Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elültették a tél virágait

A hidegre forduló időjárás mellett az ősz csalhatatlan jele, hogy új virágpalánták kerülnek a közterületi virágágyásokba. Így van ez a Hegyvidéken is, az önkormányzat és a FŐKERT Nonprofit Zrt. jóvoltából októberben több ezer fehér és meleg színekben tündöklő árvácskát, valamint díszkáposztát ültettek el.
Mindkét növény jól viseli a hideget, ráadásul szinte egész télen nyílnak, így a hideg hónapokban sem kell lemondanunk a nyár színeiről. Kizárólag a legkeményebb fagyok idején kerül fenyőtakaró az ágyásokra.
A helyszínek nem változtak, az önkormányzat szakirodája tizenöt ágyásba mintegy kilencezer májusig virágzó palántát ültetett el. Árvácskákkal díszítették a többi között a Királyhágó teret, a Diana parkot, az Apor Vilmos teret, a Jókai-szobor, az Eötvös úti víztorony, a Turul-emlékmű és a Széchenyi-kilátó környezetét, valamint a 18-as villamos fordulóját.
Összesen hatezer árvácskát és háromszáz díszkáposztát helyezett ki az önkormányzati tulajdonú HÁGÓ Kft. A növények jelentős része az utóbbi években újonnan kialakított ágyásokba, így a Libegő végállomásához, a Normafa-parkolóba, az Istenhegyi útra, a Pethényi úti buszmegálló mellé, valamint a Roskovics utcában és a Denevér úton megszüntetett szelektív hulladékgyűjtők helyére kerültek.
Szintén kétnyári virágokkal teszi még színesebbé a Hegyvidéket a FŐKERT. A cég munkatársai a meglévő növények mellett kétszázötven árvácskát ültettek el a Gesztenyés kertben, az ’56-os emlékműnél.

-ály