A_kerulet_benepesulesenek_tortenete1

A kerület benépesülésének története

Amikor 1686-ban a szövetségben álló csapatok visszafoglalták Buda várát a töröktől, a várossal határos területek még szinte teljesen lakatlanok voltak. A hegyvidéket a Tabánban élő rác és a Budára újonnan betelepített német lakosság vette birtokba. Felújították a hadműveletek során elpusztult szőlőket, újakat ültettek; a szőlőterületeket kisebb-nagyobb darabokban budai polgárok kapták meg.
A kerület első összefüggő településrésze 1775 körül keletkezett, az újonnan alapított Krisztinaváros nyugati nyúlványaként. Egyik első épületként ismerjük Daun Henrik budai várparancsnok villáját (1724), amely a mai Városmajor utca 59–61. alatt épült. Ebben az időben a mai Déli pályaudvar helyén lévő katonai temetőben, körülbelül a Nagyenyed utca torkolatával szemközt állt a Szent Kereszt-kápolna, amely mellett a sírkert megszűnéséig (1797) egy remete lakott.
Falk Ferenc budai hajóhíd-felügyelő 1775-ben a mai Magyar jakobinusok tere 6. szám alatti helyen építtetett házat. Ennek bővítésével jött létre az Alkotás-ház, amely a timpanonjában elhelyezett, a teremtést ábrázoló domborműről kapta a nevét. Erről nevezték el az Alkotás utcát.A_kerulet_benepesulesenek_tortenete2A későbbi XII. kerület első utcáiban ekkoriban nevezetes háztulajdonosokat is találunk: a mai Városmajor utca 26. helyén álló ház előbb Pollack Mihály, a neves építész, majd báró Eötvös Ignác (Eötvös József édesapja) tulajdona volt, a Városmajor utca 35. alatti házat pedig Rupp Jakab levéltárosnak, a budapesti történeti topográfia egyik jeles képviselőjének édesapja készíttette.
A németvölgyi szántók felparcellázása folytán az 1820–30-as években épült ki az Alkotás utca házsora a Kiss János altábornagy utca és a Márvány utca vonaláig. Ezen a területen kis házakban zömmel kapások, kézművesek telepedtek le.
Összefüggő hegyvidéki településmag a 18. század második felében a Zugligetben, a Budakeszi és Buda városa között húzódó hegyi út mentén létesülő majorságokból alakult ki. Ezekben általában vendéglátó tevékenység is folyt, későbbi tulajdonosaik pedig bővítették, felújították, és villákat, nyaralókat építettek területeiken.
Tizenkilencedik század eleji iratokban említik először a svábhegyi házakat. A Niedermayer-birtok parcellázásával 1828-ig újabb hét ház épült a mai Diana, Tücsök, Költő és Tündér utcában. Ezek a többé-kevésbé változatlan formában most is álló, egyszerű, falusias épületek alkotják azt a házcsoportot, amelyet a 20. század elején „svábhegyi falunak” neveztek.
A majorságok lakói hosszú ideig csupán vincellérek, kapások, napszámosok, korcsmárosok voltak; a birtokok tulajdonosai Budán vagy Pesten laktak, és csak megpihenni jártak ki a budai hegyekbe. Aztán a városok egyre növekvő zsúfoltsága, valamint a kedvezőtlen higiéniai viszonyok, a sorozatos járványok hatására, aki csak tehette, a természetbe „menekült”.
Az 1830–40-es években felismerték, mekkora egészségügyi, esztétikai, városfejlődési értéket jelentenek a budai hegyek. A jómódú lakosság – amely korábban csak kirándulni, mulatni, gyengélkedő szervezetét erősíteni ment a hegyvidékre – szebbnél szebb nyaralókat építtetett, huzamosabb ott-tartózkodásra berendezkedve. Ezek az épületek komoly építészeti értékekkel bírtak, és jól illeszkedtek a táj arculatába.
A budai hegyvidéken kialakuló első villanegyed már keletkezésekor is polgári jellegű volt. Az 1830-as évek végétől rohamosan szaporodtak a villák, főként a Sváb-hegyen, az Orbán-hegyen, a Márton-hegyen és a Zugligetben. Jómódú budai és pesti orvosok, egyetemi tanárok, írók, művészek, ügyvédek, gyárosok, kereskedők, arisztokraták építettek klasszicista, majd romantikus stílusú nyaralókat. Néhány neves háztulajdonos ebből az időszakból: báró Eötvös József kultuszminiszter, Jókai Mór író, Benza Károly színész, Frivaldszky Imre természettudós, Ürményi József alnádor, Patachich Károly városi tisztiorvos, Seiffert Antal budai városi tanácsos, Berczik Árpád akadémikus, Emich Gusztáv nyomdász és könyvkiadó, Szigligeti Ede színműíró, Barabás Miklós festő.
Az első villák többnyire klasszicista stílusban épültek (a többi közt a Hild- és az Óra-villa, vagy Jókai Mór és Erkel Ferenc nyaralói), az építtetők a vidéki nemesi kúriákat utánozták. Az 1840-es években jelent meg a román és gótikus elemeket ötvöző romantikus stílus. Több Ybl Miklós által tervezett villa mutatja ennek jegyeit (Repos-villa, Frivaldszky-villa).
Az 1850–60-as években élte virágkorát az úgynevezett „svájci stílus”: a favázas, lombfűrészelt díszítésű, többnyire két szintet átfogó, fatornácos, faoromzatos építkezés. Ilyen volt például a „Szép svájci nő”-höz címzett villa, vagy báró Eötvös József nyaralója, a Karthauzi-lak.
A lakóház-építkezés csupán az 1880–90-es években, a budai szőlők kipusztulását követően indult meg, ekkorra tehető a terület komolyabb beépítésének kezdete. Megjelentek a nagy bérházak, három-négy szobás polgári lakásokkal, 1911-ben pedig Árkay Aladár építész tervei alapján felépült az első telepszerű, villákból álló lakónegyed, a bírák és ügyészek telepe a Ráth György utca környékén.

B. A.