Gyasz_kek-feher-pirosban

Gyász kék-fehér-pirosban

Döbbenet, düh, értetlenség, felháborodás, aggódás, félelem s talán bosszúvágy – még a józan gondolkodású emberekben is bizonyára hasonló érzések kavarogtak, miközben a televízió híradásait nézték november 13-án este. Barbár, ép ésszel nehezen felfogható támadássorozat érte a francia fővárost, Párizs új évezredbeli történelmének legszörnyűbb napjaként vonul be a köztudatba ez a dátum. A mi világunkon ütött sebet a terror. A fény, a szerelem városa egy csapásra a fájdalom városa lett.
A Stade de France stadionnál, ahol éppen a Franciaország–Németország barátságos labdarúgó-mérkőzés zajlott, különböző helyeken három merénylő robbantott. Két bárban tizenöt emberrel végeztek terroristák. Az egyik étteremben egyetlen férfi öldökölt. A nyílt utcán öngyilkos merénylő hajtott végre robbantást. A Bataclan nevű klubba fegyveresek törtek be, és perceken át válogatás nélkül lőttek fiatalokra, akik egy amerikai rockzenekar koncertjén buliztak. A dráma több órán át tartott, aki akarta és bírta, aznap éjjel az internet és a tévécsatornák révén gyakorlatilag élőben követhette végig az eseményeket.
Franciaország azóta már üzent: nem hajlandó félni. És ugyanezt üzenték a Föld minden tájáról. Az emberek többsége csendben emlékezett. A tragédia másnapján világszerte, így Magyarországon is francia nemzeti színekkel világítottak meg sok-sok középületet, szűkebb pátriánkban, a Hegyvidéken a polgármesteri hivatalt és a MOM Kulturális Központot is.
A nem végleges adatok szerint legkevesebb tizenkilenc nemzet gyászolja halottait. Százhuszonkilenc áldozat (lapzártakor), több mint 300 sebesült, rengeteg vér és még több könny – egyetlen éjszaka alatt egy kicsit ismét megváltozott az életünk, ki tudja, már hányadszor…