Három nap négy ünnepe

A reformáció emléknapja

„Egészen szokatlan s a mi anyaszentegyházunkban […] hitünkkel ellentétes jelenség, hogy templomainkban úgynevezett emlékünnepélyeket tartsunk…” – így kezdte beszédét 1900. október 31-én a debreceni nagytemplom reformáció emléknapi ünnepségén Erőss Lajos, a református főiskola teológiai tanára, a későbbi püspök. A protestáns egyházak liturgikus hagyományától általában idegenek a látványos ceremóniák, az érzékekre ható ünnepi külsőségek. De a protestáns híveknek kevesebb alkalmuk is van az ünnepre, mint a katolikusoknak, vagy a keleti egyház híveinek, hiszen a protestáns naptárakból egyebek mellett teljesen hiányoznak a Mária-ünnepek és a szentek ünnepei is. Ahogyan Erőss Lajos is folytatta: „mi nagyjainkat becsüljük, […] de ünnepeink egyedül Istennek az ünnepei”.
Ennek a protestáns igazságnak ellentmondani látszik a reformáció emléknapja, hiszen látszólag emberek által előidézett történelmi folyamatról, illetve a reformációt elindító személyekről szól ez az ünnep. A reformáció nagy alakjai, Luther Márton, Ulrich Zwingli és Kálvin János említése, az ő tevékenységük méltatása nélkül aligha lehet megemlékezni a reformációról.Harom_nap_negy_unnepe2Az ünnep időpontja is egy emberi tetthez kapcsolódik: a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, a teológia professzora ezen a napon, 1517. október 31-én tűzte ki 95 pontból álló tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, amivel elindította a reformációt. Ám az ellentmondás feloldható: a reformátorok voltaképpen isteni akarat beteljesítői voltak, a reformáció végső soron a Szentlélek művének tekinthető. Ezért is nevezhette Ravasz László református püspök őszi pünkösdnek a reformáció napját – hiszen pünkösdkor is a Szentlélek eljövetelére emlékezünk –, és ezért is lehet méltán ünnepelni a protestáns templomokban a reformáció születését.Harom_nap_negy_unnepe1Ugyanakkor van az ünnepnek egy másik ellentmondása is. A kezdetektől fogva olyan egyházi ünnep, amely egy másik felekezet – a katolikusok – számára inkább sajnálatosnak tekinthető eseményről emlékezik meg. Míg protestáns szempontból a reformáció az egyház megtisztulását jelentette, és visszatérését Isten igéjéhez, addig katolikus szemmel mindez az egyházszakadást előidéző folyamat volt, ami megosztotta és máig megosztja a nyugati világ kereszténységét.
Kezdetben, az üldöztetések idején, de még később is, amikor a szemben álló katolikusok és protestánsok még hajlamosak voltak kígyót-békát kiabálni egymásra, a protestáns öntudat is érthetően a katolicizmussal szemben határozta meg önmagát. Így az ünnepnek is óhatatlanul katolikusellenes éle volt, amit nyilván nem vettek jó néven az érintettek. Ebben aztán kedvező változás történt, a 20. század második felétől egyre nagyobb tért hódít az ökumenizmus szelleme, a szembenállást az egymáshoz való közelítés, az együttműködés igénye váltotta fel, így az ünnep konfrontatív jellege is egyre inkább háttérbe szorult.
Az ünnep kialakulása érthetően a német nyelvterülethez fűződik, ahol már a 16. század közepén fontosnak tartották a hálaadást a reformáció áldásáért. A különböző rendtartások többféle dátummal próbálkoztak, így Luther születésének (november 10.) és halálának napjával (február 18.), míg végül a 150. évfordulón, 1667-ben a II. János György szász választófejedelem vezette szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte az október 31-i ünnepet. Az emléknap aztán Európa több országában is elterjedt, ma több német tartományban és Szlovéniában is hivatalos állami ünnepnek számít.
Jelentős magyarországi megemlékezésekről a dualizmus idejétől kezdve szólnak a tudósítások, amikor a protestáns egyházak egyenjogúsítása bekövetkezett. Különösképpen Debrecen járt az élen, ahol a tiszántúli református egyházkerület közgyűlése 1900-ban elhatározta, hogy október 31-ét iskolai ünneppé teszi. A nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten ott voltak a város elöljárói, a főiskola és az iskolák növendékei és tanári karai. Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a protestáns gályarabok emlékoszlopát is.Harom_nap_negy_unnepe4A két háború között új lendületet kapott az ünnep azzal, hogy az állam is legfelsőbb szinten képviseltette magát: az 1933-ban a pesti Vigadóban tartott nagyszabású emlékünnepen jelen volt a református vallású Horthy Miklós kormányzó is. A helyszín azt is jelentette, hogy az ünnep kilépett a templom falai közül, 1939-től pedig időtartamban és tartalmában is szélesült; ettől kezdve minden évben október második felében Országos Protestáns Napok címmel társadalmi és kulturális rendezvénysorozatot tartottak. A filmhíradó is beszámolt a Modern protestáns művészek című kiállítás megnyitójáról, ahol egyébként szintén megjelent a kormányzó.
A kommunista diktatúra évtizedei a kényszerűen csendesebb ünneplés időszakát jelentették, ám 1993-ban sikerült felújítani a protestáns napokat, sőt, néhány éve egész októbert a reformáció hónapjaként kezdték emlegetni. A hónap folyamán országszerte számos kulturális eseményt rendeznek – koncertek, filmvetítések, irodalmi estek, kerekasztal-beszélgetések, egyházi témájú előadások is helyet kapnak a protestáns napok programjai között. Hagyományossá vált az Uránia moziban rendezett Reformációi Gála című ökumenikus ünnepi rendezvény, amelyen az idén a zenei műsort a Mezőtúri Református Kollégium, a Vox Nova baptista férfikar, az Újpesti Baptista Harangzenekar, valamit az Orosházi Evangélikus Gyülekezet zenei együttese szolgáltatta.
A hívők számára minden ünnep kiemelt eseménye az istentisztelet. A református gyülekezetek eltérnek abban, hogy miként emlékeznek meg a reformáció ünnepéről. Van, ahol október 31-én, máshol az ahhoz legközelebb eső vasárnapon tartanak ünnepi istentiszteletet, néhány helyen úrvacsorával. A változatosságot csak fokozza, hogy körülbelül ugyanekkor – általában október utolsó vasárnapján – van az új borért való hálaadás időpontja is. (Persze ez sem általános, némely gyülekezet október közepén, némelyek november első vagy második vasárnapján tartják a hálaadást.)
Az úrvacsora általában inkább az új borért való hálaadáshoz kapcsolódik, Szénási Sándor egyházi író javaslata szerint: „Városi gyülekezetben lehet az őszi úrvacsorát a reformáció emlékünnepéhez kötni; falusi gyülekezetben azonban bibliátlan volna valami álszent antialkoholizmus nevében eltörölni a hagyományos elnevezést.” Hogy az úrvacsora sok gyülekezetben nem a reformáció ünnepén van, az nem feltétlenül a két ünnep hierarchiáját mutatja, sokkal inkább valódi kapcsolatot tükröz: hiszen a bor Krisztus véreként az úrvacsora legfőbb alkotóeleme. De a két ünnep közelsége mellett a helyzetet bonyolítja egy harmadik ünnep árnyéka is, a halottak napjának közelsége vagy éppen egybeesése, amely – bár alapvetően katolikus ünnep, de – a halottakra való emlékezés formájában ma már utat talál a protestáns hívők lelkébe, sőt némely templomba is.
A reformációnapi istentisztelet, a kulturális rendezvényekhez hasonlóan, az utóbbi években egyre inkább ökumenikus jelleget ölt, az evangélikus, református, baptista gyülekezetek ma már többnyire közös istentiszteleten ünnepelnek. A Hegyvidéken az idén a Svábhegyi Református Gyülekezet rendezésében tartottak ünnepi istentiszteletet a kerület protestáns közösségei, az igét Keczkó Szilvia evangélikus lelkipásztor hirdette. A Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa által rendezett központi Reformációi Istentiszteletet rendszerint a közszolgálati televízió is közvetíti.
Az utóbbi évek gazdagodó ünnepi szokásaihoz tartozik a Reformáció-emlékparkban tartott ökumenikus megemlékezés, továbbá ezen a napon adja át a magyar állam képviselője – az idén Balog Zoltán miniszter – a bibliafordítóról elnevezett Károli Gáspár-díjakat is. A díjat olyan kiemelkedő személyek kaphatják, „akik a hittudományok terén maradandót alkotva gazdagították a magyar vallásos és szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok területén”.
A reformáció 500 éves évfordulójához, 2017-hez közeledve egyre nagyobb figyelem irányul rá. Ravasz László 1933-as ünnepi beszédében az ünnepnek kettős jelentőséget tulajdonított: egyrészt kifelé szólót „Hadd lássa a világ, kik vagyunk”, másrészt befelé hatót: „Azt várjuk tőle, hogy a magunk igazságában megerősödjünk.” Ám a protestáns öntudat hangsúlyozása mellett azt is elmondta: „a mi anyaszentegyházunk nem 400 éves, mint ahogy magunk is emlegetjük, hanem kétezer éves”. Ezért Ravasz László szerint a magyar protestantizmus éppúgy magáénak vallja Augustinust, Aquinói Tamást és Assisi Ferencet, mint a magyar történelem nagyjait, Szent István és Szent László királyt.
Ezzel lényegében összecseng Bogárdi Szabó István püspök minapi nyilatkozata, amikor egy interjúban a reformáció üzenetéről kérdezték. A püspök szerint nincs külön protestáns üzenet, csak az eredeti, a kétezer éves krisztusi kinyilatkoztatás: A reformátorok semmi mást nem akartak, mint az eredeti üzenetet újra és újra elmondani.” 

Halloween

A reformáció emlékünnepének napjára, október 31. estéjére esik egy másik ünnep is, amely növekvő népszerűségével, látványos rekvizitumaival és ellentmondásos szokásrendszerével elhomályosítani látszik mind a protestáns emléknapot, mind pedig mindenszentek katolikus ünnepét. Sokan ódzkodnak ellene károsnak vagy veszélyesnek vélt tartalma, gyökértelen újdonsága és idegen, amerikai eredete miatt. A két utóbbi kifogás nem, vagy csak részben állja meg a helyét. Halloween eredetileg európai ünnep; jóval régebbi, mint a mindenszentek, és bizonyos szokásai megtalálhatók a magyar folklórban is. A szó az All Hallow’s Eve (mindenszentek előestéje) kifejezésből ered, ami a katolikus ünneppel való kapcsolatára utal.
Mindenszentek, Halloween és halottak napjának egyik közös forrása samhain, az ősi kelta pogány ünnep. A kelták október 31-ét tartották az év utolsó napjának, amikor hálát adtak a betakarított termésért. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy ez az az időszak, amikor a mi világunk és a másvilág közötti határ elvékonyodik, átjárhatóbbá válik, s így a halottak szellemei könnyebben visszatérhetnek. Megterített asztallal, étellel-itallal várták a visszatérő lelkeket, hogy kiengeszteljék, tüzeket gyújtottak, hogy távol tartsák őket. A későbbi jelmezviselés is a visszajáró szellemek megtévesztésére szolgált.
A római hódítást követően az ősi kelta szokások keveredtek a római feralia és Pomona napjának ünnepi szokásaival. Előbbi egy februári, a halottak tiszteletére rendezett ünnep, amikor az emberek virágokkal díszítették a sírokat, ételeket és sót hordtak rájuk, mert azt tartották, hogy ezen a héten a lelkek feljönnek a sírból. Pomona, a gyümölcsfák és gyümölcsök istennője volt, akit a gyümölcstermés betakarítása végeztével, október 31-én ünnepeltek. Emléke megőrződött a halloweeni almajátékban is, amikor egy mosdótálba almát tesznek, és a gyermekeknek a fogaikkal kell a vízből kiemelni a gyümölcsöt, anélkül, hogy kézzel érintenék.
A győzedelmes kereszténység ünnepei általában a pogány ünnepekre épültek; nem tiltották, inkább igyekeztek integrálni és szelídíteni az ősi ünnepeket. Valószínűleg ez is szerepet játszhatott abban, hogy a 9. században november 1-jére helyezték át mindenszentek akkor már évszázadok óta megült ünnepét, ami a pogány samhaint a keresztény ünnep vigíliájává tette – amint az a Halloween elnevezésből is kitűnik. A halloweeni szokások a középkorban főként a brit szigetek népei körében őrződtek meg; az amerikai kontinensre a 19. századi ír bevándorlók vitték. Igazi népszerűségre az Egyesült Államokban a 20. század elején tett szert, hogy aztán az ezredfordulón amerikai szokásként hódítson Európában és Ázsiában.
Halloween népszerűségének egyik oka és az ünnep elengedhetetlen kelléke a töklámpás. A népszerű rekvizitum eredetét egy többféle változatban fennmaradt legenda őrzi, amely szerint egy Stingy Jack nevű részeges kovács valami tréfával magára haragította az ördögöt. Halála után bűnei miatt nem fogadta be a menny, de az ördög haragja miatt a pokol kapuja is zárva maradt előtte, így lelke örök bolyongásra ítéltetett. Kísérője mindössze egy lámpás: egy tarlórépába rejtett parázs a pokol tüzéből. Az ír tarlórépát Amerikában felváltotta a látványosabb tök, amely igen alkalmasnak bizonyult arra, hogy félelmetes arcokat faragjanak belőle. Az éjszakában világító, emberi vagy éppen túlvilági arcokat formázó lámpás egyszerre alkalmas a szellemek és lidércek megidézésére, de az ablakba kitéve az ártó szellemek távol tartására is. A töklámpás készítése és látványa egyaránt a gyermeki érdeklődést megragadó családi időtöltés és mulatság lehet, ami nagyban hozzájárul az ünnep magyarországi népszerűségéhez. Október 31-e estéjén számos gyermekprogram kapcsolódik a jelmezekhez és a töklámpáshoz; hazánkban több állatkert is késő estig várja a legfiatalabb látogatókat, családokat.Harom_nap_negy_unnepe3

A nagyobbak ezen az éjszakán jelmezes bulikat tartanak. A maszkok gyakran rémítő lényeket jelenítenek meg: boszorkányok, kísértetek, ördögi lények, csontvázak és zombik lepik el a szórakozóhelyeket. Ezekben a jelmezekben az ünnep mágikus, sötét oldala is megjelenik. Sok amerikai horrorfilm kedvenc motívuma, amikor Halloween éjszakáján elszabadul a Gonosz.
Egy tudósítás szerint Oroszország egyik határterületének oktatási minisztériuma betiltotta a Halloween ünneplését a több mint ötmilliós lakosságú régió iskoláiban. Hivatalos levelükben pszichológusok véleményét idézik, miszerint az ünnep komolyan veszélyezteti a gyermekek szellemi egészségét. A tiltakozáshoz a helyi ortodox egyház képviselői is csatlakoztak, akik szerint a Halloween „a halál és a sátán kultuszának ünneplése”. Hasonlóképpen elítélte az ünnepet a lengyel katolikus egyház is. Harom_nap_negy_unnepe5

Mindenszentek

Mindenszentek a katolikus meghatározás szerint a diadalmas Egyház ünnepe. A kifejezés megértéséhez tudni kell, hogy a katolikus vélekedés szerint az élő és elhunyt hívek egyetlen nagy közösséget alkotnak, amely három részre tagolódik: az élő hívek alkotják a küzdő Egyházat (Ecclesia militans), a purgatóriumban lévő halottak lelkei a szenvedő Egyházat (Ecclesia patiens), míg a mennyekbe jutott, üdvözült lelkek a diadalmas egyházat (Ecclesia triumphans). Mindenszentek napján ez utóbbiakat ünnepli a küzdő Egyház, mivel sokaságuk miatt nem jut mindegyiküknek hely a naptárban, és név szerint nem lehet róluk megemlékezni. A diadalmas Egyház tagjairól szól a Biblia is a Jelenések könyvében: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág.” (Jel 7,9)Harom_nap_negy_unnepe6

Az ünnep eredete a 4. századra megy vissza, amikor szokássá vált a pünkösd utáni vasárnapon a keresztény vértanúkról való megemlékezés. Az ő tiszteletükre szentelte fel IV. Bonifác pápa az addig pogány templomot, a Pantheont. Az ünnepélyes szertartáson huszonnyolc díszes kocsi vitte a mártírok katakombákból felhozott földi maradványait. Aztán a 8. században már nemcsak a vértanúkról, de minden szentről megemlékeztek, és az ünnep időpontja is megváltozott: 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely pápa tanácsa nyomán egész birodalmában elrendelte mindenszentek november 1-jei ünnepét. A keleti egyház viszont megőrizte az eredeti időpontot, ma is a pünkösd utáni első vasárnapon ünnepel.Harom_nap_negy_unnepe7

Az ünnep lényegi mozzanata, hogy a küzdő Egyház tagjai, az élő hívek a szentek közbenjárását kérik. A katolikus templomokban ma is különböző alkalmakkor felhangzik a hívek ajkán a mindenszentek litániája, amikor a szenteket hívják segítségül: „Könyörögjetek érettünk!”
„A Mindenszentek ünnepét hovatovább felfalja a halottak napja”
– írta fél évszázada az egyházi évről szóló könyvében Radó Polikárp. Jóllehet 2000 óta mindenszentek ünnepe ismét munkaszüneti nap Magyarországon, mégis, mindenszentekre legtöbben csak a halottak napi előkészület napjaként gondolnak.

Halottak napja

Mindenszentek és halottak napja összetartozó ikerünnepek, hiszen egymást követő napon vannak, és üzenetük is rokon. Mindenszentek ünnepét ugyan november 1-jén tartják, de mindenszentek estéje a november 2-i halottak napjának vigíliája, vagyis már a következő naphoz tartozik. November 1. estéjét emiatt halottak estéjének is nevezik, ilyenkor látogatnak ki legtöbben a temetőbe – ezért is hiszik sokan azt, hogy halottak napja november 1-jére esik.
Míg mindenszentek a diadalmas Egyház ünnepe, halottak napja a szenvedő Egyházé. A katolikus hívek ezen a napon a tisztítótűzben szenvedő lelkekért könyörögnek.
A halottakról való gondoskodás a legkülönbözőbb civilizációkban megfigyelhető ősi jelenség. Csaknem általánosnak mondható vélekedés szerint a halott valamiként tovább él, ezért gondoskodni kell róla – általában étellel, itallal, imával, szertartással. Odilo, a clunyi bencés kolostor apátja kezdeményezte az ünnepet 998-ban. Halottak napja a közelgő ezredforduló és az 1000-re jövendölt utolsó ítélet félelmes hangulatában keletkezett, és gyorsan elterjedt Európa bencései, majd más keresztény közösségek között is.
A középkorban és az újkor első századaiban a halottak ügyét az élők az imádság mellett jótékonykodással, alamizsnaosztással szolgálták. Temetéskor, valamint halottak napján kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát adományoztak a település szegényeinek, elesettjeinek. Szegeden még a legutóbbi időkig szokás volt mindenszentek napján mézzel bevont üres fehér kalácsot sütni. Ez volt a mindönszentök kalácsa, más néven kúduskalács, amit halottak napján szétosztottak a temető kapujában álló koldusok között, hogy ők is imádkozzanak a család halottaiért. A székelyföldi Csíkdelnén ugyanezen ok miatt osztogatták a koldusoknak a halottak lepényét.
Számos helyen az ételt nem a szegényeknek, hanem magának a halottnak készítették. A délszláv eredetű Bátyán a síron terítettek meg kaláccsal, pogácsával, de gyakoribb volt, hogy halottak napján éjszakára megterítve hagyták az asztalt, még tiszta tányért is tettek, hogyha a család halottja éjjel hazatér, legyen mit ennie. Máshol halottak napján a templomba vitték az ételt, amit a szertartást követően a koldusoknak adományoztak.
Szintén halottak napi szokás volt a harangozás. Még a huszadik század közepén is halottak estéjén órákig szólt a templomok harangja, a hagyomány szerint ugyanis a harangszó alatt a tisztítótűzben nem szenvedtek a lelkek. Bálint Sándor írja, hogy a baranyai Hegyszentmártonban „a halottakért végzett esti könyörgés után a férfinép a harangtorony körül szokott gyülekezni, ahova a közeli házakból már rőzsekévéket hordtak össze. Meggyújtották, hatalmas lánggal lobogott, mintha a purgatórium tüze lett volna. Közben minden férfi a családjáért harangozott egy verset. Így is több óráig hangzott a harangszó.”Harom_nap_negy_unnepe8

Az ünnep mai, polgári szokásai alig több mint másfél évszázadosak. A sírok halottak napi gondozása és felvirágozása, az ezernyi mécses fényétől díszes temető a 19. században jelent meg, és az első világháború időszakától vált általánossá. A protestáns egyházak egy ideig tiltották híveiknek a halottak napi szokások gyakorlását, hiszen a reformáció nem ismeri el a purgatórium létét, ily módon a halottakért való imádkozás is értelmetlen. Ám a halott szeretteinkkel való foglalkozás lelki igénye – amit olyan megnyugtatóan szolgálnak a halottak napi temetői látogatás és annak egyszerű szertartásai – vallástól és vallásosságtól függetlenül benne él az emberek többségében. Ma már halottak napján a protestánsok is megemlékeznek halottaikról, és hálát adnak Istennek azért, hogy közöttük élhettek elhunyt szeretteik.
Az utóbbi évtizedekben halottak napja szekularizált szokássá vált. A vallásukat nem gyakorlók, sőt a nem hívők jó része is halottak napján vagy az azt megelőző napokban kimegy a temetőbe, virágot visz szülei, testvére, házastársa vagy más szerette sírjára; mécsest gyújt és emlékezik. Talán imádkozik is – hiszen a halottak napi temetőben olykor még a nem hívők is szóba állnak Istennel.

Porogi András