a kis fémpatkókat, olykor sarkantyút is szegeznek rá.
A piros vagy hímes tojás a húsvéti ünnep fontos dísze. Egyes helyeken kifújt tojásokból füzért készítettek, azzal ékesítették fel a templomot. A bukovinai Andrásfalván húsvétkor a kifújt tojásokba legyezőszárnyszerű papírdarabkákat dugtak, és fellógatták a mennyezetre, ezt nevezték madarkának. Manapság is szoktak a tojásra filcdarabkából szemet, csőrt, taréjt vagy nyuszifüleket ragasztani – máris kész a húsvéti csibe vagy nyuszi. Kifújt hímes tojásokat hurkapálcára húzva, vagy egyszerűen barkaágakra akasztva tojásfát lehet készíteni. Az egyszerű, fából esztergált tojások mellett üvegből, kőből, porcelánból, nemesfémekből, drágakövekből készítettek és készítenek kisebbeket-nagyobbakat. A legíresebbek a Fabergé-tojások, amelyeket a 19–20. század fordulóján III. Sándor orosz cár megrendelésére készített egy aranyműves. Egy ilyen tojás értéke többmilliárd forint.Husvet9A húsvéti tojásbőség Európa-szerte játékra ösztönözte a fiatalokat. Ilyen játék a tojásütés, vagy kókányozás – két tojást összeütöttek, és az győzött, akinek a tojása nem törött össze –, de versenyeztek a tojás célba gurításával, feldobásával és elkapásával, továbbá azzal, hogy ki tudja a másik tojását egy pénzérmével úgy eltalálni, hogy az érme beleálljon a tojásba.
A tojás a húsvét időszakának legfontosabb ajándéka. Már a húsvéti előkészületek idején is ajándékozták a kerepelő, vagy egyéb szolgálatot végző gyerekeknek. Régi és elterjedt hagyomány volt, hogy húsvét vasárnapján vagy a rákövetkező fehérvasárnapon – a régebben húsvéthoz kapcsolódó keresztelkedés emlékére – a keresztszülők piros tojással ajándékozták meg keresztgyermekeiket, vagy épp fordítva. Ma is általános a régi szokás, hogy a locsolkodók szolgálataikért piros tojást kapnak.
A húsvéti ajándékozás nem merül ki a tojások adományozásában. Néhol a felnőttek is meglepik egymást, például Kalotaszeg egyes településein nagyszombaton a mátkapárok kendővel, inggel ajándékozzák meg a másikat. Valószínűleg a keresztszülők ajándékozási szokásából nőtt ki, hogy a gyerekek manapság húsvét napján ajándékokat kapnak. Az ajándék leggyakrabban különböző, az ünnephez kapcsolódó csokifigura: nyúl, csibe, bárány, tojás, de az utóbbi időben játékok is kerülnek az édességek közé.

A nyúl

A múlt században terjedt el az a gyermekeknek fenntartott német eredetű hiedelem, miszerint a húsvéti tojást a nyúl tojja. Ennek nyomán alakult ki a szülők magyarázata, hogy az ajándékokat a nyúl hozza, mi több, némelyek szerint tojja, ami egy kisautó esetében elég különös visszaélés a gyermeki képzelettel. Mindenesetre megerősítheti a gyermekek hitét, ha a szülők a kertbe, valamely bokor tövébe, kis fészekbe rejtik az ajándékokat. Különleges, de „kétélű” ajándék az élő kis nyuszi, ami a gyerekeknek a legnagyobb boldogságot, a szülőknek viszont a húsvét elmúltával a legnagyobb gondot szokta okozni.
A nyúl tojta tojás különös biológiai nonszenszére többféle magyarázat létezik. Egy angol monda szerint a nyúl egykor madár volt, és csak büntetésből változtatta földönfutóvá egy istennő. Szent Ambrus a nyúlban – mivel az év folyamán többször is bundát vált – a feltámadás jelképét látta. Van még számos elképzelés a húsvét és a nyúl kapcsolatáról, de bárhogy is legyen, annyi bizonyos, hogy a nyúl szaporaságánál fogva a tavaszhoz és a tojáshoz illő termékenységszimbólum, és a múlt század második felére az ünnep legfontosabb állati jelképe lett.

Húsvéthétfő – locsolkodás

Húsvéthétfő, sok helyen vízbevetőhétfő a vendégeskedés és locsolkodás napja. Középkori német eredetű szokás az emauszjárás. Jézus kereszthalálát követően két tanítvány Emmauszba ment, és útközben találkozott a feltámadt Krisztussal, akit csak az emmmauszi vacsorán ismert fel (Luk. 24, 13-35). Erre az emmauszi „kirándulásra” emlékezve hazánk számos vidékén, különösen a borvidékeken a családok felkerekedtek, és kimentek a faluszéli borospincékbe. Ott megvendégelték egymást, egész nap ettek-ittak, beszélgettek, míg az ifjak és a leányok a szabadban labdáztak, hancúroztak. Pest polgárai is emmauszjárásnak nevezték, amikor húsvéthétfőn a hajóhídon átvonultak a Gellérthegyre, ahol vígan mulattak egész nap. Az ünnep hőfokát mutatja, hogy Pest város tanácsa 1878-ban megtiltotta, hogy húsvéthétfőn a Gellérthegyen lövöldözzenek, tűzijátékot rendezzenek.Husvet8A húsvéthétfő legáltalánosabb szokása a locsolkodás. Egyes magyarázatok szerint a régebben húsvétkor szokásos keresztség profán-tréfás hagyománya, eredetét magyarázták azzal a legendával is, amely szerint a feltámadás hírét vivő asszonyokat a sírt őrző katonák úgy próbálták elhallgattatni, hogy vízzel leöntötték őket. A víz tisztító és életadó erő; a locsolás nyilvánvalóan a megtermékenyítés rejtett, játékos szimbóluma, ami a locsolóversek egy részéből is egyértelműen kiderül.
Általános szokás szerint hétfő reggel a legények csapatosan végigjárták a lányos házakat, ahol a kúthoz kényszerítették és egy vödör vízzel leöntötték sikongató áldozatukat. Már a 19. században előbb városon, majd a falvakban is mindenféle illatosított rózsavíz és kölni váltotta fel a vizet. A locsolkodás aztán kiterjedt az asszonyokra is, ma már a család férfi tagjainak illik meglocsolni a nőneműeket, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Ismerősökhöz, barátokhoz, rokonokhoz továbbra is inkább a fiatalok vagy a fiúgyermekek járnak locsolkodni.
A locsolkodást kis alkalmi vers előzi meg, amely utal a húsvéti alkalomra – a régebbiek a feltámadásra is –, a leányra, gyakran mint virágra, amelynek a hervadását locsolással kell megakadályozni, valamit a várható jutalomra is. A locsolóversek naiv szimbolikája gyakran fordul giccsbe, vagy ügyetlen jópofáskodásba. Eredetileg a locsolásért piros tojás járt, de már régóta a gyerekek pénzt vagy csokoládét kapnak. Illik a locsolkodót megkínálni húsvéti kaláccsal, süteménnyel, borral. Néhány vidéken a lányok kedden „bosszút állhatnak”, ilyenkor ők locsolják meg a fiúkat. A Dunántúl egyes településein a locsolkodást a vesszőzés helyettesítette, az ifjak fonott vesszőnyalábbal korbácsolták a leányokat.
A húsvéthétfővel kezdődő fehér hét és a rákövetkező vasárnap elnevezése onnan ered, hogy régen a katekumenek húsvét után még egy hétig fehér ruhában jártak. Néhol nevezik mátkáló, vagy mátkaváltó vasárnapnak is. Ősi szokás szerint a fiúk és leányok ekkor szentelték meg barátságukat, komává vagy mátkává fogadták legjobb barátjukat. Pogány szokás szerint ez vérszerződéssel (egymás véréből ittak) a keresztény változat szerint közös szentáldozással történhetett. A mátkaság vagy komaság egész életre szóló szövetség volt, később a keresztszülőket is a komák vagy mátkák közül választották. Fehérvasárnap a komák komatálat küldtek egymásnak, amelyben többnyire hímes tojás, kalács és bor volt.

Porogi András