Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Konzultacios_forum_a_biztonsagunkrol

Konzultációs fórum a biztonságunkról

A közlekedésbiztonságról, valamint a bűnmegelőzésről és az áldozatsegítésről tartott konzultációs fórumot a kerületi rendőrkapitányság a Barabás Villában. A programon elhangzott, hogy az önkormányzat az idén tovább bővíti a térfigyelő kamerarendszert.

Az idén kevesebb volt a közúti baleset, a súlyos sérüléssel járó esetek száma azonban növekedett. Egy halálos baleset történt, ennek áldozata egy kerékpáros volt.
Segyevi Zoltán rendőr alezredes, kerületi kapitányságvezető a Hegyvidék közlekedésbiztonsági helyzetéről tartott konzultációs fórumon a fentieken túl elmondta, hogy a balesetek első számú oka a járművezetők részéről a sebesség hibás megválasztása, de gyakori a megfelelő követési távolság hiánya, az elsőbbség meg nem adása, valamint a közúti jelzések figyelmen kívül hagyása is. A rendőrség sebességméréssel, közúti ellenőrzésekkel igyekszik tenni mindezek ellen.
A bűncselekmények számában szintén csökkenés tapasztalható, a lakásbetörések és a trükkös lopások ugyanakkor változatlanul sok munkát adnak a rendőröknek – folytatta a kapitányságvezető. Mostanában a leggyakoribb módszer, hogy az elkövetők telefonon felhívják az időseket, majd pénzt kérnek tőlük, például arra hivatkozva, hogy családtagjuk bajba került. Segyevi Zoltán hozzátette, hogy a rendőrség felvilágosító tevékenységének, előadásainak köszönhetően ma már egyre több idős ember hárítja el a trükkös tolvajok, csalók közeledését, mert időben felismerik, hogy át akarják ejteni őket.
Elhangzott, hogy az önkormányzattal kialakított együttműködés eredményeképpen a kerületi rendőrkapitányság áldozatvédelmi referense október óta havonta két alkalommal fogadóórát tart a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. Ezt azért vezették be, hogy az állampolgárok kötetlen formában kérhessenek tanácsot, tájékoztatást a rendőrség munkatársától.
Váczi János alpolgármester a fórumon arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat kiemelten kezeli a közbiztonság kérdését, ezért is igyekszik támogatni a rendőrség tevékenységét. A Budapest Hegyvidék Közrendvédelmi Közalapítvány közreműködésével ebben az évben közel húszmillió forintot biztosított a szabadidős járőrszolgálat fenntartására, az eszközbeszerzésekre, valamint a kiváló munkát végző rendőrök jutalmazására.
A rendőrség szakmai javaslatait figyelembe véve tovább bővül a térfigyelő kamerarendszer a Hegyvidéken. Az első kamerákat 2013 végén a Városmajorban helyezték ki, egy évvel ezelőtt pedig további tíz helyszín következett. A képviselő-testület hozzájárulásával most újabb tíz helyen telepítenek kamerákat, s ezek többségét az év végéig be is üzemelik.

z.