Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Telt_haz_a_Hegyvideki_Fitparaden1

Telt ház a Hegyvidéki Fitparádén

Minden korábbinál többen látogattak el a MOM Sportban megrendezett Hegyvidéki Fitparádéra. A sportolást, a rendszeres mozgást és az egészséges életmódot népszerűsítő rendezvényen a hagyományoknak megfelelően megválasztották a FitModell World verseny női és férfi bajnokát, bemutatkoztak a hazai erős emberek, és a különféle bemutatókból, családi programokból sem volt hiány.

Nem fogott a babona a Hegyvidéki Fitparádén: a tizenharmadik alkalommal megrendezett sport- és szabadidős esemény – amelynek a MOM Sport sorrendben nyolcadszor adott otthont – ismét közönségsikert aratott. Mindkét napon már a nyitás előtt több százan álltak sorban a sportközpont előtt, így valamennyi program telt ház előtt zajlott.
„Minden idők leggazdagabb kínálatával vártuk a mozgás és az egészséges életmód szerelmeseit. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy az egyes rendezvények nagyszerűen kiegészítették egymást” – hangsúlyozta a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.-t irányító Buranits Ildikó.
A sportdiplomácia terén is jelentős eredményt ért el a MOM Sport, eldőlt ugyanis, hogy a 2017-es amatőr szkander-világbajnokságot több jelentkező közül a Csörsz utcai sportközpont rendezheti meg.
Mind a nézők, mind a versenyzők részéről a FitModell World versenyt övezte a legnagyobb érdeklődés. Ezúttal húsz országból több mint százan versengtek a végső győzelemért, amit a nőknél az élete első fitneszversenyén induló Váli Alexandra szerzett meg. A nyertes szerint a felkészülés legnehezebb része a diéta volt, ugyanis nagyon szeret enni, a kedvencei azonban már egy éve nem szerepelhetnek az étrendjében. A fizikai edzéseket ugyanakkor, atlétamúltjának köszönhetően, sokkal könnyebben teljesítette.
Szintén az étrendváltás fontosságát emelte ki a férfiaknál a dobogó legfelső fokára felálló Magyar Gergő, aki a heti öt edzés és a rengeteg futás mellett hosszú diétával hozta formába magát. Az újdonsült bajnok remek szériát tud maga mögött, hiszen eddigi nyolc versenyén mindig dobogós helyen végzett.Telt_haz_a_Hegyvideki_Fitparaden2Nem hiányozhatott a Fitparádé műsoráról a diákolimpia sem. A műfüvön a középiskolások focibajnokságának döntőjét, az uszodában a II. korcsoportos kisiskolások úszóversenyét szurkolhatta végig a közönség.
A kezdetektől fővédnökként támogatja a Fitparádé megrendezését Deutsch Tamás, aki ezúttal is ellátogatott a rendezvényre. Az európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a MOM Sport méltó helyszíne a programnak, hiszen a létesítmény mindenben megfelel még a legmagasabb elvárásoknak is. Deutsch Tamás szerint a sportrendezvény kiválóan szolgálta a mindennapos mozgás és az egészséges életmód népszerűsítését.Telt_haz_a_Hegyvideki_Fitparaden3Alaposan megmozgatta vendégeit Rubint Réka, aki a közel egyórás fitneszórát követően értékelte röviden a Fitparádét. Mint kiemelte, a látogatottság önmagáért beszél, örömteli, milyen sokan érkeztek és vettek részt a különböző edzéseken. „A MOM Sport csarnokának kiváló az atmoszférája, ezért is ennyire jó itt mozogni” – tette hozzá Rubint Réka, akivel a tervek szerint januártól alakformáló edzéseken találkozhatnak ugyanitt a testi és lelki egészségükért tenni akaró sportbarátok.

sm.